Ahogy előzőleg írtam, a második babám elvesztése után három hónappal ismét pozitívat mutatott a teszt.
Természetesen több doki is elmondta, hogy mennyit is kell várni a műtét után: egy ciklus, három ciklus, három hónap, amennyi idős volt a terhesség. Meg azt is mondják, hogy akkor mikor már fel vagy készülve lelkileg, illetve „ha akar, jön, és marad úgyis”. Hát nálunk így jött ki, vontunk egy átlagot kb.
Azt nem mondom, hogy nem volt bennem para az elején, tekintettel az előzményekre, de egyáltalán nem rettegtem végig a terhességet az amúgy is „szokásosnál” (genetika, ne legyen koraszülés, stb.). A pozitív teszt után egyből szóltam a dokinak, aki felírt gyógyszert, és visszarendelt kb. másfél hét múlva ultrahangra. Akkor úgy volt, hogy hozott is, meg nem is jó híreket, jó helyen volt a baba, de szívhang sehol. Ismét egy hét múlva kellett kontrollra mennem, ahol igen ott volt az az édes, erőteljes kis lüktetés, amit minden kismama vár!
A kicsi nagyon jól vette a genetikai vizsgálati akadályokat a bátyjával ellentétben. A terhességem szinte eseménytelenül telt, leszámítva azt a tényt, hogy a kötelező ultrahangokon sorra lekörözte a testvérét, aki szintén nem volt egy pici baba, így felkészültem ismét, hogy nem átlagos méretű bébim lesz. 26 hetesen a 4D ultrahangon kiderült aztán, hogy ismét fiút várok. A számtalan „Nem baj, hogy megint fiú, majd a harmadik lány lesz!” kijelentésekkel ellentétben nagyon is örültünk, hogy megint fiunk lesz.
Így haladtunk szépen a kiírt dátum felé. Mondanom sem kell, hogy ő is ráhúzott még egy picit. A 40. héten szépen elkaptam a nagytól azt a jó kis kéz-láb-száj fertőzést, és tele lett a tenyerem, és a talpam viszkető hólyagokkal, azt hittem megőrülök. Ez, plusz nagy pocak, illetve a hiperaktív baba a pocakban eléggé megviselt az utolsó napokban.
Aztán következett a kötelező ctg vizsgálat, de előtte még megmutattam a dokinak a pöttyöket, aki elküldött a bőrgyógyászatra. A rendelés persze csak délután volt, de oda már nem jutottam el!
A ctg alatt hirtelen éreztem egy kis fájást, majd még egyet 10 perc múlva. Persze a gépnek nem volt meg az a tappancsa, ami a méhtevékenységeket érzékeli, de én optimista voltam.
A rendelőből kifelé jövet hirtelen elöntött valami, később kiderült, hogy nem a magzatvíz volt az, de egy percet sem gondolkoztam tovább, irány a szülészet. Ott megvizsgáltak, már 3 ujjnyira nyitva volt a méhszáj. Most már ne menjek sehová, kapok egy szép kórházi hálóinget, és majd meglátjuk, mi lesz. Közben a férjem is beért a kórházba. Kimentem hozzá, és együtt vártuk az eseményeket. Egy idő után elkezdtem nézni az órát, már 3 percenként jöttek a fájások, és durvultak is. Mondtam is a férjemnek, hogy ugyan még van egy fél óra a megbeszélt vizsgálatig, de bemegyek, mert szerintem történések vannak. A doktornő megvizsgált, közben meg is repedt a burok, és megállapította, hogy a méhszáj teljesen eltűnt, irány a szülőszoba. Persze a magzatvizem most is mekóniumos volt. Gyorsan riasztották apát, nekem meg bekötötték az oxit. A hatásairól eddig csak hallottam, mert az első szülésnél nem kaptam, de durván beindította a fájásokat, szinte összefüggő lett.
Ez volt életem legkeményebb egy órája, folyt rólam a víz, és kapaszkodtam a férjem kezébe rendesen, de végre elérkeztünk a tolófájásokhoz. Az elején a picim buksija eléggé fent volt, kérték, hogy álljak fel két fájás között, de olyan nem volt, hogy ne lett volna fájás. Szerencsére így is szépen leszállt a buksi. Végre nyomhattam! Az elején megint nem ment, és a levegőt is elpazaroltam, de miután leszúrtak, hogy jobban koncentráljak, ráéreztem a dologra. A doki néni ismét a hasamba könyökölve segítette a babát. Alig pár nyomás alatt kibújt a kisfiam feje félig. Elég sokat kellett várni a következő fájásra, de akkor végre kinn volt az egész gyerek!
40+3 napra 4 órával az első fájás után, 15.22 perckor megszületett a második kisfiunk 4370 grammal és 54 centivel.
Egyből felsírt! Lepucolgatták, megtörölgették, amit apa bőszen követett a fényképezőgéppel. Közben jöttek a tippek a súlyára. Nekem is megmutatták, majd vitték el melegedni.
Aztán következett számomra a neheze! Esküszöm, rosszabb volt, mint maga a szülés: a varrás! Először is nehezen született meg a lepény. Szétnyomkodták a hasamat. Azt hittem, ha a dokinő még egyszer megnyomja, lekeverek neki egyet! Kb. fél óra volt ez a művelet. Aztán rendesen szétnéztek odabent, sebet kutatva, gondolom… Majd a varrás, az igazából nem volt vészes, nem volt nagy a vágás, de helyre kellett tenni az anno repedést, amit még az elsőszülöttem hagyott maga után. A doktornő a végén gratulált, mert nem gondolta volna, hogy megússzuk vákuum, illetve császár nélkül. Ezt főként a drága szülésznőmnek köszönhetem, de a doki is nagyon profi volt!
Közben a férjem körbetelefonált mindenkit a jó hírrel, és visszajöhetett. Megkaptuk a babánkat is végre, aki egyből profi módon szopizott, majd elaludt a karomban. Mi pedig örültünk nagyon, hogy ezúttal a párom bent lehetett. Sokat jelentett mindkettőnknek.
Két óra múlva kikerültem a megfigyelésből, apa haza, én meg zuhanyozni mehettem. Hát nem volt egyszerű művelet, mert eléggé megszédültem, így másnapig inkább csak feküdtem az ágyban. Magam sem gondoltam volna, hogy így legyengülök. Az első szülés után este már „szaladgáltam”. No, meg az utófájások, főleg, mikor szopizott a fiam. Az első nap csak 3 óránként kaptam meg a babámat, de a következő nap már végre mellettem lehetett.
A viziteken a dokik mindig gratuláltak, mikor meglátták a születési súlyt, pedig nem volt extrém nagy a súlya. Jóval nagyobb babákat is szülnek! Még a zárójelentésre is rá volt írva: Óriás újszülött. Persze szegény gyerekemet agyonszurkálták, a cukor miatt, pedig nem voltam a terhesség alatt cukros, és csak 7-8 kilót híztam. Megállapították, hogy nem cukros.
A kórházi tartózkodás jól telt. Hamar megindult a tejem, Ő pedig profin szopizott. Annyi volt csak a bibi, hogy a harmadik napon vették észre, hogy a kulcscsontja el van törve. Szerencsére ezzel sem volt baj később, szépen meggyógyult!
titi
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
