Valamelyik nap arról olvastam, hogy melyik anya mekkora csecsemőt szült meg természetes úton fájdalomcsillapítás nélkül. Záporoztak az anyatársak eredményei egymás után a kommentekben, és nekem az a népszerű reklám jutott eszembe, amikor a 80-as években gyerekek a játszótéren egymásra licitálnak, hogy az apjuknak mije van, és az egyik gyerek benyögi, hogy az ő apjának CSÉB-je van, erre a másik gyerek, az én apukámnak meg...meg...meg…mi az a CSÉB, és elbőgi magát. Először hozzá akartam szólni, de miután a múltkoriban hitvitába keveredtem több – ráadásul régóta ismerős – anyatárssal, rájöttem, hogy a ki a jó anya olyan meredek téma, hogy csak egy odavetett komment vagy vélemény atombombaként robban sokak fejében és szívében. Verseny az egész. Hol kezdődik? Én ott vettem észre először, amikor még 34 évesen se volt gyerekem, de a körülöttem lévőknek már volt, akár több is. Kényszeredetten magyarázkodtam, az igazság nem tartozik senkire, a gyors beszélgetéshez meg nem vagyok elég felszínes, szóval nyűglődtem piszkosul.
A lombikos fórumon aztán az együttérzés és a versenyzés különös keveréke fogott meg. Nem tudtam eldönteni, hogy most akkor drukkolunk itt egymásnak - aki volt már ilyen fórumon, az tudja, hogy a fórumtársak olyan intim dolgokat is megosztanak, amiket a legközelebbi családtagok sem ismernek -, szóval egyszerre ment a drukk és szurk, és egyszerre a verseny, ki fut be elsőnek, kinek hogy nő és mennyi a petéje, kinek mennyit kell stimulálni, stb.
Aki befutott a célba, az továbblép a társasjátékban, és megy tovább a következő szintre, ahol a kismamák versenyeznek az orvosnál, a közértben, bárhol. Neked mennyi a karja, a lába, a fejtérfogata?” - Hányadikban vagy? - A negyedikben: - Úristen! - De ikrek lesznek - Jézusmária! Természetes úton vagy lombik? – Miért, te milyen pozitúrában csináltad a magadét, bakker?” Az orvoshoz mindig szigorúan walkmannel és könyvvel mentem, és barátságos fejemet ezeken a napokon dulifulira cseréltem.
Oké, indul a szülés. Be a kórházba. Itt a verseny erősödik. Te hányadik hétig hordtad? Mennyi a tejed? Mekkora a gyereked? Mennyi az apgar? 10/10 vagy csak 9/10? Természetes úton szülted vagy császárral? Hány órát vajúdtál? Mennyit adtál a dokinak? Itt figyeltem fel arra, hogy vannak kasztok. A brahmin kasztba tartoznak azok, akik természetes úton fogantak, legalább három gyereket szültek természetes úton fájdalomcsillapítás nélkül, amely gyerekek a 40. hét körül születtek és azonnal szopni kezdtek. A többiek ehhez képest tartoznak különféle csoportokba, tetszés szerint. Az ikresek között is vannak kasztok, a természetes úton fogant, egy-fiú-egy lány páros vezet, a többiek ehhez képest igazodnak. A sudrák meghatározásától eltekintek, mert az változó is, és fájdalmas is.
Oké, akkor ott tartunk, hogy sikerült abszolválni a szülést, irány haza. Itt egy darabig nyugi van, mert a külvilág maximum a család, a barátnők és a védőnő képében ér el hozzánk, de azért a verseny nem áll meg, hiszen mennyit szopik a gyerek, mikor alussza át az éjszakát. E két pont körül forog a nyomorúság vagy a diadalérzés, kettő között nincs átmenet, az anya magával rántja itt a versenyben az apát is, aki ehhez nem nagyon tud hozzászólni, de támasz és a józanság képében mégis segítség a társasjáték útvesztőjében kerengő anya számára.
Itt párhuzamosan beindul az a verseny is, hogy miközben szoptat, altat az anya, mennyi idő alatt fogy le eredeti súlyára, mennyire nyeri vissza a hasa az alakját és állagát, tud-e céklából és egyéb izékből maxi egészséges ételeket készíteni a babának, a gyerek mikor áll át a vegyes étkezésre, jó-e a hozzátáplálás, van-e még anyatej, mennyit tud fejni, megy-e még vagy már a szex.
Az első három évben folyamatos a versenyzés, hiszen a gyerek/gyerekek nőni kezdenek, és bár minden anya kívülről fújja, hogy a gyerekek nem egyformán fejlődnek, mégis iszonyú érzés, ha azt látja, olvassa, hallja, hogy a másiké már feláll, kockákat dob be lukakon, beszél, stb. Az övé meg nem ezt csinálja, valamit elrontottam, nem foglalkozok vele eleget, kell-e minden nap hosszasan leülni a gyerek mellé, jó anya vagyok, jó anya vagyok, jó anya vagyok???
Indul az óvoda ügy, itt durvul igazán a verseny, hiszen már az se mindegy, hogy a gyerek milyen oviba megy, a közelibe vagy oda, ahol azt hallottuk, hogy milyen jól foglalkoznak a gyerekkel, már angolt is tanulnak, meg balettot a háromévesek, és bár minden anya kívülről fújja, hogy nem kell idejekorán agyonterhelni a gyereket, a legfontosabb, hogy játsszon, mégis már az oviban elindul a különóra hajsza, angolul, németül tanulnak a gyerekek, a tied nem, ja, nektek könnyű, mert ti tudtok nyelveket, de a gyerek ilyenkor a legfogékonyabb, az enyém balettre jár, mert nagyon tehetségesnek tartják, mi úszni járunk, tanuljon meg a gyerek úszni, legyen sportos.
Iskolaérett már a gyereked? Hova íratod iskolába? Miért, te hová? Jaj, ott azt hallottam, hogy egy versenyistálló, szerintem legyenek meg a biztos alapok, aztán a többit majd megtanulja. Így van, itt vagyunk az iskolakezdés szintjén a Nagy Társasjátékban, és mindenki esküszik a magáéra, de közben iszonyú bizonytalan, hogy jól döntött-e, sokszor nem is tud dönteni, hanem a helyzethez gyártja az ideológiát. Különórák, különórák már az elsőben, pedig minden anya kívülről fújja, hogy az elsős az valójában még óvodás, és nem kisiskolás (Vekerdy), de mégis edzés, balett, német, angol, ének, zene, tánc, sakk, amit akartok már elsőtől.
Mert valamiről nehogy lemaradjunk. De pontosan kiért folyik a verseny? Én mindent meg akarok adni a gyerekemnek. Neki vagy magadnak? Kinek bizonyítasz és mit? Kinek mire jó ez a hajtás?
És nem és nem lehet kimaradni. Márciusig tartottam magam, hogy elsőben se nyelvtanulás, se plusz órák, várjuk meg, amíg megvannak az alapok írásban, olvasásban, matekban. Most sem vagyok abban biztos, hogy a tánc az egyiknek, a sport a másiknak jó döntés volt, de ez van, most ehhez gyártom az ideológiát.
Az iskola maga a nettó verseny. Verseny a tanító néni figyelméért, a piros pontokért, ötösökért, a legjobb tanuló címért, az igazgatói dicséretért. Te mennyit tanulsz még otthon a gyerekeddel? Szoktatok edzést után is gyakorolni? Tudsz néptáncos szoknyát varrni? Neeem? Szegény… Tudsz az iskolai ünnepségre sütit sütni? Neeeem? Csak dobozos sütit hoztál? Aha…értem. Tudtál keltetni magokat vagy mi a bánatot? Meg tudtad csinálni filcből, vécépapírkorongból és akármiből a technika házit? Ja, hogy neked nem a kézügyességed az erősséged? Szegény…
Most itt tartok. Lehet illúzió, hogy majd ha befejezi az iskoláit, akkor ennek a versenynek vége lesz. De ez tényleg illúzió, hiszen már látom magam… a te gyerekedet elsőre vették fel egyetemre? Neem? Külföldön tanul majd vagy itthon? Hány nyelvet beszél? Talált már munkát, előléptették? Mennyit keres? Talált már pasit magának? Van már gyereke? Mikor fog szülni? Hány kilós az unokád? Természetes úton vagy….hé, hé, hé! Akkor már nagymama leszek, és pörög tovább a verseny, csak én már a másodkörből nézem, ahogy szegény gyerekeim versenyeznek. Vagy mégse? Az osztálytalálkozón 20 év múlva mi lesz a téma? Te élsz még? Mennyi fogad van? Megy még a szex? Hol sikerült sírhelyet szerezned? Mennyi??? Az enyém sokkal olcsóbb és jobb helyen van. Az én apukámnak meg…meg…meg… MI AZ A CSÉB?????
Pepita Ofélia
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
