Boldogan telnek a napok a 14 hónaposommal. Persze mindenkinél szebb és okosabb, ahogy mindenki első gyermeke. Nem terveztük a jöttét, pedig időszerű is volt, és az anyagiak sem jelentettek gondot. Férjemmel 10 éve együtt, mindkettőnknek jó állás, saját lakás és autó, saját hitelekkel. És betoppant ő. Férjemmel madarat lehetett volna fogatni. Pedig nem is tudott róla két hétig. Addig csak magamnak őriztem a „titkot”. Emésztgettem, ízlelgettem.
Aztán karácsonykor az ajándékok után még elővettem egy kis lapozgatós fotóalbumot, amibe nem fényképeket, hanem újságkivágásokat csúsztattam. Egyik oldal szöveg, másik oldal kép. Először egy kérdés, na vajon mit is kapsz még karácsonyra? Jön a kép egy luxusautóról (nyilván szóba sem jöhet), fordít, neeem. Talán egy kiskutya? Kutya fotója. Fordít, neem, talán egy lovacska? (Nagy lovas az emberem.) Ló képe, fordít, neeem, hát akkor mi? Üres kép. Fordít. Az UH képe a még üres petezsákról. Óriási öröm, meg sem tud szólalni.
Csodás, könnyed terhesség, annak persze pár apró kellemetlenségével, de összességében vattacukor. Ahogy a 40 perces szülés is. Apa új szerelme a kislánya lett. Már a kórházból hazahozásunk napján kérdezgeti, hogy mikor jön a kistesó. Nem is értem. Gondolhatjátok, első szülés, túl a „sokkon”, összefércelve bicegek fel a harmadik emeletre, letesszük a babahordozót, és már jön is a kérdés, na akkor mikor jön a kistesó? Kb. fél évig minden nap előhozza a témát, hol nekem, hol a kislányának.
Új barátra lelek, egy igazi jó ember, barátnők leszünk, majdnem egyidős lánykákkal (három hét van közöttük). Napi kapcsolattartás, mindent meg tudunk beszélni, együtt sírunk-nevetünk gyerekeink viszontagságain. Együtt imádjuk, istenítjük lánykáinkat.
Az idő múlásával a szerelem apa és lánya között csak nő, de én egyre biztosabb leszek valamiben. Mikor kérdem, miért mondja mindig a kistesó témát, mindig ugyanazt mondja, mert ha mi nem leszünk, ki lesz a mi kislányunk támasza? Nem hagyhatjuk egyedül. Én viszont sejtek más okot is. Férj idősebb nálam, 40 éves, és mintha más korban nőtt volna fel. Ahol csak a fiú ember. Ahol még a nőket úgy küldték el szülni, hogy lányt haza ne merjél hozni! Akinek fiútestvére van természetesen. És akinek a szülei a lányokhoz úgy viszonyulnak, hogy „csak egy lány”. Hisztis vagy, mint egy lány. Annyi gondom van veled, mint egy lánnyal. Jaj, ne legyél már olyan, mint egy lány! És bár a férj próbál messze nem ilyen lenni, de nehéz másképp gondolkodni, mint ahogy szocializálódtál.
A nagyszülőknek eddig csak fiúunoka jutott, és a mai napig furcsa nekik, hogy a most kaptak egy lányt. Imádják, de nem látogatják, csak akkor látják, ha mi elvisszük hozzájuk. Pedig nyugdíjasok. És egy városban lakunk. Pici, vidéki városban. Mama mindig vesz neki valami apróságot, vagy bébiételt, és mindig elmondja, mennyire szereti, mikor ott vagyunk.
Ők úgy vélekednek, hogy a lány dolga a tűzhely őrzése, annak idején anyósom élesen kérdezte, hogy ugyan mikor hagyom már ott az egyetemet (másodéves voltam), nekem az lenne a dolgom, hogy férjhez menjek és szüljek. Persze, az ő idejében más volt, megértem.
Barátnőm egy ideje már kistesót akar. Győzköd, hogy legyünk egyszerre terhesek. Nem akaródzok. Vigyáztunk is otthon. De hát a sors... Ugyanaznap, mikor a barátnőm, én is pozitívat tesztelek. Nem hiszek a szememnek. Megtartom a „titkot”. Emésztgetem, ízlelgetem. Titkon örülök, nagyon! Csak egy kérdés motoszkál: és ha lány lesz? Mindig is lányt szerettem volna, és olyan boldog voltam, hogy lányom született! De furcsa szembenézni ezekkel az idejétmúlt társadalmi berögződésekkel. Amikor még az 50 éves kollégám is azt mondja viccesen, mikor megszületett a kislányom, hogy oké, akkor most már jöhet a gyerek. Mikor kopik ki a tudatokból az a téveszme, hogy a lánygyermek kevésbé értékes? És főleg az, hogy a gyermek neméről nem az anyja tehet. Anyósomék tágra nyílt szemekkel nézték, mikor elmagyaráztam nekik közérthetően a XX és XY kromoszómás témát. Mikor odaértem, hogy kizárólag a „férfi tehet” a gyermek neméről, hirtelen másról kezdtek beszélni. Talán sok volt nekik. Vagy el sem hitték, amit mondok.
Mégis lányt szeretnék. Most is. Pár hetes lehetek, de mivel elég vékony testalkat vagyok, már nagyon gömbölyödök. Sokáig nem marad az én titkom. Na, vajon majd hogy tálaljam?
Giovanna
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
