Mindig sokat álmodtam, vagy talán helyesebb úgy megfogalmazni, hogy viszonylag gyakran emlékszem az álmaimra – amik között ráadásul mindig sok volt a furcsa, akár bizarr történet. Ezek ellenére is érdekes megélni a változásokat, amiket a terhességem ezen a téren okoz.
Ha jól tudom, terhes nők gyakran beszámolnak róla, hogy a korábbinál gyakrabban emlékeznek az álmaikra. A kutatók ennek okát bizonyos hormonális változások mellett abban látják, hogy egy várandós nő az éjszaka folyamán a gyakoribb pisilési inger, a kényelmetlen testhelyzet, vagy a magzat mozgása miatt gyakrabban felébred; így pedig sokkal könnyebb emlékezni arra, mit álmodtunk. Én is megfigyeltem, hogy még a korábbinál is több álmomat tudom felidézni, nem ritkán éjszakánként akár kettő, három különbözőt is.
Az álmok mennyisége mellett azok jellege is sok nőnél megváltozik a terhesség alatt: a tematika szinte kizárólagosan maga a terhesség, a születendő gyermek lesz. Ami engem illet, két nagy csoportba tudnám besorolni azokat az álmaimat, amiket a várandósságom ideje alatt ezidáig fel tudtam idézni. Az egyik csoportba a magával a terhességgel, a gyerekkel, illetve a leendő szülői szereppel kapcsolatos álmokat sorolom; a másikba pedig azokat, amikben magamra maradok a születendő gyerekkel, vagy legalábbis a vele kapcsolatos teendők ellátásával (ez utóbbi, bár az első alkategóriája, azért képez külön csoportot, mert az ebbe tartozó álmok mindig szorongatók, míg az első kategória álmai közül az összesben van valamilyen szórakoztató, és/vagy bizarr elem).
Mint az álmok mindig, a terhesség alatti álmok is jelzések. Én legalábbis úgy fogom fel őket, mint a tudatalattim kísérletét arra, hogy felkészítse a lelkemet az anyává válásra. Ha lenne problémám a szorongásaimmal, félelmeimmel való szembenézéssel, akkor most szinte minden nap úgy ébrednék, hogy kényszerítve érzem magam, hogy mégis foglalkozzak ezekkel: milyen anya leszek, milyen lesz hárman lenni kettő helyett, nő tudok-e maradni (az anyaszerep mellett), nem fognak-e magamra hagyni a gyerekkel, stb.
Természetesen ezekkel tudatos szinten is foglalkozom, sokat beszélgetünk róluk, de (és valószínűleg nagyrészt pont ezek miatt) szorongás csak nagyon kevés van bennem. Az, hogy úgy tűnik, ennek ellenére is ezekkel van tele a tudatalattim, látványosan bizonyítja, hogy a terhesség nemcsak fizikai, hanem mentális értelemben is hatalmas változás, amit ugyanúgy meg kell tanulni elfogadni és beilleszteni a hétköznapokba, mint az émelygést, a székrekedést, vagy a terhességi csíkokat.
Az én két eddigi kedvenc terhesség alatti álmom közül önmagában egyik sem pozitív. Az egyik arról szól, hogy a hasamban lévő baba igazából egy polip, de egy olyan polip, aminek csak egy lába van. Éppen kólát iszom, és látom, ahogy ez a polip a kólától egyre nagyobbra dagad, majd végül kidurran, mint egy lufi – mire megállapítom, hogy ezek szerint a kóla árt a babának.
A másik kedvenc álmomban kivágom magamból a babát, megnézegetem, körülbelül úgy, ahogy egy nadrágot szokott az ember a boltban, mielőtt megveszi, majd, mivel úgy ítélem meg, hogy még nem elég fejlett, visszateszem a hasamba és összevarrom a sebet. És hogy mit szeretek ezekben az álmokban, amik sokszor inkább ijesztők (még ha tartalmaznak is szórakoztató elemeket)? Egy kicsit ugyanazt, mint az egyre növekvő hasamban – csak míg abban az jut kifejezésre, hogy a testem alkalmazkodik a babához, addig az álmok azt bizonyítják, hogy ezzel párhuzamosan az agyam is dolgozik, és felkészül a ránk váró változásokra.
Rita
A szerző további írásai:
Kell pisilni a védőnőnél?
A terhességem nem a te ügyed!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
