Nemrég olvastam itt egy bejegyzést a szülői értekezletek szőlőtípusairól, és nem bírtam megállni, hogy ne képzeljem el azt a tökéletes szülőit, ahol minden karakter egyszerre van jelen. Szóval tessék, egy kitalált történet, amiben mindenki feltűnik:
17:45 - A Jegyzetelő Anyuka már elfoglalta helyét az első padban. Három toll, két füzet, post-it készenlétben, plusz egy vésztartalék jegyzetfüzet, ha az első kettő betelne. A falióra ketyegését is jegyzeteli, mert ki tudja, esetleg fontos lesz később a másodpercek pontos száma.
17:52 - Beviharzik az Insta-Blogger. „Sziasztook! #BestMomEver #ParentLife” - dalolja, miközben stratégiai pozíciót foglal a második sorban. Story-ba rögzíti, ahogy kisimítja a haját, és komoly arccal nézi a még üres táblát. „Szülői értekezlet előtti izgalom” - írja alá, majd ugyanezt még háromszor, különböző filterekkel. Közben már tervezi az „így telt a szülői” összefoglaló képsorozatot.
17:55 - A Csoportos Anyukák egyszerre érkeznek. Mint egy jól szervezett különítmény, elfoglalják az összes helyet a harmadik sorban. A következő tíz percben felváltva sugdolóznak, majd hangosan nevetnek, aztán megint sugdolóznak. Az egyik épp most osztja meg a többiekkel a legfrissebb iskolai pletykát: „Képzeljétek, a 3.b-ben...!”
17:57 - A Reformer érkezik, hóna alatt három tanulmánnyal a finnországi oktatási rendszerről. „Ezt nézzétek! Itt minden gyerek erdei iskolába jár, és naponta háromszor meditálnak!” - magyarázza lelkesen, miközben senki sem figyel rá. De őt ez nem zavarja, már készíti elő a prezentációját a tibeti oktatási módszerekről is.
18:00 - A tanárnő pontosan érkezik, de az Állandó Kérdező már az ajtóban elkapja. "Csak három gyors kérdés!” - mondja, miközben előhúz egy ötoldalas listát. „És mi van, ha a gyerek allergiás a zöld színre? És ha pont a matek dolgozat közben tüsszög? És ha épp akkor fúj be az ablakon a szél, amikor a nyelvtandolgozatot írják?”
18:02 - A Flegma Apuka esik be, telefonja már a kezében. Egyenesen az utolsó sorba veszi az irányt, közben véletlenül elindít egy YouTube videót teljes hangerőn. „Bocs, bocs!” - mondja, miközben próbálja lenémítani, de helyette csak felhangosítja.
18:05 - A Bennfentes már húsz perce magyarázza a mellette ülőnek, hogy 2017-ben hogy oldották meg a karácsonyi műsort, amikor a Pisti anyukája hozott egy igazi rénszarvas jelmezt. Aztán 2018-ban még jobb volt, mert akkor a Marika néni unokatestvérének a sógora, aki történetesen díszlettervező a színházban, szerzett nekünk egy komplett télapó szánt az előadáshoz. Persze az semmi ahhoz képest, amikor 2019-ben...
18:07 - A Láthatatlan valahogy már ott ül a sarokban, bár senki sem látta bejönni. Egy pillanatra mintha felvillanna az alakja, amikor a tanárnő végignéz a névsoron, de lehet, hogy csak képzelődtünk.
18:10 - A Profi Szervező már három táblázatot kitöltött a karácsonyi műsorhoz, pedig még szeptember van. A telefonján egyszerre három naptár alkalmazás villog, és már a jövő évi ballagási forgatókönyvet is megtervezte. „A próbákat is én szervezem, már megvan a koreográfia! És ha esetleg valaki lebetegszik, van B, C és D tervem is!”
18:15 - Végre megérkezik A Késő is. „Bocsi, dugó volt!” - lihegi, miközben megpróbál átmászni mindenkin, hogy eljusson az egyetlen üres székig, ami természetesen a terem közepén van. Útközben feldönt két táskát, és majdnem magával rántja a Jegyzetelő Anyuka gondosan előkészített tolltartóját.
18:20 - A tanárnő végre elkezdheti az értekezletet. A Jegyzetelő már a második füzetet nyitja. Az Állandó Kérdező keze még mindig a magasban. A Csoportos Anyukák egyszerre bólogatnak minden mondatra. A Reformer a kezében szorongatja a finn oktatási rendszerről szóló prezentációját. A Flegma Apuka telefonja pedig épp most jelzi hangosan, hogy gól született a meccsen.
19:45 - Az értekezlet hivatalosan véget ér, de Az Állandó Kérdező még mindig az ajtóban tartja a tanárnőt. A Jegyzetelő Anyuka már tervezi a holnap hajnali messenger üzenetet a részletes beszámolóval, az Insta-Blogger posztolta a „Túléltük! #SuperMom #ParentingDone” képeket, a Csoportos Anyukák pedig már szervezik a következő közös kávézást, ahol mindezt megbeszélhetik.
Azóta a finn oktatási rendszerről szóló tanulmányt mindenki megkapta email-ben. A Reformer következő prezentációja az északi-sarki iskolák módszertanáról szól majd. A következő szülői időpontját még nem tűzték ki. A Profi Szervező szerint ez azért van, mert még nem sikerült találni olyan időpontot, ami mindenkinek jó. De sebaj, készített róla egy 47 oldalas táblázatot. A történet természetesen teljes egészében kitalált. Bár a Jegyzetelő Anyukának erről is vannak jegyzetei.
Reciprokérték