Hat éve járok szülői értekezletekre, és minden alkalommal olyan, mintha egy különös színdarab szereplői lennénk, ahol mindenkinek megvan a maga jól begyakorolt szerepe. Minden gyerekem szülői értekezletein ugyanazok a karakterek tűnnek fel...
1. A Jegyzetelő
Három színű toll, két jegyzetfüzet, post-it. Mindent leír. Az ablak melletti radiátor hőfokát is. Mert FONTOS LEHET. A füzetében külön oszlopok vannak a teendőknek, a beszerzendő dolgoknak és a naptárnak. Színkódolva természetesen. Minden mondatot aláhúz, bekeretez, majd kijelöl post-ittel. Ha a tanár köhint egyet, azt is jegyzeteli - sosem lehet tudni, mikor lesz jelentősége. A Messenger csoportban ő az, aki este tizenegykor elküldi a három oldalas jegyzetét az értekezletről, amiben szerepel az is, hogy hányan voltak jelen, és hogy odakint épp esett az eső.
2. A Profi Szervező
Minden rendezvényre, eseményre azonnal jelentkezik. Neki már szeptemberben megvan a karácsonyi műsor teljes forgatókönyve. Táblázatot készít arról, hogy melyik szülő mikor süt, és melyik gyerek mit hoz a farsangra. Ő az, aki az osztálykirándulásra már lefoglalta a buszt, pedig még azt sem tudjuk, hova megyünk. A telefonjában három eseményszervező app van, és természetesen minden szülőt bejelölt már minden létező közösségi oldalon. Ha esetleg nem ő lenne a szülői munkaközösség vezetője, akkor is úgy viselkedik, mintha ő lenne.
3. Az Állandó Kérdező
Mintha ügyvédi vizsgára készülne. "De mi van, ha allergiás a gyerek a krétaporra? És ha esik az eső tornaórán? És ha pont akkor lesz rosszul, amikor..." Már az első szülőin felteszi az év végi kirándulással kapcsolatos kérdéseit. A tanárnő minden mondatába belekapaszkodik: "Ezt hogy érti pontosan? És ha mégis...? És mi a helyzet akkor, ha...?" Ilyenkor mindig azon gondolkodom, hogy vajon otthon is ilyen részletesen kérdez ki mindent. Minden válasz három újabb kérdést szül. Az értekezlet vége előtt öt perccel még gyorsan megkérdezi az összes olyan dolgot, ami eddig nem jutott eszébe. És persze ő az, aki miatt a másfél órásra tervezett szülői minimum két és fél órás lesz.
4. A Flegma Apuka
Általában egyedüli férfiként. Látszik rajta, hogy inkább bokszmeccset nézne, de "anya nem ért rá". Két órán át a telefonját nyomkodja, időnként felnéz és bólogat. Az értekezlet után úgyis megkérdezi a csoportban, hogy "akkor mi volt?". Ha mégis meg kell szólalnia, akkor az "én rugalmas vagyok" a kedvenc kifejezése, pedig ez csak annyit jelent, hogy fogalma sincs semmiről, és majd otthon elmondják neki a lényeget.
5. A Reformer
Minden évben új ötletekkel jön. Bioétel a menzán, jóga szünetben, öko tanszerek. Tavaly komolyan felvetette, hogy csináljunk zen kertet az iskolaudvarra. Két hete pedig arról győzködte a tesitanárt, hogy vezesse be a hangtálas meditációt futás helyett. Minden létező újítást szívesen kipróbálna a gyerekeken, és nem érti, miért olyan rugalmatlan mindenki. Mellékállásban természetesen life coach.
6. A Bennfentes
Már a harmadik gyereke jár ide, ismeri az összes tanár keresztnevét, becenévvel együtt. Emlékszik rá, hogy 2017-ben milyen színű volt a karácsonyi műsor függönye, és hogy ki vette eredetileg a tornaterem focihálóját. Minden témához van egy "bezzeg régen" története, és ezeket mind el is meséli. Az igazgatót tegezi, és büszke rá, hogy már az előző igazgatót is tegezte. Ha valamit nem tudsz az iskoláról, csak szólj neki - úgyis részletesen el fogja magyarázni az elmúlt 12 év teljes történetét.
7. A Késő
Mindig rohanva érkezik, általában 10-15 perc késéssel. "Bocsi, dugó volt!" vagy "A parkolás..." - kezdi már az ajtóból. Majd látványosan csörögve-zörögve próbál helyet találni az egyetlen üres széken, ami természetesen a terem közepén van.
8. A Láthatatlan
Ott van minden szülőin, de senki sem emlékszik rá. Sosem szól hozzá semmihez, nem kérdez, nem reagál. Általában a terem végében ül, olyan ügyesen, hogy még a névsorolvasásnál is alig vesszük észre. Mire kimondja, hogy "jelen", már meg is szűnik létezni. Ha nem lenne mindenhol névsor, azt hihetnénk, nem is létezik. De a gyereke valamiért mindig pontosan tudja a házi feladatot, sosem hiányzik az úszófelszerelése, és mindig időben befizetik az ebédet. Néha elgondolkodom, hogy vajon van-e egyáltalán civil ruhája, vagy csak egy láthatatlanná tévő köpenyt hord.
9. A Csoportos Anyukák
Mindig együtt érkeznek, együtt ülnek, és mindenen együtt háborodnak fel. Minimum hárman vannak, de általában négyen-öten alkotnak egy "kupaktanácsot". Ha az egyik azt mondja, hogy sok a házi, a többi bólogat. Ha valamelyik szerint kevés a házi, akkor azon háborodnak fel együtt. Általában ők szervezik a tanár ajándékát is, és ha valamelyikük bekerül a szülői munkaközösségbe, akkor biztos lehetsz benne, hogy a következő évben már mind ott lesznek.
10. Az Insta-Blogger
Egyik kezében telefon, „mindent dokumentálni kell”. Közben persze chaten ecseteli a barátnőinek, hogy mennyire unalmas a szülőin ücsörögni. Biztos vagyok benne, hogy mire hazaér, már fent lesz a story: "SzuloiErtekezlet #SuperMom #SchoolLife"
10+1: És persze én - a szétszórt
Aki még mindig nem tudja, melyik padban üljön le, hogy ne tűnjön túl strébernek, de azért mindent halljon. Általában a középső sor szélére. A tolla megint otthon maradt, szemlesütve kér egyet a mellette ülőtől. Aztán megkocogtatja az előtte ülőt, hogy van-e nála papír. Miután minden eszközemegvan a jegyzetelésre, a papír végül üresen landol a táskájában, kétrét hajtva. Majd a másik gyerek szülőijén jól fog jönni. Ha épp ez a táska lesz nála.
Nálatok milyen típusok ülnek a szülőin?
Szétszórt Szimonetta