Ehhez a poszthoz most húsos főételeket válogattam, csak úgy, a kedvem szerint. Igyekeztem a nem túl közismert receptek közül válogatni, de az is szempont volt, hogy viszonylag kevés munkával legyen az étel előállítható.

Két sertéshúsos és két csirkés ételt választottam, de igazából mind a négy recept elkészíthető bármelyik húsfajtából. Bónuszként egy könnyen elkészíthető, nagyon finom sütemény is bekerült a válogatásba.
Remélem, találtok köztük kedvetekre valót.

Ananászos csirke (Stahl Judit receptje alapján továbbfejlesztve)

Ehhez a ételhez az alapötlet Stahl egyik könyvéből származik, de kicsit továbbfejlesztettem.
Gyorsan elkészül, kellemesen pikáns az íze, általában sikere volt mindenkinél, aki kóstolta.

Recept

60 dkg csirkemellfilé
egy tízcentis póréhagyma
egy kisebb ananász (ha nincs, akkor konzerv)
kétcentis gyömbérdarab
vaj
egy pohár fehérbor
egy pohár főzőtejszín
só, őrölt bors, őrölt fahéj

A csirkemellet felkockázom, a vajon serpenyőben megsütöm aranybarnára. Sózom, kiszedem az edényből és félreteszem. A megmaradt zsiradékban megpárolom a felaprított gyömbért és a felkarikázott pórét, rádobom a hússal azonos méretűre vágott ananászt, keverek rajta egyet.
Aláöntöm a bort, nagy lángon forralom pár percig, hogy az alkohol elpárologjon, ízesítem a fahéjjal. Hozzáadom a tejszínt, visszateszem a húst, és addig főzöm, amíg a leve kicsit besűrűsödik. Ezt követően már lehet is enni, párolt rizzsel szoktam köríteni.

Változat: Aki idegenkedik a hús-gyümölcs párosítástól, hagyja el az ananászt, tegyen bele 40 dkg vastagabb karikára vágott pórét és fahéj helyett egy evőkanál mustárt, és kész a pórés csirkemell.

Mustáros-hagymás csirkecomb

1 kg csirke felsőcomb
2 fej lilahagyma
2.5 dl száraz fehérbor (vagy húsleves)
2 evőkanál dijoni mustár
1 evőkanál olaj
3 dkg vaj
só, bors
egy ág friss rozmaring
2-3 gerezd fokhagyma

A hagymát vékony karikákra vágom, a csirkecombokat sóval, frissen őrölt borssal bedörzsölöm. Olyan serpenyőben, ami a sütőbe is betehető, felforrósítom a vajat és az olajat és a csirkedarabokat elősütöm. Ha már aranybarnás színük van, kiszedem, félreteszem. A visszamaradt zsiradékban kb. 15 perc alatt kevergetve barnára sütögetem a hagymát, ráteszem az egészben hagyott, pucolt fokhagymagerezdeket és a rozmaringágat, a fűszeres hagymán elrendezem a csirkecombokat, majd felöntöm a borral kikevert mustárral. Felforralom, majd alufóliával lefedve előmelegített sütőben kb. fél óra alatt puhára sütöm. Ezután leveszem a fóliát és fedetlenül kissé megpirítom a húst. Krumplipürével tálalom.

Borzaska

6 db ujjnyi vastag szelet sertéskaraj/csirkemell
só, bors
5-6 szem közepes krumpli
liszt
2 tojás
egy hagyma
olaj a sütéshez

A hússzeleteket sózom, borsozom. A bundához a krumplit és a hagymát lereszelem, a tojásokkal és annyi liszttel dolgozom össze, hogy sűrűbb galuskatészta állagot kapjak. Sóval, borssal ízesítem. Serpenyőben kb. ujjnyi magasan olajat töltök és felforrósítom.
A panírozást úgy csinálom, hogy a tenyeremben szétterítek egy adag masszát, kb. fél centi vastagon, akkora méretben, mint a hússzelet, ráfektetem a húst és befedem még egy adag masszával, majd a bundázott húst a forró olajba csúsztatom. Közepes lánggal mindkét oldalát aranybarnára és ropogósra sütöm, mintha tócsnit készítenék. A sütési idő hosszabb, hiszen az egész alkotmány vastagabb. Ha megsült, papírtörlőn lecseegtetem, savanyúsággal vagy salátával tálalom, vagy – mint éttermekben – fokhagymás tejföllel megkenem és reszelt sajtot szórok rá.

Sajtmártásban sült szűzpecsenye

két szűzpecsenye
5 dkg vaj
egy evőkanál olaj
egy ág rozmaring
só, frissen őrölt feketebors
10 dkg emmentáli sajt vékony szeletekre vágva
3 dl tejszín
20 dkg gorgonzola
két gerezd fokhagyma
szerecsendió

A húst érmékre vágom, ezeket lapjukra állítva kissé megveregetem, sóval meghintem, tekerek rá borsot. Serpenyőben felforrósítom a vajat meg az olajat, beledobom a rozmaringágat és a szeleteket elősütöm. Ha már kaptak egy barnás kérget, átszedem a húsokat egy tepsibe, és mindegyikre rakok egy-két vékony szelet sajtot. Miután a húst kiszedtem a vajból, beleöntöm a serpenyőbe a tejszínt és felforrósítom. Ekkor belemorzsolom a gorgonzolát, belereszelem a fokhagymagerezdeket, szerecsendióval, és ha szükséges, sóval ízesítem, egy-két percig forralom, majd a tepsiben várakozó hússzeletekre öntöm. Előmelegített, 200 fokos sütőbe teszem, és 10-15 percig sütöm, amíg a mártás kissé besűrűsödik és kap egy kis aranybarna színt. Sült krumplival tálalom. A mártásba még egy deci száraz fehérbort is lehet tenni, jó passzol hozzá.
 

+1 recept: Mogyorós sütemény (liszt nélkül)

F. Nagy Angéla receptje, érdemes kipróbálni, finom, puha szaftos süti, csak nem túl nagy adag.

5 tojás
5 evőkanál cukor
6 dkg puha vaj
10 dkg mogyoró
4 kiskanál kakaó

A mázhoz:
6 dkg étcsokoládé
3 dkg vaj

A mogyorót száraz serpenyőben folyamatos kevergetés közben megpirítom, kicsit hűlni hagyom, majd ledarálom. A tojások sárgáját a vajjal és a cukorral habosra keverem, hozzáadom a mogyorót és a kakaót és jól kikeverem. Másik tálban a tojásfehérjét kemény habbá verem és óvatosan a mogyorós masszához adom. A sütőt 180 fokra (légkeverés) előmelegítem. Sütőpapírral kibélelek egy téglaformát, beleöntöm a masszát és kb. 30-35 perc alatt megsütöm, vigyázva, hogy ne száradjon ki. A süteményt a formából kiborítom, rácsra téve kihűtöm.

Ezalatt gőz felett felolvasztom az étcsokoládét, és – hogy a máz még fényesebb legyen – belekeverem a vajat. (Ha túl sűrű, egy-két kiskanál vízzel higítom és ezzel is jól kikeverem.)
A kihűlt süteményt a mázzal bevonom, miután a máz megdermedt, vékony szeletekre vágva tálalom.

Jó főzőcskézést a hétvégére, és továbbra is várom a kommenteket, témajavaslatokat!

Zsuzsi főz