Erre a hétre egy vasárnapi ebédmenüvel készültem, úgyis jön a hosszú hétvége, lesz legalább egy olyan nap, amikor egy komótos ebédelésre összeülhet a család.

Igyekeztem olyan hozzávalót is választani, ami szezonális, így első fogásként egy spárgaleves következik. A főfogás csirke egyben sütve – hogy kicsit a múlt heti témánál maradjak – zöldséges körettel, de ahol nagyétkű a család, lehet még fokozni a hatást héjában sült krumplival, krumplipürével, vagy más, tetszőleges garnírunggal. És végül a desszert: egy túrós sütemény, ami talán könnyedebb lezárása lehet a menünek.

Tejszínes spárgaleves

Az egyik kedvenc tavaszi levesem, spárgaszezonban elég gyakran készítem. Ha nincs utána tartalmasabb főfogás, vajas-sajtos pirítóssal szoktam tálalni, de ez jelen esetben elmaradhat.

Hozzávalók

80 dkg zöldspárga
egy csokor újhagyma (5 szál)
5 dkg vaj
2 dl tejszín
egy csapott evőkanál liszt
só, bors
csipet cukor

A spárgát megtisztítom, azaz az alsó végéből kb. két centit – a fásabb, keményebb részt – levágok. Ha fehér spárgát veszek, akkor a külső vékony héját a sípok teljes hosszában leszedem, a zöldspárgának azonban finomabb a héja, így azzal nem szoktam foglalkozni. A sípokat 2-3 centis darabokra vágom.

A vajon megfuttatom a felkarikázott újhagymát, felengedem 1,2 liter vízzel. Sózom, borsozom, csipet cukrot adok hozzá, beledobom a spárgát és addig főzöm, amíg puha lesz. Ekkor szűrőkanállal kihalászom a léből a spárgadarabokat, a fejeket megtartom, a szárakat pedig a lével turmixolom. A liszttel elkevert tejszínnel finomítom, visszateszem a spárgafejeket és egy-két perc alatt készre főzöm.

Sült csirke sajtos zöldbabbal

Mostanában hétvégenként időszűke miatt gyakran készítem ezt az ételt ebédre, mert kevés vele a munka, a sütőből pedig megfelelő idő után csak elő kell kapni a kész sültet és köretet, és már lehet is enni.

A csirkéhez

egy konyhakész csirke (kb. 1,2 kg)
10 dkg puha vaj
egy  citrom
3 gerezd fokhagyma
egy púpos teáskanál pirospaprika
egy teáskanál római kömény
egy mokkáskanál őrölt fűszerkömény
só, kevés víz

A körethez

50 dkg zöldbab (zöld hüvelyű, fagyasztott)
egy tojás
3 dl tejföl (fele tejszín is lehet)
6-8 dkg reszelt sajt
egy-két evőkanál zsemlemorzsa
vaj a tepsi kikenéséhez
só, reszelt szerecsendió

A csirkével kezdek: a sütőt előmelegítem 170 fokra. Ezalatt a csirkét kívül-belül jól besózom. A vajat a fűszerekkel és a reszelt/átnyomott fokhagymával kikeverem, és ezt a keveréket a mellének a bőre alá kenem, valamint a csirkét kívülről is jól bekenem vele. A hasüregébe kerül a citrom, de ha van maradék hagyma- vagy almadarab, az is mehet mellé. Kevés vizet öntök alá, betolom a sütőbe, és puhára sütöm, a végén kicsit ropogósra is pirítom. Ez kb. másfél óra.

Ha a csirke már kb. fél órája sül, a zöldbabot sós, forró vízben roppanósra főzöm, leszűröm, közben hideg vizet engedek rá, nehogy elveszítse a ress állagát. Egy kis tepsit vékonyan kikenek vajjal, megszórom a zsemlemorzsával. Beleteszem a jól lecsöpögtetett babot. A tojást felverem, elkeverem a tejföllel, sózom, reszelek bele szerecsendiót és a babra öntöm. A tetejét megszórom a sajttal, és ha a csirkének már csak fél órája van hátra, betolom a sütőbe. 15-20 perc alatt kész. Szárazabb húsok mellé jó köret, elkészíthető brokkolival, karfiollal, de még leveles spenóttal is.

Túrós-barackos kocka

Ez egy tésztát alig tartalmazó, habkönnyű túrós süti, aminek elkészítéséhez nem kell nagy konyhai rutin, viszont nagy sikert lehet vele aratni. Bármilyen idénygyümölcssel – főleg bogyósokkal – készíthető, de a klasszikus túró-barack párosítást egyszer mindenképp ki kell próbálni, megéri!
A megadott mennyiség egy kisebb tepsire elég, de érdemes mindjárt dupla adagot készíteni…

Hozzávalók

A tésztához

18 dkg liszt
12 dkg vaj
6 dkg porcukor
1 tojássárgája

A töltelékhez:

60 dkg áttört túró
3 evőkanál búzadara
4 db tojás
6 dkg kristálycukor
6 dkg vaj
5 dkg porcukor,
30 dkg barackbefőtt,
1 dkg vaníliás cukor
reszelt citromhéj
baracklekvár vagy más pikáns lekvár

A tésztához valókat összegyúrom, előmelegített 180 fokos sütőben kb. 6 percig sütöm, majd hagyom hűlni. Közben a puha vajat a porcukorral, vaníliás cukorral, tojássárgájával habosra keverem, hozzáadom a túrót, a búzadarát és a reszelt citromhéjat. A kristálycukorral kemény habbá verem a tojásfehérjét és a túrós masszába forgatom. Az elősütött tésztalapot vékonyan megkenem lekvárral – én most szederlekvárt használtam -, kirakom a lecsepegtetett, felszeletelt barackbefőttel, egyenletesen ráöntöm a túrókrémet és kb. 170 fokos sütőben 40 perc alatt készre sütöm. Kisebb kockákra vágva tálalom, pár órás hűlés után.

Jó főzőcskézést a hétvégére, és továbbra is várom a kommenteket, témajavaslatokat!

Zsuzsi főz