Most az eddigieknél kicsit személyesebb leszek, mint eddig. Ehhez a poszthoz az apropót az adta, hogy a héten volt a lányom második születésnapja. Még a Porontyon többször szóba került, hogy milyen szülinapi tortával örvendeztessük meg a kicsiket, így most erről lesz szó. Nálunk a legújabb favorit a csokitorta, de abból is a nagyon csokis fajta, így az egyik kiszemelt recept ez lesz, mert ezt fogom én is elkészíteni a hétvégén az ünnepeltnek. A siker biztos, anyukámnak is ez a torta készült egy hónapja, és nagyon bevált. A következő egy szezonális jellegű, sütőtökös tésztájú sütemény, ami szintén nagyon finom.

 

 

Harmadiknak olyan receptet választottam, ami tojás nélkül készül, így az ilyen típusú allergiával küszködőknek nagy segítség lehet. Ezt már korábban linkeltem kérésre, de ismét leírom, hátha így többen hasznát veszitek. Ráadásként pedig egy egyszerű sült túrótortával zárnám, a könnyedebb sütemények kedvelőinek. Minden receptben közös, hogy nem vajas, nehéz krémmel készültek, mert ezt a családban senki sem szereti, a krémek tejszínt vagy mascarponét tartalmaznak, így sokkal könnyebbek.

Trüffelkrémes torta

 

egy kakaós vizes piskóta karika

30 dkg étcsokoládé

3 dl tejszín

egy evőkanál méz

eper- vagy más pikáns lekvár

 

Ha a piskótát magunk állítjuk elő, akkor 4 tojás sárgáját 20 dkg cukorral habosra keverünk, kanalanként hozzáadunk 9 evőkanál vizet. Beleszitálunk 10 dkg lisztet, 5 dkg kakaót és egy sütőport, jól elkeverjük, majd óvatosan hozzákeverjük a tojásfehérjékből vert kemény habot. Sütőpapírral bélelt tortaformában 170 fokos előmelegített sütőben kb. 40 percig sütjük. Kihűtjük, kettévágjuk, majd töltjük.

 

A krémhez a torta összeállítását megelőző napon felforraljuk a tejszínt, beledobjuk az apróra tördelt étcsokoládét, és kevergetve felolvasztjuk úgy, hogy a gázt rögtön el is zárjuk alatta. Hozzáadjuk a mézet, majd kihűlés után egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap a csokoládés tejszínt robotgéppel felverjük, így sűrű krémet kapunk. A piskóta alsó felét megkenjük a lekvárral, majd vékonyan a krém felével, a maradékkal pedig bevonjuk a tortát. Lehűtjük, de tálalás előtt nem árt neki 15 perc szobahőmérsékleten, így jobban kijönnek az ízek.

 

Sütőtökös torta (Good Food recept, óriási adag, érdemes felezni)

 

28 dkg liszt
egy sütőpor
30 dkg nádcukor
2 evőkanál szódabikarbóna
2 evőkanál fahéj
fél evőkanál szerecsendió
fél evőkanál őrölt gyömbér
17,5 dkg mazsola (ezt kihagytam)
fél teáskanál só
négy felvert tojás
20 dkg olvasztott vaj
egy narancs reszelt héja
egy evőkanál narancslé
50 dkg reszelt sütőtök/ sült sütőtök kihűtve

A töltelékhez

25 dkg mascarpone
4-5 evőkanál porcukor
egy lime leve és reszelt héja
fél citrom leve

A sütő előmelegítésével kezdem – nagyon gyorsan kész a tészta összeállítása –, légkeverésen 160 fokra, egyéb esetben 180 fokra állítom. A sütőformát kibélelem sütőpapírral, majd összekeverem a tésztát. A szárazanyagokat – az első kilenc hozzávalót – összekeverem egy nagy tálban. Másik mélyebb edényben a felvert tojást és az olvasztott vajat kikeverem, beleteszem a narancshéjat és -levet is, majd beleszitálom a szárazanyagokat és fakanállal összeforgatom. Végül hozzáadom a tököt is. A masszát a sütőformába öntöm, és az eredeti recept szerint 30 perc alatt, szerintem meg 50-55 perc alatt megsütöm. A süteményt rácsra téve teljesen hagyom kihűlni.


A töltelék hozzávalóit kikeverem, és a kihűlt, félbevágott tortát megtöltöm vele. Lehet a krémsajtos tölteléket a torta tetejére kenve mázként is használni. A süteményt hűtőben tárolom, de szobahőmérsékleten tálalom.

 

Tojásmentes csokis süti (nagyon nagy adag, érdemes felezni)

 

két csésze cukor (40 dkg) – én 30 dkg-ra csökkentettem, mert túl édes
három csésze liszt (37.5 dkg)
két teáskanál sütőpor
fél teáskanál só
fél csésze keserű kakaópor (4.5 dkg)
két csésze víz (475 ml)
egy csésze olaj (235 ml)
két evőkanál gyenge ecet
egy teáskanál vanília-kivonat

A sütőt 175 fokra előmelegítem. Nagy tálban összekeverem a szárazanyagokat, azaz a cukrot, lisztet, kakaót, sütőport és a sót. Hozzáadom a vizet, az olajat, az ecetet és a vaníliát, majd kézzel, habverővel csomómentesre keverem. Tetszőleges formába öntöm – én 23 centis kapcsos tortaformát használtam, ezt teljesen kitöltötte – és tűpróbáig sütöm, ez kb. 40 perc.

Pikáns lekvárral szoktuk enni, de csokimázzal is be lehet vonni.

 

Sült túrótorta

 

A tésztához:
5 dkg porcukor
10 dkg vaj
15 dkg liszt

A töltelékhez:
30 dkg túró
egy csomag főzős vaníliapuding-por
8 dkg porcukor
2.5 deci tej
2 deci tejföl
egy citrom reszelt héja
fél citrom leve
2 tojás
egy teáskanál vanília kivonat.

Először a tésztához valókat gyorsan összegyúrom, majd hűtőben 10 percig pihentetem. Ezt követően kinyújtom, és kibélelek vele egy 23 centis kapcsos tortaformát úgy, hogy pereme is legyen. A sütőt 180 fokra előmelegítem, és a tésztát miután jól megszurkáltam, elősütöm addig, amíg aranybarna nem lesz. Ezalatt a túrót áttöröm, majd hozzákeverem a töltelék összes hozzávalóját. A massza jó híg lesz, de ettől nem kell megijedni. Ha a tészta aranybarna, ráöntöm a túrós tölteléket és kb. 60 perc alatt megsütöm. Szobahőmérsékletűre hűtöm, majd még egy pár órára beteszem a hűtőszekrénybe is.

 

Zsuzsi főz