Pár hete Oreille említette, hogy szívesen olvasna posztot az irodába is magunkkal vihető ételekről. Most megpróbálok eleget tenni az igényének oly módon, hogy írok olyan ételekről, amik szerintem dobozebédként ideálisak, és persze a végén pár receptet is mellékelek.

Maradékok

A legideálisabb az, amikor az előző napi meleg ételt tudjuk elcsomagolni a következő napra. Azonban nem mindegy, milyen típusú az elvinni kívánt étel. A célnak szerintem leginkább a tartalmas levesek, egytálételek, rakott vagy töltött ételek felelnek meg. Ezek nagyon egyszerűen csomagolhatók, és az újramelegítést sem sínylik meg, sőt, talán finomabbak is újramelegítve.

Ami még szóba jöhet – elsősorban a melegítés szempontját figyelembe véve –, az a főzelék feltéttel, és a zöldséges raguként elkészített hús körettel, vagy esetleg a különböző mártásos tésztaételek

Amit viszont nem javaslok, az a frissensült, rántott hús, vagy natúr hús, mert ezek melegítve – számomra legalábbis – elvesztik az állagukat, ízüket. Azonban azért ezeket sem kell elfelejteni, mert szendvicsbe viszont tökéletesek lehetnek.

Szendvicsek

A legegyszerűbb megoldás a töltött kenyér, de az azért nem mindegy, mi kerül a szendvicsbe.

A hagyományos vaj-felvágott-sajt verzión érdemes túllépni, ennél azért a szendvics sokkal finomabb is lehet. A felhasznált kenyérféléket kedvünkre váltogathatjuk, vagy akár házilag is süthetjük, ha van időnk, és későbbi felhasználásra lefagyaszthatjuk.

A péksüteménybe vaj helyett tehetünk sajtkrémet, vagy bármilyen házilag előállított kencét, de megkenhetjük majonézzel, mustárral, vagy bármilyen hasonló, kedvünkre való szósszal.

Beletehetjük az előző napról maradt sült vagy rántott húst, fasírtot, de akár keményre sütött tojásrántottával, főtt tojással is tölthetjük. Ami azonban igazán feldobja, az a zöldség. Érdemes nem túl lédús zöldséget választani (leveles saláták, vékony szelet uborka, paprika), nehogy eláztassa a kenyeret. A paradicsomot inkább külön vigyük magunkkal.

Az is megoldás lehet, hogy a kenyérrevaló krémet külön dobozban visszük, és péksüteményre frissen kenve fogyasztjuk.

Saláták

Ez már kényesebb téma, mert a leveles saláták frissen elkészítve jók igazán, kevés állás után is megszottyadnak. Ha ilyet akarunk mindenáron enni, akkor az öntetet csak a fogyasztás előtt tegyük rá, bár számomra ez elég körülményes megoldás. Jobb választás a majonézes, joghurtos, vagy paradicsomos mártással készült saláta, ami teljes értékű ebéd lehet, ha hússal, tojással gazdagítjuk, már csak a megfelelő péksüteményt kell megtalálni hozzá.

És akkor most jöjjön kedvcsinálónak pár recept.

Tonhalas szendvics

2 doboz tonhal konzerv (olajban eltett)
3 szál újhagyma
egy doboz krémsajt (Philadelphia)
majonéz
só, bors
jégsaláta
főtt tojás
sokmagvas toast kenyér

A tonhalkrémhez a konzerveket tálba teszem, az egyiket lecsepegtetve, a másikat olajával együtt. Hozzáadom a felkarikázott újhagymát, a krémsajtot, sózom, borsozom és annyi majonézzel keverem össze, hogy könnyen kenhető krémet kapjak. Én előző este készítem el, hogy az ízek összeérhessenek és felhasználásig légmentesen zárható dobozkában tárolom.
A piknik reggelén állítom össze a szendvicseket. Ehhez a kenyérszeleteket megkenem a halas krémmel, ráfektetek egy jégsaláta levelet, ezt kirakom főtt tojás-karikákkal, majd lefedem egy másik kenyérszelettel. Kissé össze is nyomom, félbevágom, hogy két csinos háromszöget kapjak, majd alufóliába csomagolva szállítom a tett helyszínére.
Paradicsomot mindenképpen kínálok mellé, nagyon jól passzol a tonhalhoz.

Ananászos csirkesaláta

egy fél sült (grillezett) csirkemell
egy kisebb ananász
egy fej fehérhagyma
fél kígyóuborka
egy pohár tejföl
egy pohár joghurt
fél csokor petrezselyem
só, bors
egy evőkanál ketchup

Mivel én direkt a salátához sütöttem a csirkét, először azt készítettem el: a fél mellet lapjában kettévágtam, sóztam, borsoztam, kevés szójaszósszal meglocsoltam és grillserpenyőben megsütöttem, majd hagytam kihűlni.

A saláta elkészítésekor a csirkemellet kisebb szeletekre vágom, az ananászt megtisztítom és először szeletekre, majd a csirkével hasonló méretű darabokra aprítom. Az uborkát is feldarabolom, a lilahagymát félfőre vágom. A hozzávalókat salátástálba teszem, a felaprított petrezselyemmel összekeverem és leöntöm a joghurtból tejföllel és a fűszerekkel kikevert öntettel.

Sajtos-tepsis csirke

egy csirkemell filézve
2 csirkecomb
4 evőkanál liszt
só, bors
pár levélke rozmaring
mokkáskanál pirospaprika

szerecsendió
egy kiskanál magos mustár
2 gerezd fokhagyma
vaj
3 dl tejföl
fél deci fehérbor
10-15 dkg reszelt sajt (ha lehet, többféle)

A csirkemellet félbe, a feleket lapjában kettévágom. A lisztet a fűszerekkel és a felaprított fokhagymával elkeverem, beleforgatom a csirkedarabokat. Kivajazok e jénai tálat, belefektetem a húsdarabokat, az a jó, ha egy rétegben elférnek. A maradék lisztet a tetejükre szórom. A tejfölt a mustárral, borral kikeverem, és a húsra öntöm. Megszórom a reszelt sajttal (gouda és nagyon kevés gorgonzola volt most), vajdarabkákat teszek a tetejére és alufólia alatt kb. 50 percig sütöm közepesen meleg, előmelegített sütőben. Az idő elteltével leveszem a fóliát és a tetejét aranybarnára pirítom, ezalatt a tejfölös mártás is besűrűsödik egy kicsit.
Rizzsel tálalom. (Csak mellékesen: vendégvárónak is tökéletes, általában mindenki szereti és könnyen készíthető.)

Fokhagymás csiga (Stahl-recept)

50 dkg liszt
egy zacskó (7 gramm) porélesztő
3 dl langyos víz
egy evőkanál olívaolaj
két kávéskanál só
két kávéskanál cukor
8 dkg vaj
2-3 gerezd fokhagyma
3 evőkanál pesto
5 dkg reszelt sajt (parmezán)

Az első hat hozzávalót mély tálba teszem és robotgéppel ruganyos kenyértésztává dagasztom. A tésztát lehet friss aprított zöldfűszerrel is gazdagítani, én ezt most nem tettem.
A tésztát letakarva langyos helyen duplájára kelesztem.
Ezalatt elkészítem a tölteléket. A puha vajat a reszelt fokhagymával és a pestóval habosra keverem, ízlés szerint sózom.
Ha a tészta megkelt, átgyúrom, kinyomkodom belőle a levegőt. A negyedét levágom, kinyújtom, és egy kisebb, sütőpapírral bélelt tepsibe teszem. A maradék tésztát kinyújtom, megkenem a pestós vajjal, és ráreszelem a sajtot. A két rövidebb oldalánál kb. 2 centire felhajtom a tésztát, majd a hosszabbik oldalánál feltekerem, mint a bejglit. A kapott tésztarudat kb. két centi vastagon felszeletelem, így csigákat kapok, amelyeket a tepsiben fekvő tésztára rakosgatok. A csigákat kb. negyed óráig pihentetem, ez épp elég arra, hogy előmelegítsem a sütőt 200 fokra. A pihenőidő eltelte után a tepsit az előmelegített sütőbe tolom és 25-30 perc alatt megsütöm a csigákat.
Jó vendégváró, borkorcsolya, de akármilyen leves kiegészítőjeként is megállja a helyét.

Zöldséges vöröslencse-krémleves 

25 dkg vöröslencse
egy fej hagyma
egy szál fehérrépa
5 dkg zeller
4-5 sárgarépa
egy közepes krumpli
egy teáskanál római kömény
egy teáskanál őrölt koriander
két gerezd fokhagyma

1 dl natúr joghurt
olívaolaj

Kevés olívaolajon megpárolom a felaprított hagymát, majd rádobom a nagyobb darabokra vágott répaféléket, zellert és krumplit. Ízesítem a római köménnyel, korianderrel, beledobom a fokhagymát is és két-három perc alatt kevergetve pirítom. Ekkor felöntöm másfél-két liter vízzel, beleszórom a megmosott lencsét, sózom és addig főzöm, amíg a zöldségek meg nem puhulnak. Ekkor botmixerrel vagy turmixgépben – én ez utóbbit választottam – pépesítem. Sűrítés nem szükséges, a zöldségek miatt mindenféle plusz zsiradék és liszt nélkül is elég tartalmas és sűrű lesz a leves. A levesbe belekeverem a joghurtot, visszateszem a tűzre és pár perc alatt készre forralom. Péksüteménnyel, például fokhagymás csigával tálalom.

Jó főzőcskézést a hétvégére, és várom a további kommenteket, témajavaslatokat!

Zsuzsi főz