Zsuzsi főz recept

Ezek a krémek, mártogatók hideg vacsorára tökéletesen megállják a helyüket, de szerintem nagyobb gyereknek kis műanyagdobozba csomagolva egy-egy kiflivel, zsömlével, pitával vagy más péksüteménnyel tízórainak is megfelelnek, esetleg vaj helyett fel lehet vele dobni a megszokott szendvicset is. Diétázók figyelmébe ajánlanám, hogy nyers zöldséggel mártogatva is lehet ám fogyasztani ezeket. Természetesen számtalan kencerecept létezik, most én kihagytam a nemrég említetteket – cukkini vagy padlizsánkrém- , és igyekeztem érdekesebb verziókat választani.

Zöldfűszeres boursin

Apukám egyik kedvenc receptje volt ez a juhtúró alapú, fűszeres krém. Munkahelyre olyan nagyon nem ajánlanám a felhasznált hagymafélék miatt, de mindenképp érdemes kipróbálni – akár vendégvárónak is - , mert nagyon finom.

Hozzávalók

15 dkg juhtúró
15 dkg natúr krémsajt
4 gerezd fokhagyma
pár levél bazsalikom
egy újhagyma
pár szál petrezselyem
olívaolaj vagy puha vaj
só, durvára őrölt bors

A juhtúrót kikeverem a krémsajttal, lágyítom pár csepp olívaolajjal. Az újhagymát zöldjével együtt felaprítom, összevágom a zöldfűszereket, és hozzáadom a keverékhez a zúzott fokhagymával együtt, megborsozom. Sózni csak akkor kell, ha a juhtúró nem elég sós.
Pár órára hagyom összeérni a hűtőben.

Ha vendégek jönnek, lehet a krémből golyókat csinálni és durvára tört borsba, pirított mandulába vagy  zöldfűszerekbe forgatni, esetleg egy ropira „feltűzni”.

Házi krémsajt

Pofonegyszerű és olcsó recept, amivel kiválthatjuk a bolti aranyárban mért és egyáltalán nem biztos, hogy egészséges kenyérre kenhető készítményeket. Mi a vaj mellett ezzel kenjük a szendvicseket.

Hozzávalók

2 nagy pohár natúr joghurt (én általában Spar sajátot használok)

ízesítőanyagok tetszés szerint

A krémsajt elkészítéséhez kb. két napra van szükség, ez a joghurt fajtájától is függ.
Egy sűrű szövésű szitát kibélelek egy többrét hajtott pamut konyharuhával vagy pelenkával, aláteszek egy mély tálat, amibe csöpöghet a savó, majd a szűrőbe öntöm a joghurtot. Az egész alkalmatosságot kb. két napra beállítom a hűtőbe, ennyi kell ahhoz, hogy a joghurtból krémsajt-szerű dolog legyen. Ekkor kiveszem, tárolóedénybe kanalazom, ízesítem sóval, meg amivel szeretném. Készült már borsos, chilis-borsos, medvehagymás, most meg újhagymás, de bármilyen változatban el lehet képzelni. A lecsepegő savót nem öntöm ki, állítólag egészséges, meg kell inni, vagy, aki süt kenyérfélét, víz helyett nagyon jó bele.
A krémsajt jól záródó műanyag dobozban simán eláll két hétig, de azért ennél hamarabb el szokott fogyni, legalábbis nálunk.

Olajbogyókrém

Nagyon markáns ízű kence, de aki szereti az olajbogyót, igen hamar meg fog vele barátkozni.

Hozzávalók

20-25 dkg magozott fekete olajbogyó
2 gerezd fokhagyma
2- 3 evőkanál kapribogyó
só, frissen őrölt feketebors
mokkáskanálnyi dijoni mustár
2 szardellafilé
ízlés szerint pár csepp citromlé
kb. 1 dl extraszűz olívaolaj

A fokhagymát szeletekre vágom, a bogyókkal aprítógépben megforgatom. A keveréket mélyebb tálkába teszem, hozzáadom az ízesítőket, az olívaolajat, és botmixerrel pürésítem, de csak éppeen hogy, annyira, hogy összeálljon. Behűtöm, de fogyasztás előtt legalább negyed órát hagyom szobahőmérsékleten, hogy az olaj visszamelegedjen. Friss házi kenyérrel tunkoltuk, de pirítóssal sem lehet rossz.

Májpástétom aszalt szilvával (óriás, 8-10 fős adag)

50 dkg szárnyasmáj (nem hízott)
egy közepes fej hagyma
2 tojás
20-25 dkg bacon vékony szeletekben
10-12 szem aszalt szilva

3 dkg vaj

A pástétom fűszerkeverékhez:
egy negyed szerecsendió
egy babérlevél
5 szem szegfűbors
egy teáskanál majoranna
egy teáskanál koriandermag
egy teáskanál kakukkfű
egy teáskanál feketebors

Először a fűszerkeveréket készítem el, ehhez az alkotóelemeket fűszerdarálón (kávédarálón) finomra őrlöm.

A felaprított hagymát a vajon puhára párolom.
A májat a párolt hagymával aprítógépben/ turmixgépben ledarálom, beleütöm a tojásokat, hozzáadok két teáskanál pástétomfűszert, kevés sót, majd még egyszer egyneműre turmixolom. Egy pástétomformát (püspökkenyér-forma, téglaforma, félgömbforma is jó) kibélelek a baconnel, úgy,hogy a szalonnacsíkok a forma szélén túllógjanak, mert majd ezek fedik be a pástétomot.
Az edénybe beleöntöm a májas keveréket, beledugdosom a magozott aszalt szilvát, majd visszahajtom a baconszeleteket, hogy teljesen befedjék a májat. Ha nem elég, teszek még rá egy-két szeletet. A sütőt 150 fokra előmelegítem. Egy tepsibe annyi vizet öntök, hogy a pástétomforma derekáig érjen, beleállítom az alufóliával alaposan lefedett pástétomot és másfél óráig sütöm-gőzölöm. Ha kész, kihűtöm, majd hűtőben tartom másnapig, akkor már szeletelhető.

Egyszerű májkrém

Az előző pástétom gyorsan készíthető, lebutított, de legalább olyan finom változata.

Hozzávalók

25 dkg szárnyasmáj
8 dkg vaj
egy kisebb fej hagyma
majoranna
só, bors
fél-egy deci tejszín

A májat kisebb kockákra, a hagymát apróra vágom. A vaj negyedéd felforrósítom, rádobom a hagymát, üvegesre sütöm. Ekkor belekerül a máj, a majoranna, a bors, addig párolom-sütöm, amíg a máj át nem sül. Ekkor felöntöm a tejszínnel, összeforralom. Az egészet turmixgépben pépesítem a vajjal együtt, kihűtöm, csak ezután fogyasztható.

Hummusz

Az egyik kedvencem, sokféleképpen készíthető, én így szeretem. Aki kedveli a koriandert, nyugodtan apríthat bele, nálam a férjem miatt hanyagoljuk.

2 doboz csicseriborsó konzerv (vagy 30 dkg száraz csicseriborsó)
3 evőkanál tahini (szezámmag paszta)
egy gerezd fokhagyma reszelve
egy teáskanál őrölt római kömény
fél citrom leve
három evőkanál olívaolaj


Ha nem konzervet használok, az egy éjszakán át áztatott csicseriborsót másnap puhára főzöm. (mostanában főztem csicseriborsót áztatás nélkül is, kicsit tovább tart ugyan a főzése, de nem órákig, úgyhogy áztatás nélkül is simán működik) A főzőlevet elteszem, lehet, hogy kell belőle egy kevés a pürésítésnél.
A konzerv csicseriborsót levétől lecsepegtetem, kicsit le is öblítem.
A hozzávalókat a turmixgép poharába öntöm és egyneművé kevertetem a géppel. Ha túl sűrű, a főzőlével/nagyon kevés vízzel lehet higítani. Pitával, vagy zöldségekkel kínálom.

A tahini egyébként otthon is elkészíthető: 20 dkg szezámmagot meg kell őrölni, kb. 1 deci vízzel, kevés sóval, két evőkanál olívaolajjal kell elkeverni, mehet bele egy gerezd fokhagyma is. Krémes, pasztaszerű állagúnak kell lennie, ezért a folyadékot apránként adagoljuk. Ha kész, zárható üvegbe töltjük, a tetejére olajat öntünk (egy kisujjnyit), így nem barnul meg, vagy színeződik el. Salátaöntetekhez is bátran használható.

Zsuzsi főz