Többször felmerült már, hogy legyen szó arról is, mit lehet a gyereknek tízóraira csomagolni, mi kerüljön a szendvicsre, kenyérre. Ezzel kapcsolatban már korábban esett szó szendvicskrémekről, különféle házi készítésű tejtermékekről, így most részletesen nem ezekről írnék, bár a poszt végén említés szintjén azért kitérek rájuk.

 

A dolgot fordítva közelíteném meg, mert szerintem gyakran az is probléma, hogy a gyerek nem a szendvicsbe valót unja meg, hanem a pékárut, amire a feltétet tesszük. Így most olyan házi készítésű kenyérfélék receptjei jönnek, amikkel feldobhatjuk a megszokott uzsonnákat. Természetesen ezek vacsorára, reggelire is megállják a helyüket, érdemes velük kísérletezni.Tortilla

Ez a mexikói kovásztalan lepénykenyér az én személyes kedvencem. Általában hússal, sok zöldséggel töltve esszük, valamilyen csípős szósz kíséretében, de tökéletesen alkalmas arra, hogy gyermekünk uzsonnáját tekerjük bele. A feltétje bármi lehet, érdemes megkenni valamilyen krémmel, rápakolni a felvágottat, maradék sült húst, sajtot, tojást vagy bármit, bele jókora adag kisebb csíkokra vágott zöldség, esetleg egy-két evőkanál joghurt, és már lehet is tekerni. Fontos, hogy túl nedvdús alkotóelemeket ne használjunk, nehogy szétázzon a lepény. Én úgy tekerem fel, hogy az alján legalább kétcentis sávban felhajtom, majd oldalról göngyölöm fel, mint a palacsintát. Így lesz egy zárt alja, ami nem engedi kipotyogni a belevalót. A megtöltött lapokat fóliába tekerem és kész.

 

Recept

 

30 dkg finomliszt (fele kukoricaliszt is lehet)

kb. 2 dl langyos víz

2-3 evőkanál olaj

fél csomag sütőpor

egy mokkáskanál só (elmaradhat)

 

A hozzávalókból tésztát gyúrok úgy, hogy a vizet fokozatosan adom hozzá. A tésztából kb. 10 golyót csípek le, ezeket lisztezett felületen jó vékonyra nyújtom, majd felforrósított palacsintasütőben zsiradék nélkül kisütöm. Mindkét oldalán elég neki egy perc. Ha azonnal esszük, további teendő nincs vele, de ha másnapra szendvicsalapként használjuk, sütés után alufóliába csomagolom, vagy – ez még jobb – nejlonzacskóba teszem, így nem tud megkeményedni és fel lehet tekerni.

 

 

Kifli (Limara receptje)

 

Ez a kifli annyira finom, hogy kóstolás után az adag kevésnek tűnik. Én általában 10 darabot készítek belőle, de percek alatt elfogy, ha van rá idő, érdemes többet csinálni, mert másnap is jó, nem keményedik meg, nem szárad ki.

 

Recept

 

2 dl langyos tej

2 evőkanál tejföl

2 teáskanál só

4 dkg olvasztott vaj (helyettesíthető 4 evőkanál olajjal)

50 dkg liszt

egy tasak szárazélesztő (vagy 3 dkg friss élesztő)

 

A hozzávalókból tésztát dagasztok robotgép segítségével, majd meleg helyen duplájára kelesztem. Utána 10 egyenlő részre osztom, minden darabot vékony téglalapra nyújtok.

 

A formázásnál úgy fektetem a téglalapot az asztalon, hogy a négyzet valamelyik csücske legyen velem szembe. Félig feltekerem (a négyzet közepéig), a kimaradó részre rányújtok sodrófával, majd teljesen feltekerem, így megkapom a kifliformát. A megformált kifliket sütőpapírral bélelt tepsire fektetem, ismét duplájára kelesztem, majd előmelegített 200 fokos sütőben negyed óra alatt megsütöm. A sütő aljába kis tálba vizet teszek, mert gőzös sütőben kell sütni. Meg lehet szórni sajttal, szezámmaggal, de önmagában is finom.

 

Szendvicsrevalók

  • Zöldségkrémek (padlizsán, cukkini, csicseriborsó, sárgaborsó, paprikakrém)
  • Tejtermékek (házi krémsajt, túrókrém, körözött, francia juhtúrós krém(boursin)
  • Pástétomok (halpástétom, húspástétom, májpástétom, tojáskrém)
  • Húsfélék, felvágottak, vagdalt

 

Végül, de nem utolsósorban érdemes megnézni, mit művelnek az uzsonnacsomaggal az unatkozó japán háziasszonyok (ezt inkább érdekességnek szánom, mint mintának, bár akinek van ideje és kedve, megörvendeztetheti vele a családot).

 

 

Kíváncsi vagyok, ti mit tesztek az uzsonnászacskóba, és továbbra is várom a témajavaslataitokat!

 

Zsuzsi főz