Szintén Vakmacska tippje alapján született az e heti poszt, amelyben kirándulásra elvihető ételekről lesz szó.

Általában az ember szendvicset, gyümölcsöt visz magával, ha a szabadba megy, pedig ennél azért jóval többféle ételt is ehetünk. Szerintem a fő szabály az, hogy ne legyen nehezen szállítható vagy mindenáron hűtendő az élelmiszer, amit becsomagolunk, bár hűtőtáskával ez utóbbi probléma is könnyen áthidalható.

Nagyon jó választás ilyenkor a fasírt, vagy valamilyen sült hús – például egyben sütött karaj, csirke, töltött dagadó –, amit előre elkészíthetünk és otthon fel is szeletelünk, így aztán egy szelet kenyérre, péksüteménybe téve könnyen fogyasztható. A másik ötletes dolog, hogy az ebédünket valamilyen tésztaféleségbe sütjük bele. Készíthetünk pirogot, ami süthető bő olajban vagy akár sütőben, tölthetjük zöldségtől kezdve a túrón át a húsig, halig, vagy calzonét, töltött pizzát, ami semmivel sem bonyolultabb a „normál” pizzakészítésnél, csak félbe kell hajtani a megpakolt tésztát és úgy megsütni. Süthetünk valamilyen lepényt omlós vagy leveles tésztából hússal, gombával, zöldségekkel sajttal töltve.

Köretnek vihetünk magunkkal nyers zöldséget, uborkát, paradicsomot, zöldpaprikát, főtt tojást, de ezekből akár saláta is készülhet, ilyen esetben azonban célszerűbbnek tartom az öntetet a tett helyszínén rátenni. Hűtőtáska használata esetén pedig akár joghurtos, majonézes salátát is lehet szállítani. Ne felejtsünk el valamilyen kenyérféléről is gondoskodni.

Ha nem akarunk nagy macerát vagy nehéz táskát, készítsünk be egy-két papírtányért, műanyag poharat és evőeszközt, ezekből a salátát is könnyen megehetjük, ráadásul nem kell cipelni a mosogatásra váró eszcájgot hazafelé.

Most úgy döntöttem, nem tésztás jellegű recepteket választok, hanem annál könnyebbeket, és a fent felsoroltakhoz képest talán kevéssé ismerteket. Az édesszájúakra is gondolva bekerült két desszert is, de természetesen csomagolhatunk friss gyümölcsöt is, ennél egészségesebb és egyszerűbb megoldás nem igazán van.

 

Zöldfűszeres sült csirkecombok

Személyenként egy nagy/két kicsi csirkecomb
Két kisebb fej hagyma
Négy gerezd fokhagyma
Kakukkfű
rozmaring
5-6 dkg puha vaj
Só, olaj


A combokat besózom. A vajat a felaprított zöldfűszerekkel elkeverem, a combokon a bőrt meglazítom és a fűszeres vajat a bőr alá nyomkodom. A vajat lehet ízesíteni még borssal, citromhéjjal, petrezselyemmel, de más fűszerrel is, amit szeretünk. A tepsit nagyon vékonyan kiolajozom, belefektetem a combokat, mellédobom a négybe vágott hagymát és héjastul a fokhagymagerezdeket. Előmelegített 200 fokos sütőben 45-50 percig sütöm, amíg a bőre ropogós nem lesz. Ha a tepsi alján keletkezett szaft kezdene elfőni, kevés vizet öntök alá. Ha kész, a húst a szaftból kivéve hagyom kihűlni (pl. rácson) és alufóliába vagy dobozba csomagolva szállítom.

Babfasírt

Aki szereti a falafelt, mindenképp próbálja ki, szendvicsbe téve vagy akár főzelékre feltétnek is kiváló. Lehet ízesíteni ugyanúgy, mint a magyaros fasírtot, de tehetünk bele petrezselymet, koriandert, egyéb zöldfűszert is. Még egy előnye van: olcsó!

Egy doboz vörösbab (nettó 255 gramm)
Egy tojás
Egy fej hagyma
Két gerezd fokhagyma
Egy mokkáskanál római kömény
Egy mokkáskanál koriandermag
Só, bors
2-3 evőkanál zsemlemorzsa vagy zabpehely
egy szelet kenyér

A kenyeret felkockázom, kevés vízzel leöntöm, és állni hagyom, mint a fasírtnál. A babot szitába téve lecsöpögtetem, kicsit le is öblítem. A hagymát felaprítom, a köményt és a koriandert megőrlöm. A hagymát nagyon kevés olajon a köménnyel és a fokhagymával üvegesre párolom. A kenyeret jól kicsavarom, hozzáadom a párolt hagymát, belereszelem a fokhagymát, beleteszem a lecsöpögtetett babot és botmixerrel pépesre keverem. Sózom, borsozom, belekeverem a tojást, és a masszát a zsemlemorzsával vagy zabpehellyel sűrítem. Kevés forró olajba evőkanállal adagolom, a fasírtok mindkét oldalát barnára sütöm. Papírtörlőn lecsepegtetem és valamilyen mártogatóssal (legutóbb joghurtos-fokhagymás), salátával kínálom.

 
Paradicsomos padlizsánsaláta

Ennek a salátának az az előnye, hogy a megromlásától nem kell tartani, mivel hőkezelésen esett át, műanyag dobozba téve könnyen szállítható, és – mivel akár langyosan vagy szobahőmérsékleten is finom – nem igényel hűtést.

3 közepes méretű padlizsán
3 szem paradicsom
egy nagy fej hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
egy marék olajbogyó
egy evőkanál paradicsompüré
egy csokor petrezselyem
8-10 levél bazsalikom
egy mokkáskanál római kömény
egy mokkáskanál fahéj
egy evőkanál citromlé és reszelt citromhéj
olívaolaj

A padlizsánokat hosszában négybe vágom, majd felkockázom. (Nem szabad túl apróra vágni, mert akkor a főzés közben szétmegy.). A kockákat tálba teszem, besózom és 20 percig pihentetem, majd, ha a levét kiengedte, leöblítem és lecsepegtetem.
A hagymát félfőre vágom, és 2 evőkanál olívaolajon pirítani kezdem, közben rászórom a római köményt. Amikor a hagyma már üveges, hozzáadom a padlizsánt, belereszelem a fokhagymát, ízesítem a fahéjjal, és addig sütöm-párolom, amíg meg nem puhul. Ha a padlizsán puha, hozzáadom a felnegyedelt paradicsomot és a paradicsompürét, és addig főzöm, amíg a paradicsom elveszti a formáját és mártásszerűvé válik. Ekkor hozzáadom a felaprított zöldfűszereket és a felkarikázott olajbogyót, sózom, ízesítem a citromlével és -héjjal.

Csokis keksz

Egyik kedvenc csokis kekszem receptje F. Nagy Angélától.

8 dkg barnacukor
5 dkg kristálycukor
1 csomag vaníliáscukor
10 dkg vaj
csapott mokkáskanálnyi szódabikarbóna
1 tojás
15 dkg liszt
10 dkg jó minőségű étcsokoládé
egy marék durvára vágott dió

A kétféle cukrot a vaníliáscukorral, szódabikarbónával és a vajjal habosra keverem, hozzáadom a tojást és ezzel is alaposan kikeverem. Rászitálom a lisztet, beleforgatom a nagyobb darabokra aprított csokoládét és a diót. Sütőpapírral bélelt tepsire kiskanálnyi halmokat teszek a tésztából – ezt legegyszerűbb kézzel csinálni – , ezeket kicsit le is lapogatom, majd a kekszet 180 fokra előmelegített sütőben kb. 10-12 perc alatt készre sütöm. A tepsiről rögtön átpakolom rácsra (ekkor még képlékenyek, nem kell megijedni), és így hűtöm ki.

Fémdobozban tárolom.

 

Szilvás-nektarinos lepény

4 tojás
125 gramm vaj
10 dkg cukor
egy csomag vaníliáscukor
egy csomag sütőpor
egy deci tejszín
egy kiskanál fahéj
12 evőkanál liszt
a tetejére összesen 50 dekányi szilva és nektarin (vagy más gyümölcs)

A vajat felolvasztom, megvárom, amíg langyosra hűl. A tojást a cukorral, vaníliáscukorral, fahéjjal, sütőporral habosra keverem, majd további keverés közben beleöntöm a vajat, a tejszínt, végül hozzáadom a lisztet is. A keveréket kilisztezett, kivajazott tortaformába simítom, a tetejét kirakom a feldarabolt gyümölccsel, majd előmelegített sütőben öt percig erős lánggal sütöm, aztán takarékon fejezem be. A sütési idő kb. 40 perc, az utolsó öt percben a süti tetejét még megszórtam egy kevés fahéjas porcukorral, de ez elhagyható.

 

Ha tetszett ez a poszt – vagy valamelyik régebbi –, szavazhatsz a Goldenblog 2011 gasztroblog kategóriájában „A Zsuzsi főz!” blogra, ahol receptjeimet megtalálod.
 

Jó főzőcskézést a hétvégére, és várom a további kommenteket, témajavaslatokat!

 

Zsuzsi főz