Karácsonyra hétezer fontos, azaz közel 2,7 millió forintos utalványt adott zsírleszívásra hétéves kislányának egy plasztikai műtét-függő brit nő. Korábban a kislány a hetedik születésnapjára hatezer fontos, mellnagyobbításra felhasználható kupont kapott, írja a The Sun.

'plastic-surgery-0902-01' photo (c) 2009, madelineyoki - license: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/2.0/ Sarah Burge, az Emberi Barbie-nak is nevezett, agyonplasztikázott édesanya a plasztikai kupon mellé sminkelésre és hajhosszabbításra beváltható utalványt és barnító sprayt is tett a karácsonyi zokniba, és úgy véli, semmi gond nincs ezzel.

„Poppy állandóan plasztikai műtétért könyörgött, mert jól akar kinézni, a zsírleszívás pedig mindig jól jön.” – nyilatkozta az 51 éves Sarah. „Úgy tekintek a lányomnak adott plasztikai sebészeti utalványokra, mint befektetésre – mintha megtakarítanék pénzt az oktatására.” – tette hozzá.

„Jó, hogy a gyerekek aggódnak a külsejük miatt. Ha nem tanulják meg, hogyan kell jól kinézni, később rondán élik le az életüket” – mondta az édesanya, aki korábban öltáncra is tanította kislányát. A nő eddig 500 ezer fontot, azaz körülbelül 190 millió forintot költött saját teste átszabatására.

Tünde