'The Conductor' photo (c) 2010, Tony - license: http://creativecommons.org/licenses/by/2.0/Húsz éve még nem is volt olyan drága a benzin, kiskoromban mégsem volt autónk, és máig sem pótoltuk ezt a hiányt, mert a fővárosban lakunk, és a tömegközlekedést vesszük igénybe. Kiskoromban is nem egyszer komoly és véres összetűzésbe kerültem az ellenőrökkel.

Felnőtt fejjel is azt látom, hogy ez nem változott az idő múlásával, most is látok olyan eseteket, amikor a jegyellenőrző személyzet az iskolába és iskolából közlekedő gyerekekkel való konfrontációt választják több megállónyi munkaidő eltöltésére. Én nem értem, hogy azok a szülők és jogászok, akik a tanárok viselkedését szeretnék kissé erőszakosan centírozni, miért siklanak el egy ilyen valós probléma felett, hogy egy idegen, „egyenruhás” ember nyomdafestéket nem tűrő szavakkal ordítozzon, erőszakoskodjon, vagy akár a hozzá képest nagynak tűnő hatalmát fitogtassa egy még jogilag sem önálló gyerekkel.

Sokan tömegközlekedéssel oldják meg a bejárást, és ugye anyuci nem fogja az egész életét azzal tölteni, hogy a gyereket elhozza tanítás után a suliból. Gyakorlatilag már általános iskolás korosztály is utazhat a járműveiken:

„A BKV Zrt. a személyszállítást megtagadhatja, illetve az utast a személyszállításból kizárhatja, ha az utas: ... 6 éven aluli gyermek, kísérő nélkül”, olvasható a BKV hivatalos honlapján. Ami magyarul azt jelenti, hogy 7 éves gyerek már utazhat kísérő nélkül. De mégis kinek a felelősségére? Hát a szülőére. Aki éppen abban a pillanatban keresi meg a ruhára valót. Tehát nem marad más, a gyerek BKV-zik egyedül, találkozik ellenőrökkel, és ő húzza a rövidebbet. Hiszen még gyerek és „A jelenlegi szabályok szerint a 14 év alatti gyerekek nem büntethetők, a valamilyen bűn elkövetésén kapott gyerekekkel a gyermekvédelem foglalkozik, nem kerülnek az igazságszolgáltatás elé. A 14. évüket betöltött fiatalkorúak számára pedig nincs külön speciális bíróság, ugyanazok a bírók ítélnek az ügyeikben, mint akik a felnőtt bűnözőkkel foglalkoznak.” foglalja össze egy cikk röviden a fiatalkorúak büntethetőségére vonatkozó jogi szabályozásokat.

Most félig jogászt kéne faragnom a gyerekemből 10 évesen? Honnan tudja szegény, hogy amikor az ellenőr azzal fenyegetőzik, hogy kihívja a rendőröket, akkor kamuzik? És milyen alapon fenyegetőzik egy gyerekkel? Ha az iskola közelében kószáló EMBER lenne, és nem ellenőr, már rég elkapták volna a gyerekek zaklatásáért. És bizony előfordulhat, hogy a gyermek már csak a szégyenérzet miatt sem számol be esetlegesen az ilyen esetekről. Legtöbbször pedofil-botrányoknál sem úgy derül ki a gond, hogy rögtön fut a szülőhöz kedvencünk ezzel a traumatikus élménnyel.

Szerintetek mi a megoldás? Hogyan lehetne orvosolni ezt a helyzetet, hogy a nem büntethető gyerekeinket „zaklatják” az ellenőrök? Hogyan készítsük fel a 8-12 éves gyermekünket erre, ha más lehetőség anyagi korlátok miatt nincsen? És a szülők hová fordulhatnának ezzel a problémával?

Katy