Tünde közlekedés anyuka babakocsi

„Nem engedi fel a buszokra a babakocsis kisgyerekes nőket egy buszsofőr Veszprémben, mondván hogy ki kellene venniük a gyereket a babakocsiból. Ha nem teszik meg, otthagyja őket a buszmegállóban. Több nővel is beszéltünk, akik így jártak több különböző időpontban. Télen is, nyáron is hagyta már ott őket a sofőr, hiába próbált nekik segíteni a többi utas is. A sofőr és a forgalmi ügyeletes azzal érvel, hogy a szabályzatban benne van, hogy össze kell csukni a babakocsit. A bökkenő csak az, hogy ilyen nincs a szabályzatban”, olvasható a Tények oldalán. Rengeteg komment érkezett a hírre a Facebook oldalunkon, ezekből szemezgettünk.

Edina is került már hasonló szituációba, de ő találkozott segítőkész, kedves buszsofőrrel is:

„Sajnos velem is megtörtént, hogy nem akart felengedni a buszsofőr a buszra, mert mondtam, hogy nem tudom összecsukni a babakocsit, mert benne alszik a pici. Még be is szólt, hogy attól még, hogy a nagy babakocsit jól meg lehet pakolni, a buszra nem kellene felvinni, csak összecsukva. És hova rakjam addig a kicsit? Oda, az ölébe? Erre beszólt, hogy mi lenne, ha nem engedne fel? Mondtam, hogy akkor megvárom a következőt, de panaszt is teszek. Akkor csendben maradt és adta a jegyet. Közel tíz éve buszozok babakocsival, de ilyen még sosem volt. Sőt, van másik véglet is, az a buszsofőr aki, ha az ő járatával megyek, még a babakocsit is segít felrakni! Szintén Veszprém megye,csak Tapolca! (Edina)

Szilviának is vannak rossz tapasztalatai:

„Kaposváron is előfordul az ilyen. Jártam már én is így. Amikor időpontra megy az ember vizsgálatokra kisgyerekkel, és nem visz el a busz a babakocsi miatt, mert se ő, se az ember fia nem segít fel, se áll mellé, az is gáz. Nincs babakocsi-tároló. Kényszerít, hogy csukjam össze a babakocsit, majd rakjam be a koszos tárolóba (világos babakocsit) a busz aljába, amit szintén nem nyit ki. „mikor megkérem, hogy nyissa ki, bunkón viselkedik, csapkod. Adtam neki a menetjegy árát plusz egy százast, hogy vegye már a lapot, de semmi.” (Szilvia)

Viktóriának segítettek felszállni, csak épp a buszsofőr adott padlógázt, még mielőtt leülhetett volna:

„Én szintén vidéki busszal közlekedem. Szerencsére a fel- illetve leszállásnál mindig van egy jóindulatú, segítőkész ember. De amikor feljutok a buszra, megvéve a jegyet, a sofőr nem várja meg azt a pár másodpercet, amíg gyerekkel a kezemben (a másikban a babakocsi összehajtva), pelenkázótáskával a vállamon leülhessek, a szűk sorok között végigcikázva inkább kapásból padlógázt ad: úgy estem be a kinézett legközelebbi ülésre. Jó lenne, ha a jövőben találnának valami más megoldást is erre a gondra.

Julianna babakocsi-kompatibilis járatokat szeretne:

„Ja, igen, és szegény gyerek nehogy sírni merjen, mert az ugye zavarja az utazóközönséget és a buszvezetőt is... De a hordozókendő, mei-tai, stb. se jó, mert balesetveszélyes, ráadásul indokolatlanul sokan hiszik azt, hogy a gyerek azért van elérhető helyen, hogy a kezét, lábát arcát(!!!) összefogdossák. A sok csomagról nem is beszélve, ami persze mindenkinek útban van, csak azt nem fogják fel, hogy az anyukák nem hobbiból cipelik magukkal a fél házat. Hogy miért nem vigyáz addig más a gyerekre, amíg vásárol? Mert a gyerek nem egy leves a gáztűzhelyen, hogy mindegy neki, hogy ki, csak nézzen rá időközönként. Ha annyira zavar mindenkit a babakocsi, a gyerek, stb., akkor csináljanak kismamaközlekedést! Legyenek babakocsi-kompatibilis járatok is, megértő, segítőkész vezetőkkel!

Beátának ez a javaslata:

„Az ilyen sofőr próbáljon már meg összehajtani egy babakocsit úgy, hogy közben az egyik kezében egy gyerek van.

Andrea némi humorral kommentálta a történetet:

„Nah, akkor se hordozóval (múltkori eset szegeden, ugye), se babakocsival. Mi lenne, ha simán kiírnák, hogy gyerek hároméves korig nem utazhat, csak ha az őt kísérő felnőtt
a.) polip
b.) öszvér
c.) ezek keveréke.”

Orsolya pedig összefogásra buzdítja a babakocsis anyukákat:

„Ötlet: Annak idején, amikor az egyszeri kismama a pesti Mekiben szoptatott, és ezért kirakták, pár napra rá több mint száz szoptatós kismama jelent meg ott etetni. Lehet, babakocsival utazó versenyt kéne rendezni az érintett járatokon. Nyilván nem férne föl a fele kocsi sem, de egy idő után történne valami. Vagy betolni a piciket az állomásra és szépen sorban állni velük (jó hosszú sorban) a panasziroda előtt, és egyenként bemenni kocsistul, gyerekestül panaszt tenni.

Szerintetek hogyan lehetne megoldani ezt a helyzetet?

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?