„Egyszerű, ötletes jelmezeket, kölcsönző kizárva!” Értem én, persze, ne a szülő pénztárcája szabja meg a gyerek jókedvét, teljesen jogos, bár ma már fillérekért is lehet gyerekjelmezt kapni. Viszont ha nekem kell kézműveskednem, az nemcsak nekem büntetés, hanem és főleg annak, akinek azt kell hordania, amit én barmolok össze. A „kinek van varrni tudó nagymamája”- verseny pedig legalább olyan rémes lehet, mint a „ki jut el először a Hádába gyerekjelmezért, mielőtt kifogy” című produkció.

A baj nagyjából az ovisokkal meg a kisiskolásokkal van. Ők ugyanis még direktben gondolkodnak, és a „mi szeretnél lenni” kérdésre valami vágyott figurát neveznek meg, mesehős, állat, vonzó foglalkozás vagy rosszabb esetben a tévésorozatok aktuális sztárjai, szegény óvó-tanító nénik gondolom, unják a Spongyabob-hercegnő-Hellokitty-Pókember áradatot, ezért is terelgetnék őket ettől elfele, de ha a gyerek mégis ehhez ragaszkodik, akkor megnézném én magamnak, ki tud otthon mondjuk Verdák-jelmezt faragni a csemetének.

Ennek a korosztálynak általában nincs felnőtt értelemben vett humorérzéke, semmiféle metaforát nem talál viccesnek se vonzónak, amin utána évekig röhögsz, az a kamaszkori táborok jelmezesdije.  Amikor az elválaszthatatlan haverok megjelennek rabló-pandúr párosként (akár nokiásdobozzal), amikor valaki megjelenik mint a kommunizmus szelleme, ahhoz jóval érettebbnek kell lenni, és nem árt némi olvasottság sem, addig meg rengeteg nyuszi, béka, szakácsnő meg hasonló lesz a bálokon, mivel a szerencsétlen szülő nem biztos, hogy talál olyat, ami a gyereknek is jó, meg lehetőleg nem kell két hétig varrni meg ragasztani, hogy utána szétessen az egész a farsang előtti napon.

Amit te szeretnél, mert egyszerű és szellemes is, az sokszor nem passzol a gyerek önképébe – a jelmez itt valamiféle vágyálom nagyon sok esetben, ezért a sok hercegnő, tigris, tűzoltó meg Thomas. Amit a gyerek kitalál, az sok esetben meg házilag nem kivitelezhető, főleg ha üresre nyúzott aggyal esel haza este hét után minden nap, és van egy heted az egészre. Ha meg túl egyszerű, akkor a gyerek irigykedve fog pislogni azon társak felé, akik vagy jobban eltalálták, vagy ügyesebb a nagyi, vagy volt otthon valami a nagytesótól.

Na, arról meg szó se essék, ha a gyerek egyszerűen olyan, hogy semminek nem akar beöltözni.  Mert van ilyen is, többektől hallottam. Menjünk el vele inkább az állatkertbe a farsang napján, próbáljuk valami színházasdival rákapatni az ízére, vagy vegyük tudomásul, hogy ő békésen elvan a saját ruhájában a farsangolók közt, hiszen konfettit hajigálni meg ő szeret a legjobban.

Nálunk sincs eldöntve semmi. Illetve, egy el van döntve.

Fel tudok varrni egy nadrágszárat, és meg tudok stoppolni egy lukas zoknit. Ennél bonyolultabbat viszont nem, tehát valami más megoldás fog születni, nem az, hogy anya varr egy jelmezt. Ezzel semmiképp nem büntetném a gyerekemet.

Vakmacska