Amikor megvalósult, akkor már roppant egyszerűnek tűnt, amíg meg nem valósult meg, jóformán senki el nem hitte, hogy ez ilyen egyszerű. Illetve nem egyszerű, legfeljebb a végén. Amikor már létrejött a Szuno.

Ez a boci már elkelt

Végy egy rakás gyereket. Azokat is, akikre esetleg legyintenek a „normális” iskolában és sok jót nem tudnak mondani, lehet köztük van, aki visszabeszélt az igazgatónak, aki már az oviban végig akarta verni a fél csoportot hogy aztán a következő pillanatban már megölelje őket, az angyalmosolyú, aki   gyanús tévésztárocskákat nevez meg példaképként, de ma is te zavartad el kezet mosni, vedd bele, aki négy tesóval alszik egy szobában, akinek az apja vasazásból próbál megélni, de idén nem volt rendes télikabátja, azt, aki háromhetente szökik  a nővéréhez a másik faluba, és mikor először láttad, megpróbálta kibűvölni a táskádból a kiflit, még mielőtt kiderült, amúgy is neki szántad. Mesélj nekik meséket, beszélgess el velük a mesékről, adj a kezükbe színes festéket, ceruzát, csuda tollakat, aztán ámulj, mi jön ki a kezükből.

Végy egy rakás asszonyt. Akár olyat is, aki üggyel-bajjal ír két sornál többet, azt is, aki tizenhat évesen már babakocsit tolt, olyat, akinek soha nem volt bejelentett munkája, és a nyolcadikat is éppenhogy elvégezte, de azt is, aki menne takarítani is szakmunkásvizsgával, de oda sem kell. Olyat, akire a munkaügyi központ, a hivatalos segítő is legyintett, ugyan már, mire lenne képes. Mutasd meg nekik, mit rajzoltak a gyerekeik, adj a kezükbe színes fonalat, tűt, színes anyagokat, aztán tátsd a szád, mi jön ki a kezükből.

Aztán fényképezd le, keríts egy ügyes informatikust, rakd fel a képeket a netre, és mondd: lehetséges. Megcsináltuk, és ezek most itt mind eladók, olyanok készítették, akikről talán első pillantásra nem hinnéd. A befolyó pénzt pedig együtt, közösen használják fel a projektet megálmodó és kitaláló Igazgyöngy Alapítvánnyal, a projekt és a webshop címe is ez lett: Szuno, azaz Álom.

Az álmodó cicák, a színes tengerben úszó halacskák húsvét óta laknak nálunk kispárnaként, egy csodafarkú mennyország-kék testű páva láttán pedig felvisítottam, ha ezt megcsináljátok, ide vele azonnal! Táskaként, terítőként, neszesszerként, mindegy.

Nincs talán két egész hónapja, hogy létrejött a Szuno weboldala, ahonnét te is vásárolhatsz a csodaszép gyerekrajzok alapján készült színes álmokat. Ajándékba, magadnak, rossz álmokat elűző kispárnát, esős napba színeket vivő táskát, hátizsákot, amibe fér hamubasült pogácsa. Segítesz nekik, és birtokodba kerül valami, amiből aligha van még egy ugyanolyan a világon

A csomag pontosan érkezik, oda, ahova kéred, számlával és hivatalosan, egy apró, reményt keltő csíra valahol Magyarországon, olyanoktól, akikben ugyanúgy benne laknak a színes álmok, mint a gyerekedben, aki alszik a színes kispárnát gyömöszölve, és közben nem is tudja, milyen fontos dolgot tett veled együtt a reménytelenség lehúzó szürkesége ellen.

Az oldalhoz és a képekhez kortárs magyar írók (Finy Petra, Lackfi János, Nyulász Péter, Süveges Gergő) is írtak meséket, amiket itt lehet elolvasni

 

Vakmacska

A galéria képeiért köszönet Vozár Ilonának.