Ez a fogas kérdés már régóta foglalkoztat minket. Tizenkét éves lányom szájában két apró, ám lassanként egyre nagyobbra növő „lyuk” kapcsán az iskolai keretek között meglátogatott két fogorvos két különböző választ adott. Az egyik azt mondta, nincs vele teendő, mert a tejfog hamarosan úgyis kiesik. A másik szerint viszont be kellene tömni. De minek betömni, ha úgyis kiesik?

Mivel a gyerek időnként panaszkodott, hogy azok a fogak (felső őrlők, egymással szemben) érzékenyek, néha kifejezetten fájnak, nekiálltam felhajtani egy gyerekfogakhoz is értő orvost. Egy ismerősöm a Róbert Rendelőben ajánlott egy fiatal fogorvost, így ott kötöttünk ki. Közel egy órát töltöttünk a rendelőben, ahol Dr. Pfeifer Barbara hol nekem magyarázta, hogy mikor és miért van szükség a tejfogak betömésére, hol a gyereknek mondta el, hogy mi zajlik a szájában éppen. Utóbbit olyan fantasztikus módon mesélte, hogy azon gondolkoztam, ha minden, gyerekekkel foglalkozó orvos így tájékoztatná pácienseit arról, hogy mi fog velük történni, a kicsik nem rettegnének az orvosi vizsgálatokról. A fiatal doktornő nem kis felnőttként, de nem is csecsemőként kezelte a tizenkét éves lányomat, hanem korosztályának és nyelvezetének megfelelően, szeretettel és megnyugtató hangon beszélt hozzá.

Megtudtam, hogy a kérdéses tejfogak még egyáltalán nem mozognak, ami azt jelenti, hogy a következő egy-két hónapban még biztosan nem fognak kiesni. A fogszuvasodás ezidő alatt viszont mélyebbre is terjedhet, valamint a két szomszédos fogat is veszélyezteti, így mindenképpen indokolt a kis fogak betömése. (Kiderült, hogy ezeknek a fogaknak a statisztikák szerint már körülbelül két éve ki kellett volna esniük, és ez újabb kérdéseket vetett fel – de erről majd később.) A következő kérdés az volt, hogy megcsináltatjuk-e ott helyben, vagy kérünk egy új időpontot. A választást a lányomra bíztam, aki két másodperces gondolkozás után rávágta, hogy ha már ott vagyunk, akkor essünk neki. A doktornővel abban maradtunk, hogy ha bírja a kisasszony, akkor mind a kettőt betömi egymás után.

Elmagyarázta a lányomnak, hogy ő úgy gondolja, nem szükséges az érzéstelenítés, és felhívta a figyelmét, hogy ha menet közben bármikor úgy érzi, hogy nagyon fáj, akkor csak jelezzen a szemével, és orvosolják a problémát. A fogorvos minden egyes mozdulatáról beszámolt a gyereknek, akinek ezzel egyrészt az ismeretlentől való félelmét is lecsökkentette, másrészt a kíváncsiságát is kielégítette. A különböző eszközöket megmutatta használat előtt, és azt is elmondta, mikor mit fog érezni. A fog fúrásánál a hangeffektektől azonnal elkezdett fájni a fogam, és a korábbi rémes emlékeim felidéződtek, legszívesebben kimenekültem volna a rendelőből. Aztán láttam a gyerek tekintetét, így igyekeztem bátorítóan mosolyogni rá – tudva, hogy neki nem fáj.

A doktornőtől megtudtuk azt is, hogy a most használt a tömőanyag nem ugyanaz, mint amivel a felnőttek fogát tömik. A tejfogakhoz használt tömőanyag íze leginkább a mézeskalácshoz hasonlít (az infó a gyerek által megerősítve), és jóval puhább, morzsolhatóbb anyag, így természetesen hosszabb távú alkalmazásra nem jó – de ugye nem is évekig kell a helyén maradnia. Ha a következő hónapokban mégis kikopna, akkor (ezúttal már fúrás nélkül) pótolják az anyagot. A nyálszívó okozta némi kényelmetlenséget leszámítva a lányom szó nélkül kibírta a félórás procedúrát, majd a kocsiban hazafelé megjegyezte, hogy egyáltalán nem is volt vészes, sokkal rosszabbra számított.

A le nem cserélődött két őrlőfog ügyében pedig azt javasolta a doktornő, hogy keressük fel a fogszabályzással foglalkozó kolléganőt, aki panorámaröntgennel meg tudja nézni, van-e oka a fogcsere késlekedésének. Erről majd egy másik posztban mesélek.

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?