naqgycsaládos változókor klimax hőhullám

Emlékszem, édesanyám milyen sokszor mondta nevetve ezeket a szavakat, úgy 50 éves kora táján, mikor az amúgy nagyon fiatalos, fitt és pörgő-forgó asszony panaszkodott a teste változásaira. Pedig ő se, ahogy kortársainak java része se a természet rendje szerint esett át a változó koron, hanem a rettegett műtét miatt. Emlékszem, ahogy esténként felöltözött, nem úgy, mint mások, akik estére, az ágyba levetkeztek. Ő öltözött. A nagy kánikulák kivételével vastag pizsama, frottír zokni, a meleg toll paplan tetejére legalább 1, néha 2-3 pléd, és reszketett az ágyban. Ha leült tévézni, húzta az ölébe a plédet, pedig távfűtéses, meleg lakásuk van. Én ott mindig levetkőzöm, a gyerekeim egy szál trikóban is megizzadnak.

Miért nem beszélünk a változókorról?
 

Aztán emlékszem az addig mindig határozott asszony tépelődéseire. Mindig mindent átrágott százszor. Százszor megvizsgálta utólag is a döntéseit. Sose volt elégedett magával. Mintha nem tudna dönteni, vagy mintha rossz döntések sorozatában lenne vétkes, pedig nem. Ezeknek azonban nem tulajdonítottam semmilyen jelentőséget. Fiatal voltam, dolgoztam, egyre népesült a családom, akikkel volt gondom bőven. Gyakran beszélgettünk mindenféléről, az élet nagy és apró dolgairól, de valahogy a változókorról nem emlékszem, hogy szó esett volna. Nem is csoda. Hiszen melyik kamasz beszélget a kamaszkor nehézségeiről? Inkább igyekszik túlélni, igyekszik jól kijönni belőle, igyekszik végre felnőni, önálló lenni. Így is van rendjén. Ő is csak néha beszélt a gondjairól. Meg persze a gondjai java részét nem is a változókor okozta, gondoltuk, hanem az a régi-régi teljesen kikezelhetetlen kullancs fertőzés. Igyekezett túlesni az egészen.

Most, hogy én állok a változó kor idején, nagyon sokat gondolok a saját kamaszkoromra. A bizonytalanságaira, a változásaira. Én, aki minden változástól rosszul vagyok, most újra változom. Pedig élénken emlékszem, hogy volt, mikor megfogadtam, hogy soha többé nincs változás, változtatás. Mikor elhatároztam, hogy minden helyzetnek ura leszek, nem hagyom, hogy uraljon valaki/valami más. Mert tényleg rosszul vagyok a változásoktól. Aztán elkezdődött. Estére kihűltem, mint egy gyík az árnyékban, és este nem levetkőztem, hanem öltözködni kezdtem. Míg a férjem átkarolt a meleg kezével, én a mirelitre fagyott végtagjaimat nem mertem hozzáérinteni, nehogy vesemedence-gyulladása legyen.

Csatlakozz te is zárt Facebook csoportunkhoz, amelyben a változókorról beszélgethetünk.

Hőhullám-fagyhullám
 

Ekkor jutott eszembe édesanyám. Mert a szakirodalom természetesen a hőhullámokról beszél, mint szörnyen rossz, kiszámíthatatlan változókori maceráról, mikor egyik percről a másikra a fejed tetejétől a lábujjaidig elönt a verejték, mintha valaki hirtelen leöntött volna vízzel. És emlékeimben megjelentek a barátaim anyukái, akik télen is vékonyan voltak öltözve. De a szakirodalom a „fagyhullámról” nem beszél. Pedig nem is olyan ritka ez. Az igazi fagyos téli időszakokat sajnos a szobában kell töltsem, mert képtelenség annyi ruhát magamra venni, amiben még mozogni is tudok, de nem is fázom.

Aztán jöttek a vérzészavarok. Persze, hisz a hormonháztartás most pont ugyanúgy átáll egy más rendszerre, mint a kamaszoknál, csak ellenkező előjellel. Nagyon hasonlít a kamaszkori vérzéseimre a mostani. Mégis teljesen más. Persze, hisz megszoktam valamit, ami ismerős volt hosszú éveken át, most pedig újra szokhatok valamit. Az orvossal beszélve egyetlen nagyon-nagyon lényeges információt kell megjegyezni erről. Lehet erősebb. Lehet ritkább. Lehet sűrűbb. Lehet görcsösebb a vérzés. Egy nem lehet: kiszámíthatatlan. A változókor idején is a normális az 5-7 nap hosszúság, vagy az, ami korábban megszokott volt, a 25-35 naponkénti gyakoriság, de a hetekig tartó barnázgatás, meg a 20 naponkénti „elöntavér” nem normális. Ezekkel az éves rákszűréseken túl is orvoshoz kell fordulni.

naqgycsaládos változókor klimax hőhullám Segítség! Klimaxolok 40 évesen!

Mindenki azt tanácsolja, fogadjam el ezeket a nemcsak kellemetlen, hanem kifejezetten ijesztő tüneteket, és próbáljak meg együtt élni velük.

Tovább>>>

Kiszámíthatatlan menstruáció
 

A kiszámíthatatlan ciklus esetén nem durvaságból viszik az ember lányát küretre, hanem mert a méhtestrák ebben a korban nagyon gyakori, és sajnos ez a legmegbízhatóbb tünete: rendszertelen vérzés. Ezt, vagy ennek ellenkezőjét hivatott a küret szövettana igazolni. Márpedig a cseppet sem reprezentatív felmérés-megfigyeléseim alapján a nők 99 százaléka átesik ebben a korban 1-2 ilyen küreten a vérzészavarok miatt. A szüleim korosztályából a többség átesett a méh kivételén is, de ez mára megváltozott. Sokkal kevesebb az ilyen műtét. Köszönhető ez a jobb diagnosztikának, a modern gyógykezeléseknek. A változókor küszöbén lévőknek ajánlják gyakran, az erős vérzés előfordulása és a biztonságos fogamzásgátlás megoldása miatt a hormontartalmú spirált. Felemás tapasztalatok olvashatók ezzel kapcsolatban. Én nem próbáltam, mert már korábban kiderült, hogy nálam a hormonrendszerembe való beavatkozás nem pozitív változásokat hoz, hanem még több negatívat.

Nálam a hormonális változások egy nagyon kellemetlen tünetet is okoznak ciklusról ciklusra. Mindenkinél megvan, hogy a menzesz elején alhasi vérbőség alakul ki, majd a menzesz végére ez elmúlik. Nálam ez az alhasi vérbőség néha akkora hasat csinál, mintha holnap szülnék, pedig grammra ugyanannyi a súlyom, mint eddig, és a derekam borzasztóan sérülékeny lesz. Egy picinykét rossz mozdulat, és úgy maradok, akár hetekre is, szinte mozgásképtelenen. Ilyenre nem emlékszem korábbról. A felfújódott has étkezéstől, mozgástól, mindentől független, nincs is minden hónapban, de ez nem vigasztal. Legfőképpen azért, mert nem tudok tenni ellene. Aztán a menzesz előtt hónapokig olyan hányingerem volt, mint kisterhesen, majd mikor ez mérséklődött, jött a szédülés a menzesz idején. Néha a falat fogva közlekedek.

Hangulat-ingadozások
 

A hangulat-ingadozások mellett sem lehet elmenni szó nélkül. Sajnos mindenkinél megvannak. Van, aki jobban, van, aki kevésbé jól tudja kezelni. Ez is a hormonszintek csökkenése miatt van. A magunkban kételkedés az erre hajlamosaknál egész komoly önértékelési problémákhoz vezethet. A jó hír az, hogy sok pozitív megerősítéssel, mint a kamaszkorban, ki lehet ebből kerülni jól is. Ezek a hangulati változások emlékeztetnek engem leginkább a kamaszkori változásokra. Erre még mindig élénkén emlékszem, és most újra benne vagyok. Csakhogy amíg egy normális szülőnek természetes, hogy biztatja, dicséri a kamasz gyerekét, hogy pozitív énképe legyen, úgy egy középkorú nőnél már nem igazán gondol erre senki. Ha élnek még a szülők, inkább ápolásra szoruló idősek, mint minket lelkileg támogató emberek, a férjünk nem is érti, mi bajunk van, hisz mondta már ő, hogy jó, ahogy csináljuk, ahogy kinézünk, ahogy döntöttünk. Ha vannak hasonló korú barátaink, az ilyenkor kincset érhet, mert kölcsönösen tudjuk támogatni egymást.

A testi változások között szerepel gyakran a hízás, a lassuló emésztés, a mozgásszervi nyavalyák. Mindezek megelőzhetőek, karbantarthatóak, ha nem ekkor kezdünk az egészséges életmódra gondolni. De akinek ekkor jutna ez az eszébe, jó hír, hogy sohasem késő elkezdeni. A változókor kellős közepén elkezdett rendszeres mozgás jótékony hatása meg fog mutatkozni hamar. Ugyanígy az egészséges táplálkozásé is. Lehet, hogy sosem lesz olyan nádszál, meg feszes a testünk, mint huszonévesen, de a csontritkulás ellen, az elhízás ellen, a jobb közérzetért megéri tenni.

nagycsaládos

Menopauza-szakértővel készített interjúnkat hamarosan olvashatjátok a Bezzeganyán.

naqgycsaládos változókor klimax hőhullámBezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?