Egyelőre ma ragyogó napsütés van, eddig nem emlékszem olyan napra, amikor hosszabb kint tartózkodás után lefagyott volna az orrom, a kezem vagy a lábam. Szóval nincs baj, amíg nincs baj… mégis minden héten olvashatom, hogy van, ahol így is baj van.

A múlt heti termés a Magyar Narancs beszámolója a battonyai szegényekről. Nesze neked, keresztényi családeszmény, csesszétek meg, vicsorgom, mikor olvasom, hogy sokan kénytelenek elválni, vagy ha arra nem telik, különélési megállapodást kötni akár 4-5 közös gyerek mellett is, különben csak az egyik szülő jogosulhat közmunkára, és az érte járó irtózatos mennyiségű 47 ezres juttatásra – amíg egyáltalán van közmunka, mert november végétől nincsen az sem. Ingatlant arrafelé eladni nincs kinek, ára sincs, ott ülnek hát az ottfelejtettek értelmes tevékenység és valódi lehetőségek híján, ha jön a hideg, eltüzelik a feleslegesnek ítélt bútort, a nyári ruhákat, a gyerek füzeteit, a gyerekek meg beleszületnek-belenőnek abba, hogy lassan már elképzelés sincs, hogy is kéne ezt jobban csinálni, és főleg miből.

Tizenéve hányan mondtuk, hogy át kéne nézni az iskolai kötelező olvasmányok sorát, micsoda avíttas szövegek és érthetetlen élethelyzetek, na, addig tologattuk a Kincskereső Kisködmönt, hogy lassan aktuálissá és modernné válik megint: Battonyától Toldig jönnek a hírek fűtetlen szobában, paplan alatt vacogó gyerekekről, akiktől ha megkérdezik, hol a huzat, azt válaszolják, de hát Jóska bácsi, becsuktuk az ajtót. Ja hogy a paplanra? Úgysincs hol és mivel kimosni.

Megjött a nyár óta ígérgetett másik áldás, az Erzsébet-utalványban is fizetett ilyen-olyan segély, tudósít L. Ritók Nóra a Nyomor széle blogban. Akik kiröhögtek  tavaly, mikor azt jósoltam, hogy majd szépen felvásárolják az autós uzsorások harmadáron, a faluban úgysincs már bolt, főleg nem elfogadóhely, azoknak most már mondhatom: valóban nem tudják mindet felvásárolni, hiszen az érintettek egy része át sem tudja venni.

Nincs, illetve lejárt a személyi igazolványuk. Háromezer forintba kerül, meg az utazás oda-vissza, ha tudnák egyáltalán, hol van és mikor tart nyitva az okmányiroda.  Érvényes személyi nélkül ugyanis nem adják ki a nekik járó utalványokat.

Érdekes ez amúgy, ezek szerint a pénzbeli segély eddig megérkezett személyi nélkül (tőlem sem kérik, mikor a bankszámlámra utalják a családi pótlékot, a gyest), az utalványok már nem vehetőek át. Nyilván megérné kiváltani az igazolványt, ami szinte minden máshoz is kellhet, csak épp rókafogta csuka helyzet van a legtöbb családnál: az utalványok értékével csökkent az eddig sem túl magas készpénztámogatás összege, márpedig személyi vagy vonatjegy kizárólag készpénzért kapható, ergo „be kell fektetni” ahhoz, hogy az utalványok elérhetőek legyenek. Csakhogy havi húszezerből nincs „befektetés”, ami pénz bejön, egyetlen szemvillanás alatt tűnik el ételre, villanyra – és adósságtörlesztésre. Mert ugye, „boltocskázás” nélkül megáll az élet arrafelé.

Patthelyzet van, a kommentelők egy része jóindulatúan ajánlja, kérjenek mentességet az illetékfizetés alól, a hivatali ügyekben járatlanoknak ezt maximum az alapítvány tudná intézni, a vonatjegynél-buszjegynél pedig nincs méltányosság, nem lehet megváltani sem krumplival, sem takarítással a jegy árát.   

A kör bezárult, az amúgy se könnyen felhasználható utalványok az önkormányzatnál csücsülnek, a családok számolják a kevesebbet, az alapítvány munkatársai meg törik a fejüket, hogy is kéne ezt megoldani már megint, hiszen nekik sem adnak ingyen sem utazást, sem hivatalos okmányokat, a Jézuska  vagy a Mikulás efféle kívánságokat aligha tud teljesíteni. 

Személyi persze kéne minden felnőtt állampolgárnak, Erzsébet nélkül is, senki sem mondja, hogy ez hosszú távon tűrhető állapot, a mindenki-ismer-mindenkit jelenségre alapozva nyújtani hivatalos iratok nélkül segélyt, szolgáltatást, bármit. De a napi kenyérrevaló visszatartásával zsarolni talán mégsem elegáns módszer, ahogy maga az Erzsébet-utalvány sem az, a maga üzenetével, hogy ti hülyék még azt sem tudjátok, hogyan és hol kell havi húsz-huszonkétezret elkölteni.

Amúgy az eredeti „megvédjük a gyerekek ételét” cél innentől már jóindulattal sem igazolható, amivel az utalványozást anno indokolták, játékgépek már ugye egy másik rendelet értelmében nincsenek a környéken sem, alkoholt pedig könnyebb hitelbe kapni, mint személyi igazolványt vagy vonatjegyet, amelyek nélkül a „célirányos” fizetőeszköz ott marad az önkormányzati ügyintéző fiókjában, aki szegény meg nyilván attól retteg, mikor akarják valakik megverni ezért az egészért.

Máshol tudományos kutatások születnek arról, miért gazdálkodnak a szegények másként, ha a téma bővebben is érdekli az itt olvasókat, ígérem, visszatérek rá. Függetlenül attól, hogy ki vagy, vagy ki voltál korábban, a lehetőségeid radikális beszűkülése megváltoztatja a gondolkodásmódodat, mondják a kutatók, akik szerint kísérletekkel bizonyítható, miért szánják el magukat nyomorgó honfitársaink sok esetben irracionális lépésekre. Ha a kutatóknak igaza van, akkor úgy tűnik, a kényszerítéssel operáló „nevelgetés” nem fog túl sok eredményt hozni, míg az alaphelyzetből kitörésre esély sincs.

Mindenesetre jobb híján csomagolom a szokásos dobozaimat. Ígérem, a címzettek közül senkinek sem kell „befektetnie” vagy „megjavulnia”, hogy hozzájusson a tartalmához, és utalványok sem lesznek benne.

Vakmacska