A múltkor hallgattam egy rádióműsort, ami a hetes bölcsődékről szólt. Tehát azokról az intézményekről, ahová az ember hétfőn beteszi a gyereket, aztán pénteken elviszi. Ez gondolom jó lehetőség volt anyáink korában egy megesett vidéki, de a fővárosban dolgozó szövőnőnek, aki mondjuk munkásszálláson élt, vagy egy hasonló helyzetbe került egyetemistának, aki ha ügyesen eltitkolta még a kollégiumból sem rúgták ki. Ma már nem sok ilyen intézmény van, ami működik, az is leginkább szociális helyzetük miatt fogadja a gyerekeket. A téma azért vetődött fel, mert – mint a műsorban kiderült – egy magánbölcsőde fontolgatja, hogy a megjelenő (gondolom kellőképpen tőkeerős) keresletre tekintettel indítana hetes, hétfőtől péntekig bentalvós csoportot három éven aluliaknak.

A műsort itt hallgathatjátok meg.

Mit gondoltok a hetes bölcsőde rendszeréről?