Tavaly ősszel végre kiderült, kábé meddig lesz a cégünk. Amikor idejöttem dolgozni, tudtam, hogy határozott időnk van, hiszen egy kétéves EU-s pilot programban dolgozom. Azonban a pontos zárás sokáig kérdéses volt.

Lhunara terhesség kismama

Október elején megkaptam a várva várt infót, és 23-án sörözgetés közben meghoztuk a döntést. Aznap már nem vettem be a fogamzásgátlót. A projektet komolyan vettük, még a naptárra is odafigyeltünk.

December 3-án, kissé korán, de még beköszöntött a Mikulás. Aztán semmi. Január negyedik hetében elballagtam orvoshoz, hátam mögött két különböző és negatív eredményű patikai teszttel. A doki is elküldött másnap reggel, az is negatív. Mondta, semmi gond, kapok bogyót, ami majd újraindítja a szervezetem, és próbálkozhatunk tovább.  Elmentünk síelni kétszer is, tornázni jártam és szenvedtem a gyógyszertől. Olyan fájdalmaim és görcseim voltak, hogy kivert a víz, de megnyugtattam magam: mindjárt megjön és túl leszek a nehezén. Gondoltam, kiélvezem a hónapot, sokat mentünk bulizni, annak nálam megszokott eszközeivel egyetemben.

Eltelt az egy hónap, visszamentem az orvoshoz, mert semmi se változott. Újabb három napot vártunk, mert ennyi még kell, h hasson az egy hónapos kúra (mondta ő). És meglepetés: semmi nem változott. Hétfőn újra orvos, kedd reggel labor, szerda UH időpont. Az UH előtt elmentem az eredményért, és kiderült, pozitív... Azonnal hívtam a párom, aki kinyomott. Írtam neki egy sms-t, h mi a helyzet, és hogy az elfogyasztott alkohol és dohányáru miatt remélem, fals az eredmény. 15 perccel később az UH megmutatta, h nem fals. Ott van ő, a kicsi alien. 7 hetesen. Szóval, amikor készültek a tesztek, ő már ott volt, csak a hormonszintem nem érte el a kívánatost. Azóta is folyamatos a magyarázkodás: igen, utolsó menzesz dec. 3., és igen, ehhez képest csak az X. hétben vagyok. Alien igazi túlélő.

Volt és van görcs, fájdalom minden nap, amilyen ijesztő volt az elején, annyira „hozzáedződtem”. Szedek mindenféle vitamint, magnéziumot és vasat is. Ettől még fáj, és a 16. hétig vérzett is. Az első trimeszterben a vérzésen kívül nem akadt más probléma, a második elején bővült a repertoár a hányással, ami abba is maradt három hét alatt. A vérzés miatt volt rohanás kórházba, 1 hónapig táppénz, és veszélyeztetett terhesség diagnózis.

A 19. hét óta érzem a rúgásait, azóta Hancúr Bandita, röviden Bandita a neve. Velünk ébred negyed 7-kor és gyakran este 11-ig érzem, hogy aktív. Kevés szünet van, nagyon megnyugtató minden egyes mozdulata. Úgy tűnik, egészséges, az első hetek félelmei az átbulizott éjszakák miatt tovatűntek. Erős, szabályos a szívhangja, rendben voltak a tesztek is.

A meleget nagyon bírom, pedig utálom. Hasam szinte nincs, a szomszédunkban lakó csajnak nagyobb, mint nekem, pedig két héttel fiatalabb Banditánál a baba.

Lhunara