Amikor várandós voltam az első gyermekemmel, a felhőtlen boldogság, a rózsaszín vattacukor és a határtalan önbizalom arra a következtetésre juttatott, hogy ugyan fájni fog, de hát mégiscsak életem leggyönyörűbb élménye lesz a találkozás a gyermekemmel. Az is lett, csakhogy azóta teljesen másképp látom. Mert igen, semmihez sem hasonlítható élmény a találkozás a várva várttal, ugyanakkor az odavezető út se mindegy. Pedig ej, de sokan és sokszor gondolják ezt!

Az utóbbi hetek eseménye volt, hogy a szülés traumáira próbálta felhívni a figyelmet egy szakmai csoport, szerettek volna érdemi beszélgetést is a szakma fejével, aki azonban úgy látta, nincs is itt semmiféle trauma. Jól átgondolt szakmai protokollok vannak, mind az anyákért és a babákért, csupa tökéletesen jó dolog, semmin se kell változtatni. A többi hang csak hangulatkeltés. Óriási csalódás volt ez azon anyák millióinak, akik bizony másképp élték meg azt, ami életük legszebb napja is lehetett volna.

Ha a szakma feje szerint nincs is semmi baj, akkor természetesen trauma se lehet, és aki netán úgy meri érezni, hogy trauma érte, annak segítség sincs, hisz minden tökéletes, és egy tökéletes világban nincs baj. De ha úgy merem mégis érezni, akkor hová forduljak? Ki segít? Kinek a feladata a szülési traumák feloldása? Hogyan lehet túllépni, és túlélni? Mi van, ha a szőnyeg alá söpröm, megpróbálom elfelejteni, mintha nem történt volna semmi, vagy normálisnak próbálom tekinteni azt, ami ért? Van-e lehetőségem és jogom a segítséghez, hogy életem legborzalmasabb élménye ne kísértsen éveken át? Lehet, hogy csak nekem voltak rossz élményeim, és tényleg úgy a jó, ahogy velem történt?

A Bezzeganya klub következő alkalmán beszélgessünk a szüléskor bennünket ért traumákról, és arról, hogy sikerült-e feldolgozni, kivel, hogyan, mikorra.

Időpont: December 10. 17-19 óra
Helyszín: Práter12 közösségi tér, Budapest VIII. kerület Práter utca 12.

Az idei év utolsó alkalma december 17. A téma: Mitől és hogyan lesz boldog a nagy hajtásban az ünnep?

nagycsaládos

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>