Meni kislánya hároméves lett. Ebből az alkalomból édesanyja visszaemlékezik az elmúlt évekre, a születés körüli pillanatokra, a lányka külső és belső tulajdonságaira, testvéreivel való viszonyára. Végül szomorúan állapítja meg, hogy mennyire rohan az idő, a totyogóból önálló gyermek lett, akinek el kell engedni a kezét. Persze csak egy kicsit.

Háromnapos voltál, amikor hazajöttünk a kórházból. Az első lány a családban, mindenki csodagyerekként kezelt. Az is voltál, és az is vagy, és persze utolsó porcikádig igazi Nő. Dacos, független, cserfes, érzékeny. Ezt akkor még nem tudta persze senki, akkor még csak azt láttuk, hogy nagyon picurka vagy. A koraszülöttség határán, de teljesen egészségesen, éretten érkeztél, de amikor hazavittünk, csak 2300 grammos voltál. Lötyögött rajtad a bőr mindenhol, olyan voltál kicsit, mint egy pici sharpei kölyök, bunda nélkül. Téli baba voltál, abba születtél bele, hogy kint hideg van, a lakásból való kijutás előtt pedig hosszú percekig csak pakoltam rád az újabb és újabb rétegeket. Nem tudom, milyen emlékeket őrzött meg a bátyád erről az időszakról, mert még ő is nagyon kicsi, alig 14 hónapos volt. De látszólag nem sok vizet kavartál az ő kis magántavacskájában, az első napokban szinte tudomást sem vett rólad.


Három hónapos korodra a szemed kékre váltott, a hajad kis tüsi vöröses lett. Ez figyelmeztető jel lehetett volna balga anyádnak, hogy te bizony ízig-vérig igazi kis vörös leszel, belül legalábbis. Jó baba voltál, nagyon szépen ettél, a bátyád és az öcséd között te voltál az egyetlen, aki nem tudta sokáig, hogy mi az a tápszer. Hát istenem, csak a mi ágyunkban szerettél aludni, de hát senki sem tökéletes. Elviseltük ezt is, pedig nem voltál jó hálótárs, mert álmodban is mocorogtál, dünnyögtél és gőgicséltél. És nyitott szemmel aludtál, amit ugyan tőlem örököltél, de azért jaj, de hányszor ijedtem fel arra, hogy nézel minket alvás közben! Imádtalak öltöztetni, a sok fiúruha után az egész család lelkesen vásárolta a kislányos darabokat. Arra is te vezettél rá, hogy tulajdonképpen szeretem a lányos színeket, a lilát, a pirosat, és igen, a rózsaszínt is. A testvéred már tudta, hogy ott vagy velünk, hozzánk tartozol. Mire három hónapos lettél, már pontosan tudta, hogy ti ketten vagytok a mi életünk középpontja, és én úgy gondolom, talán el is felejtette, hogy valaha egyke kiskirályfi volt. De az biztos, hogy ámulattal csodálta finom kis vonásaidat, aprócska ujjacskáidat, és azt a kiscicához hasonló hangot, amivel jelezted, ha valami nagyon tetszik.


Nagyot ugrunk az időben, három éves lettél. Hol vannak már a vörös tüskék? Gyönyörű szőke hajaddal harcolok minden reggel. Illetve inkább veled, nem is a hajaddal, mert a fésülködést azt nagyon utálod. Szép kislánynak lenni, csinos ruhában járni, azt igen. Fésülködni, azt nem, hangosan és határozottan nem. Minden műsoron van ilyenkor, a hatalmas könnyek, a hüppögés, a szívszaggató zokogás, a vörös arccal való üvöltés. Csak hogy egy pillanattal azután, hogy végeztünk, még könnyektől maszatos arccal, de már vigyorogva szaladj apádhoz, hogy megdicsérjen, milyen csinos kislány vagy. Ilyen vagy, mindenben. Végletes. Egyik pillanatban dráma, másik pillanatban komédia, teljes erőbedobással. Néha csak nézünk a bátyáddal, hogy micsoda primadonna vagy. De mi így szeretünk, nélküled mennyivel unalmasabb lenne az élet! Persze a bátyád talán nem üvöltene veled minden nap, hogy ne vedd el a játékát, és nem próbálna titokban elgáncsolni öltözés közben, de nem lenne kivel rosszcsontkodni sem, vagy bújócskázni, vagy ámuldozva figyelni a kistestvéretek első gagyogását.

Nagylány lettél, a harmadik születésnap mérföldkő. Már nem vagy totyogó, kisgyerek lettél. Ez szemmel is jól látható, megnyúltál az elmúlt hónapokban, és megerősödtél, alig vagy két kilóval könnyebb, mint a bátyád. Ügyesedsz is, egyre szebbek a rajzok, egyedül öltözöl, megtanultál szépen enni. Persze csak ha te akarod, mert az akaratod az aztán szintén megerősödött, pedig már születésedkor sem volt kicsi. Hála az égnek, maradtál viszont bújós kiscica, aki imád hozzánk bújni reggel, este, délben, aki igényli a sok-sok puszit, ölelést, szeretgetést. Néha úgy érzem, túl gyorsan rohannak a napok, kár hogy nem maradhatsz mindig az én kicsi lányom. Máskor meg látom, hogy milyen határtalan örömet nyújt neked a világ felfedezése. Vigyázni akarok rád, fogni a kezed, megkötni helyetted a cipőt, megtörölni az orrod, hiszen te még csak az én pici lánykám vagy. De már nem igényled. Naponta százszor is hallom: anya, én akarom, egyedül. Hát tessék, menj, tanulj, okosodj, tapasztald meg kicsi világod határait. És az azon túli dolgokat, mert téged senki meg nem állít, és ez így van jól. Nagyon boldog születésnapot, kislányom!

Meni