Néhány éve, mikor az épp aktuális elsősöm épp befejezte a tanévet, bevágta a sarokba az iskolatáskáját, és felé se nézett augusztus végéig. Tette mindezt azért, mert nagyon elfáradt tanév közben, meg rengeteg más felfedezni és tennivalója akadt egész nyáron. Én sem értem rá nyaggatni, hogy: Olvass kisfiam! vagy: Írj néhány mondatot! esetleg: Számoljunk picit! Vagyis hihetetlen pörgésben, ámde békében és tananyagmentesen teltek a szünidő napjai. Meg is lett az eredménye. Szeptemberben keresgélte a betűket, elfelejtette, hogy melyik betűt hogy kötjük a másikhoz. Két hétbe telt, mire ott tartottunk, ahol abbahagytuk. De lett ennek a nagy nyári semmittevésnek még egy káros folyománya: sokkal kevésbé szívesen tanult.

Nagyon megkínlódott azzal a két héttel, és amellett, hogy sajnálta, hogy végetért a szünidő, alaposan elfáradt a dupla munkával, rögtön év elején. Kb. az őszi szünetre tartottunk ott, ahol szeptember elsején kellett volna: csillogó szemmel várni az iskolát, az új tudást, élvezni az új információkat. Akkor elhatároztam, hogy ilyet soha többet. Hogy mit tettünk a következő nyáron, elmesélem majd a következő Bezzeganya klubon.

Várlak benneteket június 18-án, 17-19 óráig a Práter12 közösségi térben, ahol megvitatjuk, hogy kinek mi vált be a szünidőre, hogy ne felejtsen el mindent a gyerek szeptemberre. Akár elsősről, akár nagyobb gyerekről van szó. (Cím: Budapest VIII. kerület, Práter utca 12.)

Június 25-én lesz a nyári szünet előtti utolsó klub alkalom, amikor a sportról fogunk beszélgetni, annak is a gyerekkel, gyerekekkel űzhető formájáról.

Gyertek, beszélgessünk! Találkozzunk személyesen!

nagycsaládos