Újra támad a kanyaró: idén 26 ezernél is több kanyarós megbetegedést regisztráltak Európában, amely eddig kilenc halálos áldozatot követelt. A WHO szerint ez háromszoros növekedést jelent 2007-hez képest, írja a nol.hu

Franciaországban 14 ezren betegedtek meg, főleg öt év feletti gyerekek és fiatal felnőttek, de jelentős számú beteget jelentettek Spanyolországban, Romániában és Macedóniában is. Rebecca Martin, az Egészségügyi Világszervezet oltási programokért felelős európai vezetője szerint ennek a nem elég magas átoltottsági arány az oka, az esetek fele tizenöt évnél idősebb személyeknél fordul elő. „Akiket az évek során nem oltottak be, most jó eséllyel terjesztik a vírust” – mondta.

Szakértők szerint az átoltottsági arány Európában nem éri el a 95 százalékot, amelyre a járvány megszűnéséhez szükség lenne. A kanyarós megbetegedések száma az Egyesült Államokban is növekedni kezdett.

Az EU egészségügyi miniszterei kampányt indítanak azért, hogy az oltásellenességet legyőzzék. Szerintük az oltásokkal szembeni ellenérzést a közösségi oldalaknak köszönhetően egyre gyorsabban terjedő rémhírek táplálják, illetve mivel ezekkel a betegségekkel az oltások következtében már nagyon kevés szülő találkozik, nem tudják, milyen súlyos (olykor halálos) szövődményei lehetnek.

Bár korábbi tervek szerint 2010-re felszámolták volna Európában a kanyarót és a rubeolát, a céldátumot most áttolták 2015-re. Ahhoz, hogy betartsák, még sok a tennivaló.

Magyarországon 15 hónapos korban kapják a gyerekek kötelezően az MMR oltást, amely kanyaró, mumpsz és rubeola ellen véd.

Tünde