40. hét

Hogyan is kezdjem? Még mindig itt vagyok. Betöltöttem a 40. hetet. Próbálkoztam sok mindennel, mozi, hegymászás, de nem működött (a bábakoktélra azért nem tudna semmi rávenni). A szombat esti nagy séta után a derekam felmondta a szolgálatot, egy napig mozdulni sem bírtam, de a szülés, az nem indult meg. Vasárnap délben az orvosom elutazott. Most pedig teljes nyugalomban várakozom.

A CTG rendben ment, az utolsó vizsgálat is a dokimnál. Semmi változás. A leletemre ráírta a jövőre vonatkozó rendelkezéseit, mi lesz a menetrend, ha nem szülök meg a héten. Átadott egy másik orvosnak, biztos ami biztos, és kiemelte, hogy mivel eddig mindhárom gyerekemet túlhordtam, senki ne próbálja meg beindítani a szülést augusztus 18-ig. Ennyiben maradtunk, és elköszöntünk.

A héten igyekeztem, hogy a lehető legtöbbet pihenjek. A gyerekek csatatérré változtatták a lakást, de most túltettem magam rajta. Lehet, hogy nem szép dolog, de aztán este egy kis zsarolással végül mindent össze is pakoltattam velük – aki nem pakol, az nem kap Nutellát vacsira. Vannak az életben olyan napok, amikor az ember a legkisebb ellenállás irányába halad. Ez ilyen nap volt

Pénteken elutaztak a gyerekek Balatonra anyukámmal. Már nagyon várták. A Nagy kétségbeesett, hogy mi lesz, ha korábban megszületik a baba, és neki mondjuk egy nappal korábban haza kell jönnie? Így megváltoztattuk az eredeti terveinket. Eredetileg úgy szerettük volna, hogy mindenki egyszerre hozza haza a kórházból a babát, együtt legyünk az első néhány napban, mindenki részese legyen az eseményeknek. Most viszont átértékeltük a dolgokat, mivel annyira szeretik a Balatont, mégiscsak nyár van, ha megszületik a baba, akkor sem kell előbb hazajönniük. A Nagy megnyugodott. Bár nekem most úgy tűnik, bőven hazaérnek az ominózus napig, sőt, pedig jobb lenne akkor szülni, amikor nincsenek itthon. Hát, majd kiderül, még van addig három napom.

Könnyebb itthon, hogy elmentek, de nagyon hiányoznak! Amikor nagy lelkesen beszálltak az autóba, a Kicsi azzal búcsúzott: hívj fel, ha megszületik a baba! Persze, mindenképpen, és integettünk, ők mosolyogtak, én bőgtem.

Most élvezem a nyugalmas pillanatokat. Semmi kötöttség, nem tudom, mióta nem olvastam annyit, mint most! Kevés házimunka, csak amennyi feltétlenül szükséges, és amennyit bírok. Nehéz magam visszafogni, de kénytelen vagyok, a férjem nem enged semmi többet. A szülésznőm is azt tanácsolta, pihenjek rá a szülésre, ha lehet. Hát, tényleg igyekszem, lassan túlpihenem magam. De hát az ember lánya mindent kibír...

Hétfőn találkoztam azzal az orvossal, akire rá lettem bízva. Szimpatikus, fiatal. Viszont rá kellett jönnöm igen gyorsan, hogy innentől kezdve nem az én dokim véleménye a döntő, pedig bepróbálkoztam rendesen. A CTG rendben volt. Elvben kétnaponta kellett volna bejárnom a klinikára így a terminuson túl, de erről ugye szó sem lehet. Naponta. A magzatvíz-vizsgálatot még nem lehet megcsinálni, mondta a dokim, de azért persze megnéztek most is, hátha mégis. A gyomrom már görcsölt rendesen, mert az valami szörnyű volt a Középsőnél – de ez esetben igaza lett az orvosomnak, és nem tudták megnézni, hogy tiszta-e a magzatvíz. (Lévén a belső méhszáj még mindig teljesen zárt.) Sebaj, másnap újra megpróbáljuk! Hurrá! Igazából jó, hogy lelkiismeretes orvos vett a gondjaiba a továbbiakban, de valahogy hiányzik az eddigi „lazaság”.

Most már biztos, hogy ez az utolsó poszt, amit írok. Ha nem születik meg a baba hétfőig, akkor kórház, indítás. Bár remélem, nem kerül rá sor. A továbbiakban mindenkinek szép nyarat kívánok még a hátralévő hetekre, a kismamáknak jó babavárást! Nekem lassan véget ér ez az időszak, és jön a következő korszak. Amikor megismerjük az új családtagot, ki is ő, milyen kisbaba lesz, és szépen beilleszkedik a gyerekek sorába a maga kis egyéniségével. Izgalmas lesz, már nagyon várom!

Barnalány