Az úgy kezdődött, hogy mintha a Brumi által idézett etikatankönyv illusztrációja lenne, a kisebbik gyerekem drapp nadrágján felfedeztem néhány türkiz színű, enyhén testi hibás kört. Filctollnak tűnt, de a kiskorú vadul tagadott, ő ugyan nem. Pedig gyanús volt, hiszen jóformán csak elöl látszottak a remek ábrák. Nem vigasztalni, hanem eléggé el nem ítélhető módon eltüntetni akartam őket.

Hát ugye filctoll többféle van, olyan is, amely felhasználó-és gyerekbarát, valamint szülőkímélő módon engedelmesen kijön némi meleg víz, sima szappan vagy mosószer hatására. Ebben reménykedve próbálkoztam ezzel én is, de ez a filc nem nem az a filc volt. Aztán jött az univerzális csodaszer, az epeszappan, hozott már ki ételfoltot, kakit, gyurmát. Nem működött ez sem.

Turkáltam a fürdőszobaszekrény aljában, hátha mágikusan kezembe ugrik a megoldás. De már csak egy titokzatos dobozt leltem, benne zacskó, ismeretlen összetételű porral, ráírva hogy számos foltot kivesz, SZÍNES ÉS FEHÉR ruhából is, korábban használtam már, vagy eltüntette a pacnikat, vagy nem. Persze alatta a figyelmeztetés, hogy az ember végezzen színtartósági próbát, de egy 92-98-as gyereknadrágon ugyan hol van olyan hely, ahol ha a színtartósági teszt csődöt mond, nem fog látszani. Pótrongyot meg ugye nem adnak mellé, hogy azon próbálgassak, örüljek, ha van pótgomb.

Namármost. Ez egy kifejezetten jó nadrág, kivételesen boltban, pénzért és újonnan vettük, nem Ödönke nőtte ki a rokonságból vagy a baráti körömben, nem is  a gyakran barteres alapú helyi FB Adok-veszek csoportban szereztem. A térdénél lecipzározható, tavaly hosszúnadrágként még kissé hosszú volt, de rövidként már működött, szépen van megvarrva, igazán úri darab. Volt.

A Titokzatos Vegyszerekből Készült Porból ugyanis elég volt két félmilliméteres szemcsét belezuttyintani a vízbe a zacskón vágott kétmilliméteres lukon, és az eredetileg férfiasan drapp nadrág, annak is a lecipzározott egyik nadrágszára szép egyenletes babarózsaszínre változott, körülbelül három másodperc alatt. Gyorsan kikaptam, hátha a pesti vízben van valami titokzatos fénytörés, és kiemelve már nem is rózsaszín, de sajnos megszáradva is az maradt. Márpedig olyan gyerekem nincs, aki jobbtérdig lány, felette és bal lábon fiú, és hajlandó akár a játszótéren ilyesmit viselni, hiába gondolta a zuram, hogy oda még jó lesz.

A következő ötletét, miszerint a nadrág maradék részét is áztassam a Titokzatos Német Vegyszerbe, majd passzoljam el a fent említett Adok-veszek csoportban valakinek, akinek mondjuk lánya van, meg azért kellett elvetnem, mert a Testi Hibás Türkizkék Körök maradéktalanul megmaradtak, a Titokzatos Német Vegyszer elementáris hatását is túlélve.

Nem tudom, mire szórtam több átkot, a távol-keleti ruhakészítőkre, vagy a német vegyipar csúcstechnológiájára, de most már lehiggadva azt kérdem: ki tud olyan ruhafestéket, amely megbízhatóan mondjuk sötétkékre festi az egész nadrágot úgy, ahogy van, hogy se a rózsaszín, se a Türkizkék Testi Hibás Körök nem látszanak.

Ja, és ha kimosom, akkor nem varázsol újabb, immáron sötétkék Testi Hibás Köröket más ruhadarabokra - hacsak nem akarom azokat is utána a Titokzatos Német Vegyülettel mondjuk épp rózsaszínre festeni.

Vakmacska

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?