Tünde tanulás tanulás nyáron nyár

A nyári tanulás, pótlás, ismétlés nálunk egyelőre elmaradt a rengeteg szünidei program miatt. Most azon töröm a fejem, érdemes-e, kell(ett volna)-e tanulni a gyerekekkel? A kérdést a Bezzeganya Facebook csoportjában is feltettem.

Nyár elején elterveztem, hogy a nagyobb lányaimat ráveszem valahogy egy kis tanulásra, a harmadikba menővel pedig leülök időnként ismételni, feladatlapozni. A nyár eltelt, és most eszméltem, hogy a „tudatosan leülünk gyakorolni” elmaradt. A gyerekek a szélrózsa minden irányában (nyaralás, horgászás, nagyszülők, apa, unokatesók, stb.), néha szinte azt sem tudtam, melyik gyerekemnek mi a programja.

Utólag visszagondolva többször „gyakoroltuk” a matekot, olvasást, szövegértést, sőt, még az angol nyelvet is. A legkisebb könyvet olvasott hangosan, online játékokat játszott, angol nyelven chatelt az egyik játékostársával (felügyelve természetesen), és az összeadás-kivonás is megvolt (azt számolgatta például, hogy a meglévő játékpénzéből ha vesz valamit, mennyi marad – és mennyi lesz a pénze, ha a meglévőhöz szerez még valamennyit extra feladatokkal. A középső könyveket olvasott, a Facebookon beszélgetett ismerőseivel, és megtanult videót vágni magától. (Tőle meg én, ez az első saját „oktatóvideóm”, amit egy korábbi poszt alapján készítettem a napokban.) Tehát nem mondhatom azt, hogy nem tanultak. Csak könyvekből nem. Kellett volna?

Ti tanultatok nyáron iskolás gyerekeitekkel?
 

A Bezzeganya Facebook csoportjában feltett kérdésre túlnyomó részt a NEM volt a válasz. Legalábbis ami a könyvből való tanulást illeti. Sokan úgy gondolják, a nyár nyaralásra való, nem tanulásra, ne piszkáljuk szegény gyereket, tanul eleget a suliban.

„Eszembe se jutna... Szünet van, sulira nem is gondolunk... Én sem ülök le dolgozni egy órácskára, ha szabin vagyok, csak hogy „gyakoroljak” egy kicsit...”

– mondja Enikő.

Többen rávilágítottak, hogy a játék, az élmény is tanulás.

 „A gyerek akkor is tanulhat, ha élményt kap. Városnézés, állatkert, hajókázás... közben elmondani mindent arról, amit lát”

– írta Krisztina.

Hasonlóképp vélekedik Bea is:

„Könyvből? Nem. De jártak sport- és természetismeret táborban, gyűjtöttek kagylóhéjat a Balatonban, újabb trükkökkel próbálkoznak a trambulinon, néztünk hullócsillagokat együtt, kerestek pénzt gazolással amiből maguknak vásárolhatnak a boltban, elmehettek egyedül kutyát sétáltatni... szóval nem tanultak semmit egész nyáron. (11, 9, 6 évesek) Az egyik nagy szabadon választott magyar népmesékből olvasónaplót ír, a másik vakációnaplót, ezekkel már a sulira készülnek, de szerintem felesleges „feladatokkal” gyötörni őket. Az megy egészen szeptembertől júniusig.”

Többen arra hívták fel a figyelmet, hogy a gyerek sokat felejt a nyáron, év elején pedig sok helyen felmérőkkel indítanak, ami elég rosszul sikerül, ha semmit nem gyakorol a gyerek előtte. Kata így írt:

„Gyakoroltunk matekot, olvasgattunk mesekönyveket felváltva, és van kirándulós füzetük, amibe leírta a nyaralások élményeit. Még csak most megy másodikba, de egy hónap után észrevettem, hogy például matekból nagyon sokat felejtett, ezért kezdtünk el gyakorolni. Nem minden nap, hanem 3-4 naponta pár matek feladatot csinálunk, kb. július közepe óta.”

Tímea is így látja:

„Augusztus közepétől napi 20 perc ismétlés. Nem hal bele. Attól még van nyara, 4 hetet volt táborban, csavarogtunk hétvégén, most megyünk még nyaralni (eddig nem voltunk).”

Ti mit gondoltok a nyári tanulásról?

  1. mindenképp kell gyakorolni, főleg a kicsikkel
  2. tanul eleget az élményekből, a játékos tanulás preferálandó
  3. isten ments, hogy nyáron bármit is tanuljon a gyerek!

Tanító nénik, ti hogy látjátok? Mit tanácsoltok?

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>