Egy kis bőrdarab kb. 3 millió sejtet, kiterített állapotban 4 méternyi ideget, 50 idegvégződést, 100 mirigyet és 1 méter hosszú eret tartalmaz. Ez a fityma. Körülbelül 6-7 éves fiúcska voltam, mikor kórházba kerültem a kisgyerekkoromban sokszor jelentkező fulladásommal. Egy hét kórház után boldogan mentem volna haza, de anyu a buszpályaudvar helyett a sebészetre vitt. A kórházi zárójelentésemen fitymaszűkület és annak sebészeti kezelése is szerepelt.

Emlékszem, felfektettek az ágyra, négy nővér lefogott, és én rémülten néztem az anyámra. Fogalmam sem volt, mi fog történni, csak a fém eszközök zörgését hallottam. A jobb kezemnél egy fiatal szőke nővérke volt, aki mosolyogva annyit mondott:

- Ne izgulj, nyuszika, nem fáj - és abban a pillanatban borzasztó fájdalmat éreztem a fütyimnél. Pár perc múlva már vártuk a buszt. Utána napokig szorongva vártam az estéket, mikor tesóm lefogott, apám pedig langyos kamillás vízzel átmosta a sebet, ami borzasztóan fájt minden alkalommal. Ez kb. 2-3 hétig tartott, szerencsére azóta semmi gond, rendben csúszkál a kis bőrdarab.

Augusztusban a feleségem és a kisfiam nyaralni volt a mamánál, így szeptember elején került sor a féléves státuszvizsgálatra. Minden oké, szép nagy a kisfiunk: 80 cm és 11,5 kg. A védőnőnk azt tanácsolta, mivel már elmúlt 6 hónapos, fürdés közben nyugodtan lehet húzogatni a kukiját. Ma ismerősökkel való családi bográcsozásból hazatérve ismét részese lehettem az esti fürdésnek. Sajnos a munka miatt pár esti fürdés kimaradt nekem. Miután már jó sok habot lenyalt a kishajóiról a kisember, anyának eszébe jutott a fütyihúzogatás. Mondta, hogy ő sikertelenül próbálta az elmúlt fürdések alkalmával. Nekiláttam én hisz elvileg profibb vagyok ebben, de nekem sem mozdult szinte semmit. Nagyon él bennem a gyermekkori fájdalom emléke, és az is átfutott, hogy akár csonkítás is lehet a vége. Ezért gyorsan belevetettem magam a témába most este, és hogy őszinte legyek, találtam újdonságot és jól össze is keveredtem. Férfi létemre én nem tudtam, hogy babakorban szinte senkinek nem csúszik hátra a fitymája. Olvastam több fórumot, valaki azt írja, hároméves kor előtt rá se nézett, valaki az első naptól húzogatja. Orvosi tanácsok szintén ugyanígy. Olyat is olvastam, ha hamar kezded húzogatni, akkor az apró sérülések miatt később emiatt alakulhat ki fitymaszűkület.

Fiús anyukák, nálatok, hogy sikerült a húzogatás? Mikor kezdtétek és kb. mennyi idő után sikerült tökéletesen hátrahúzni a fiatok fitymáját?

Benek