AMK heti kérdés beteg gyerek orvos

A nagylányom most négy és féléves. Ez az ötödik olyan ősz-tél-tavaszi szezonom, amikor gyerekem van. Azt tapasztalom, hogy valamikor szeptemberben megindul a taknyozás és eltart körülbelül április végéig. Általában nincs semmi különös baja a kölyköknek, mindössze annyi, hogy – néha pár hét kihagyással – folyamatosan taknyosak egy kicsit, esetleg köhögnek.A picit vacak állapot ingadozó: néha folyamatosan szívnom kell a gyerekek orrát, esetleg orrot is mosok, máskor napi 2-3 orrszívás plusz a nagyobbaknál néhány papírzsepis fújás elég. Meg egy kis orrcsepp. Néha köhögnek, máskor nem. Kapnak köptetőt, ha szükséges. Ezen a szinten én nem viszem orvoshoz őket. Ha viszont lázuk van, levertek, napközben elalszanak szokatlan időpontban, szemmel láthatóan rossz bőrben vannak, akkor igen.

Tavaly „véletlenül” mentünk el „szokásos téli állapotban” a doki nénihez: januárban nyitott az új óvoda, ahova felvették a lányomat, neki kellett volna „egészséges igazolás”, hogy mehet közösségbe. Nem kapott. Helyette fél tucat gyógyszert, köztük antibiotikumot, szteroidos orrkrémet, homeopátiás gyógyszereket, inhalálót stb. És „fenyegetést”, hogy ilyen állapotban nem lehet megkezdeni az óvodát, legalább két hétre lesz szüksége, hogy felépüljön.

És ekkor fellázadtam. A gyógyszereket megfeleztem, az antibiotikumot és szteroidos vackot nem adtam, inhalálni hajlandó voltam, a gyereket pedig vittem a következő hét elején az ovikezdésre. Az aktuálisan napi 2 db orrszívással együtt. Senkinek nem okozott gondot. Senki se találta betegnek és nem kérdezte, hogy mit keres ott. Én pedig gyerekorvost váltottam, és egy hónap múlva a pont ugyanolyan „éppenorrfújós” gyerekemnek megkaptam az egészséges igazolást.

Az inhalálós készüléket vissza kellett vinnem a régi doki nénihez, és akkor vittem neki egy üveg bort is, hogy köszönöm szépen az eddigieket, megyünk a másik doktornőhöz. Érdekes jelenet volt. Persze nem esett neki jól, nem is akartam bántani, úgy éreztem és érzem most is, hogy ő is rendben van a szakmájában, csak máshogy látja a világot. Miközben szedtem össze a cuccomat, beviharzott egy anyuka, és szívből hálálkodott a régi doki néninek, hogy végre egészséges a kislánya, hogy se takony, se köhögés, semmi, teljesen jól van, végre tisztességesen meggyógyították, ezt sose tudja eléggé megköszönni, hogy utálta ő ezt az állandó betegséget. Gondoltam magamban, ez így korrekt, ők ketten – mint szülő és gyerekorvos – megtalálták egymást, ugyanazt szeretnék, mindenki elégedett.

A mi új doki nénink ma látta kontrollon a fiamat, akit múlt héten vittem hozzá, mert fuldokolva köhögött, aztán sípolt. Ma már teljesen jól van a kiskölök. Megállapodtunk, hogy már nem kell visszamennem, tovább csökkentem a befújós sprayt, aztán leállok vele. Mondta az új doki néni, hogy a fiam most már „csak egy kicsit náthás”, de ezen ne izgassam magam. Majd rendbe jön. És hozzátette: aztán meg majd megint benyal valamit. Ilyen ez az időszak. Egyik nátha a másik után. Majd jövő tavasszal meggyógyul teljesen. Figyeljek rá, hogy ne fulladjon, mert az veszélyes, és eléggé úgy tűnik, hogy van rá hajlama. Akkor azonnal fújás, és menjünk be hozzá a rendelésre. A többi nem érdekes.

Megnyugodtam a hallottaktól. Úgy érzem, hogy ez a doki néni hozzám hasonlóan gondolkodik, megérte váltanom, mert benne szinte vakon meg tudok bízni a gyerekemmel kapcsolatban. Neki elhiszem, ha azt mondja: baj van. Ha egyszer ő fog antibiotikumot adni, kivizsgálásra beutalni, akkor nem azon fogom törni a fejem, hogy ezt hogyan ússzam meg vagy hogyan lógjam el, be fogom tartani az előírásait.

Ahogy jöttem hazafele, eszembe jutott, hogy megkérdezzelek titeket: nektek hol van a „tűréshatárotok” ebben az őszi náthás időszakban? Mikor viszitek a gyerkőcöt dokihoz? Mikor tartjátok betegnek? Megpróbáljátok-e kikúrálni a náthából? Nálatok is megy a takony fél éven át, vagy vannak alkatilag szerencsésebb gyerekek? Adtatok-e már antibiotikumot nem lázas, de taknyos gyereknek? Nektek milyen a gyerekorvosotok – hasonlóan gondolkodik vagy éreztek problémákat? Mit gondoltok arról, ha láttok oviban taknyos-köhögős gyereket: hogy ősz van, vagy azt, hogy az anyja nem normális?

AMK

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>