Ez a hétvége a könyveké lesz, hiszen két nagyszabású rendezvény is foglalkozik velük.

 

Ha jó idő lesz, az sem baj, elvégre egy park füvén heverészve is lehet olvasni, vagy függőágyban ringatózva, esetleg vízparton. Nem beszélve arról, mennyi izgalmas programmal készülnek a standokon és könyvesboltokban, nézzük!

XX. Budapesti Nemzeti Könyvfesztivál április 18-21.

Budapesti, mert a Millenáris Parkban lesz, de nemzetközi, mert bemutatja például az Európai Unió fiatal tehetségeinek műveit is, és évente bemutatkoznak az európai és tengerentúli országok. Az idei év díszvendége Olaszország.

A gyerekeknek külön Gyerek(b)irodalom nyílik, színes programokkal, rajzpályázattal, rendhagyó irodalomórával, kézműveskedéssel, élőzenével, érdemes átböngészni a honlapon elérhető bőséges programlistát. 

Kis könyves éj 2013 április 19-én du. 4-től éjfélig

Nem csak budapestieknek szól a Kis könyves éj, hiszen az ország számos kis könyveboltja csatlakozott a kezdeményezéshez. Céljuk, hogy a kis könyvesboltok vidám, friss esti programokkal magukhoz invitálják az olvasókat, felélénkítsék a könyvesboltba járás divatját.

Itt is érdemes körülnézni a programok között, mert sok könyvesbolt készül gyerekprogrammal, az Anno Meseboltban az Illusztrátor Pajtások szörnyű kiállítása nyílik meg, és a pajtik együtt alkotnak a gyerekekkel, a Betűtésztában, Budaörsön közös animációs filmkészítés, a Két Egérben ott lesz a hulladékokból csodákat varázsoló Cellux Csoport, a Pozsonyi Pagony egy igazi indiánnal készül, nem győzöm felsorolni, aki nem hiszi, alaposabban járjon utána!

Jó szórakozást!

kertedi

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?