A fiam sokat olvas, én meg sokat nézelődöm, mit is adjak a kezébe, így láttam meg a Szólít a szörny című regényt, amit 12-18 éves fiataloknak ajánlanak. Mivel a fiam az alsó korhatárt épp csak eléri, előbb én olvastam el, aztán adtam neki oda. Nem hittem volna, hogy ez az elővigyázatosság az utóbbi idők legnagyobb olvasmányélményéhez juttat.

Amikor kézbe vettem a könyvet és átlapoztam, azt gondoltam, hogy ennek a könyvnek nem lesz happy endje. (Tévedtem vagy sem, még nekem is nehéz eldönteni, a fiam arra voksol, hogy nincs neki.) Jim Kay fekete-fehér illusztrációi ugyanis nagyszerűek, önálló műalkotások, a szörny alakja alighanem örökre beleégett a memóriámba. A képek azonban nyomasztóak, a fiam szerint ezek a legfélelmetesebbek a könyvben. Angolul készült belőle felnőtt kiadás is, amiben nincs illusztráció, de nem értem, minek, mintha egy réteget lehántottak volna a műről.

A Szólít a szörny Siobhan Dowd ötletéből és vázlatos elgondolásából született. Az ír írónő 47 évesen mellrákban meghalt –nem véletlen sem a könyv témája, sem a kelta mitológiából előbújó, entre emlékeztető szörny -, ezért került Patrick Ness kezébe a téma. A történet főszereplője egy 13 éves, kényszerűen önállóvá váló ír fiú, Conor, aki jó ideje figyeli rákos édesanyja küzdelmét. Látszólag rendben van lelkileg, senki sem tudja, hogy mostanában rendszeresen rémálom gyötri, ráadásul egy éjszaka úgy látja, megelevenedik a kertjükben álló hatalmas tiszafa, és azt követeli tőle, hogy miután ő elmesél három történetet, Conor is mondja el neki a sajátját.

Conornak nincs kihez fordulnia, rettentően fáradékony édesanyját nem terhelheti, apja az Egyesült Államokban alapított új családot, nagyanyja hidegnek és távolinak tűnik. Egyetlen barátjára, Lilyre haragszik, mert rajta keresztül tudódott ki az édesanyja betegsége, és emiatt mindenki tojáshéjon lépdel körülötte. Illetve majdnem mindenki. Egyik osztálytársa, Harry a két csatlósával együtt rendszeresen megveri. Bármilyen borzasztó is, Conor életében gyakorlatilag ez az egyetlen normális pont, Harryék kezelik egyedül úgy, mint egy közönséges gyereket. Conor azonban nem csak ezért védi meg bántalmazóit a tanárok előtt, vágyik a büntetésre.

Conor édesanyja egyre rosszabbul van, a harmadik kemoterápia nem segít. Conor egyedül a szörnnyel tud rendesen beszélgetni, a többiek folyton azt mondják ugyan, hogy “meg kell beszélnünk valamit”, de a kapcsolat mindig egyoldalú marad, Conornak mindig mindent meg kell értenie. A szörny viszont mesél, és történeteivel megmutatja, hogy a világ és az emberek bonyolultak, a jó és a rossz egyszerre létezik akár egy emberben is és a gondolat nem bűn. Segít feldolgozni Conor érzéseit, nem csak a tehetetlen dühét, hanem a rémálomban megnyilvánuló bűntudatát is.

Ness kiváló munkát végzett, olyan olvasni a könyvet, mintha belevetnénk magunkat egy mély, egyenes medrű folyóba: a szöveg sodorja az olvasót, és nincsenek zavaró sziklák, ahol fennakadnánk, sem elmocsarasodó mellékágak. Ez nyilván Szabó T. Anna fordító érdeme is. (A düh feldolgozása az egyetlen rész, ahol szerintem Ness túllő a célon, ez mesésebb elem a szörnynél: nem tudom elképzelni, hogy emellett bárki is el tudna menni egyetlen szó nélkül. Ugyanakkor bizonyos szempontból szükséges ez a rész is.) A karaktereket takarékos, de pontos vonalakkal skicceli fel: szerető, jó fej édesanya, aki azt gondolta, még sok ideje van a fiával, a jópofáskodó puhapöcs – alapos megfontolás után ez a szó legpontosabb – apa; az agilis, kemény nagymama, aki a lányát gyámolítja, és csak egyetlen, váratlan pillanatban engedi megmutatni, mennyire fáj; a barát, aki próbál segíteni, de nem mindig jól.

A végkifejlet felnőttként részben kitalálható, gyerekként egyáltalán nem. A fiam valósággal falta a könyvet, viszont kiakadt a végén: hiába értette meg, miről szól egészében a regény, a befejezés csökkentette az értékét számára. Mégsem gondolom, hogy feleslegesen adtam a kezébe, hiszek abban, hogy a dolgok leülepednek az emberekben. Azonban szerintem sokkal jobban átérzi a könyvet, aki vesztett el már valaki fontosat. Valósággal visszhangoztak bennem a könyv gondolatai, és a végkifejlet nem csak Conort oldozta fel, hanem engem is.

 

Panthar

 

 

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?