erőszakBalog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerint szigorúbban kell büntetni a kapcsolaton belül elkövetett erőszakot, mint ha két idegen között történik bántalmazás. A tárcavezető az általa életre hívott, a kapcsolati erőszak elleni fellépésért létrehozott munkacsoport szerdai ülése után Budapesten sajtótájékoztatón reményét fejezte ki, hogy néhány további egyeztetés után a kormány elé vihetik a törvényjavaslatot, amelyet ezután az Országgyűlés tárgyal meg.

Balog Zoltán hangsúlyozta: a civilek képviselőivel egyeztetés alatt álló törvényjavaslat célja, hogy olyan emberek életét védje meg, akik erre nem képesek "abban a viszonyban, ami számukra a legfontosabb, a házastársukkal, hozzátartozóikkal való viszonyban". Ez vonatkozhat bántalmazott nőkre, gyermekekre, idősekre egyaránt - tette hozzá.

A miniszter utalt arra, hogy eljutottak az alapszöveg megfogalmazásáig, de van még néhány sarkalatos pont, amelyet meg kell vitatniuk. Ide tartozik a lelki sérelem bizonyíthatósága és a kapcsolat megszűnése utáni erőszak kérdése. Elmondta, arról is tárgyalni kell még, hogy a kapcsolaton belüli erőszak szankcionálására induló peres eljárásokat közindítvánnyal is el lehet-e majd indítani vagy csak magánindítvánnyal.

A bizottságban a civileket képviselő Halász Pálma emlékeztetett arra, hogy korábban alulról jövő népi kezdeményezéssel több mint 50 ezer aláírást gyűjtöttek össze két hónap alatt. Ennek következtében az Országgyűlést arra kötelezték, hogy három hónapon belül érdemben tárgyalja a családon belüli erőszak ügyét. Ezt a kérdést jelenleg a társadalom "tabuként kezeli", holott lassan nincs olyan ember az országban, aki ebben a témában érintetlen - fogalmazott. A jelenség azonban komplex, emiatt többek között a bíróság, a rendőrség, a gyámhivatalok, a civil szervezetek és az áldozatok véleményét is ki kell kérni ebben az ügyben, hogy "az élet összhangban legyen a jogalkotással" - jegyezte meg.

Kérdésre válaszolva Balog Zoltán elmondta: azért kell szigorúbban büntetni a kapcsolaton belüli erőszakot, mert az "a bizalommal való sokkal súlyosabb visszaélés", mint más esetben. Megemlítette, hogy a lelki sérelem definiálásában és bizonyíthatóságában még "komoly vita van közöttünk".
A miniszter beszámolt arról is, hogy a civilek képviselőivel megállapodtak abban: a törvényjavaslat országgyűlési benyújtásával párhuzamosan létrehozzák azt az együttműködési fórumot, amely segít a nevelés, az oktatás, a jogalkalmazás és a joggyakorlás kultúrájának témakörét is érintő nemzeti stratégia megalkotásában.

MTI

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?