Vakmacska Sziget Fesztivál programajánló

Bár úgy látom, 35 fok felett mintha az összes agyi tevékenység szünetelne, mégis megpróbálkozunk a Szigeten némi kultúrélmény beszerzésére. Már én is rég nem nosztalgiázni járok ki (hol van már a jó öreg Motörhead vagy a feledhetetlen Táncdalfesztivál-sátor Harangozó Terivel és a Korda házaspárral…), de meglep, mennyire más programokat választottunk ki a 14 éves lányommal – akivel nyilván ezek szerint kompromisszumra kényszerülünk, mivel együtt megyünk majd ki, reménykedve, hogy a Duna elegendő párát bocsát majd ki, hogy ne főjünk meg teljesen.

A 14 éves korosztály képviselőjének listája:
 

Főleg a nagyszínpados fellépőkre fókuszál (tavaly az akkori 13 évesnél egyébként egy DJ-duó aratta a legnagyobb sikert, én meg hüledeztem, hogy mennyit változott a Sziget, a David Guetta-korszak előtt nagyjából elképzelhetetlen lett volna, hogy DJ produkció kerüljön erre a helyszínre):

Shawn Mendes A csupán 19 éves kanadai származású Shawn már 4 éve boldogítja a tiniket fülbemászó dalaival, amiket nagyrészt ő maga szerzett. A Sziget 5. napján vár mindenkit koncertjére, amire már fiatalok ezrei készülnek. 13-i koncertjét valószínűleg mi is megnézzük.

Apey and the Pea - A 2009-ben alakult sludge metal trió augusztus 9-én lép majd fel a Sziget Nagyszínpadán annak köszönhetően, hogy idén megnyerték a Petőfi tv-n futó Nagy-Szín-Pad című műsort. Bárkinek, aki szereti a kemény metált és kedvenc sportja a headbangelés, feltétlenül ott a helye a koncertjükön! (mi már kipróbáltuk a bandát két hónapja a Budapest Parkban, ahol az AWS után léptek fel, és nem okoztak csalódást.)

Clean Bandit – talán ezt a Demi Lovatóval közösen készített dalt tennénk ide ajánlónak, tökéletes nyárra a medence (tó? tenger? Duna?) partjára.

Dua Lipa – Elektronikus alapú popzene. Lehet, hogy a név a szülők generációjának kevesebbet mond, de akinek van rádió a kocsijában, alighanem már hallott tőle valamit –  kedvcsinálónak inkább egy akusztikus, élő felvételt ajánlanék, vagy ezt az élő nagyszínpados előadást. Vasárnap este lép fel a Szigeten.

Tommy Ca$h - A 26 éves rapper és konceptuális művész egészen hazájából, Észtországból repül a fesztiválra, hogy ellopja a show-t (vagy akár a lányok szívét...). A srác eredeti neve Tomas Tammemets, magát észt eredetűnek, kelet-európai lelkületűnek, de egyszersmind skandinávnak is vallja magát, egyébként egy főként oroszok lakta észt kisvárosban nőtt fel, amíg némi fű és graffitizés miatt nem került mindenféle balhékba, majd a továbbtanulás helyett nem választotta a festést, táncot és zenét, de újabban saját ruhamárkája is van már.

Kygo – szintén elektronikus alapú, dallamos zene, Miguel Kygo énekével. Valószínűleg a legtöbben az It Ain’t Me-c. megaslágert ismerik Selena Gomez közreműködésével.

Kendrick Lamar – amerikai rap-előadó, szórakoztató videókkal. (A rap az egyik generációs törés azt hiszem a szülők és kamasz gyerekeik közt, de egyébként a szövegben hálistennek nem hangzanak fel tízmásodpercenként nemkívánatos szavak- vagy legalábbis nem ismerjük fel őket minden előforduláskor.)

Lana del Rey - idén se maradunk híres énekesnő nélkül, a tavaly remekelő Pink vagy a korábban csalódást okozó Rihanna után most az amerikai Lana del Rey jön hozzánk. Legismertebb számai a Summertime sadness, a Born to die, vagy a Blue Jeans.

– a fura név egy fiatal dán előadót (lány) takar, aki szintén a rádiókon megszokott elektropop stílusban adja elő. A Kamikaze c. videója különösen érdekes, az egyik kommentelő szerint: „a cím japán, a szöveg angol, a stílus arab (mások szerint inkább orosz…), az előadó pedig skandináv.”

Zara Larsson - úgy tűnik, a Nagy válogatásában erőteljes szerepet kapnak a skandináv elektronikus zenét játszó fiatal előadók, ő is Svédországból érkezik, egy ottani tehetségkutatón tűnt fel eredetileg mint zeneszerző-előadó. 

A 49 éves listája, szigorúan „rétegprogramokkal”:
 

Besh o Drom - örök kedvenc és a Világzenei Színpad egyik állandó fellépője, az előző nap ugyanitt megjelenő Kistehénnel vagy Anima Sound Systemmel (na, mégis van min nosztalgiázni, ők már jó régen itt vannak…) A Telekom Volt Fesztivál Színpadon lesz Kiscsillag meg Esti Kornél is, utóbbiak a zárónapon, az Irie Maffia pedig a nyitó 8-i estén.

Ha valaki a Cirkusz-színpad környékén jár (Cirque du Sziget) és még ébren van, ki ne hagyja az Afrique di Cirque (Kanada-Guinea) produkcióját. Minden este fél tizenkettőkor (nem délben, naná) lépnek fel, e videó alapján parádés lesz.

A Karaván-sátorban idén főzés, az Afro-latin-reggae faluban pedig tánctanítás lesz – ennek külön témát szeretnék szentelni.

Ha a Nagylányt el bírom vonszolni az elektronikus zenéktől egy kis időre, én nagyon szeretném megnézni a komolyzenét, operát, kórust felvonultató Fidelio színpadot, lesz Snétberger és Pátkai Rozina, swing Roby Lakatossal, dzsessz és mozikoncert. (ha ezen nem veszünk össze, akkor semmin…)

Vakmacska Sziget Fesztivál programajánló

Az Utcaszínházat és a Magic Mirrort viszont remélhetően idén is teljes egyetértésben keressük fel, tavaly előbbi keretében láttuk a képen szereplő maffiózókat, utóbbiban tavaly is remek beszélgetések voltak, előtte meg közös tánc.

A végére az antilistánk: Kis Grofót, a Bon-bont vagy a Kozmixot alighanem mindketten simán kihagyjuk, de az efféléket játszó rádiók stílusában nyugodtan mondjuk, hogy küldjük szépen mindenkinek, aki szereti.

Vakmacska

Vakmacska Sziget Fesztivál programajánló 7+1 szabály fesztiválozáshoz

Mielőtt fesztiválra menne kamasz gyerekünk, nem árt, ha megbeszéljük vele a szabályokat, illetve felkészítjük őt a biztonságos bulizásra.

Tovább>>>

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>