Vannak dolgok, amiket kiválóan össze lehet hasonlítani az iskola témakörben, akár országhatárokon keresztül is. A környezet szerintem pont nem ilyen. A mi iskolánk – ahogy ezt korábban már írták is mások a kommentekben – eléggé lepusztult, igénytelen, csupasz a magyar elképzelések szerint. Az iskola három kockából és két úgynevezett karavánból áll, ebből egy nagy kocka az első-második osztályosok épülete, egy kisebb kocka a tornaterem, és a legnagyobb kocka a maradék négy évfolyam és a tanárok, az adminisztráció helye. Az iskola területére két kapun keresztül lehet bejutni, reggel hét és háromnegyed nyolc között a lenti van nyitva, ahonnan az út egy olajfal-ligeten vezet fel a főépülethez.

A másik kapu a főbejárat, ahonnan egyből a központi, lebetonozott térre lehet bejutni. A kertben játékok nincsenek, focipálya, kosárpálya, padok, és ötféle ugróiskola-szerű játék van felfestve a betonra. Ugrókötél, gumi, labda az van, amit a gyerekek bevisznek magukkal. A két kapu soha nincs egyszerre nyitva, mert a fegyveres biztonsági őr felügyelete nélkül tilos kinyitni a kapukat. Az éppen nyitott kapuknál reggel az ún. iskolai közlekedési őrök teljesítenek szolgálatot, ők az utolsó évfolyam diákjai, és táblákkal és fényvisszaverő mellénnyel felszerelkezve segítik az úttesten való átjutást a többi gyereknek (Izraelben kilencéves korig nem mehetnek át egyedül a gyerekek az úttesten, és a rendőrök ezt nagyon szigorúan veszik, kemény pénzbírságot szórnak ki a felelőtlen szülőkre).

A napirendjük úgy néz ki, hogy reggel nyolctól fél kettőig vannak tanítási órák, utána akik nem maradnak napköziben, azok hazamennek. Mivel délután is van egy óra, ezért tudomásom szerint a fiúk 90 százaléka napközis. A napköziért külön kell fizetni, de nem egy borzasztóan megterhelő összeget. A délutáni óra fél kettőtől tart kettő óra húszig, ezért ebédet sajnos nagyon későn, fél háromkor kapnak, egy külsős catering cég szállítja a húsos ebédet a gyerekeknek, amit az osztályban esznek meg. Fiam elmondása szerint kb. ötféle ételt variálnak, rántott csirkemell, sült csirkecomb, marhahúsból készült húsgombóc, halgombóc és bolognai jellegű paradicsomos tészta. Minden nap kapnak vagy salátát, vagy friss zöldséget. A reggelit és a gyümölcsöt otthonról viszik a gyerekek, és a tíz órás nagyszünetben, illetve a déli kis-nagyszünetben ehetik meg. Az ebéd után a napközis tanár felügyelete mellett leckét írnak, erre fél óra van, ami néha sajnos nem elég. Utána negyed ötig szabad játék, ha nem zuhog az eső, akkor kint az udvaron.

A tanterem se valami nagy szám, persze a falakon ott vannak a kötelező elemek, iskolai közlemények, a héber ábécé betűiről készített tablók, a gyerekek fényképei, számok százig, évszakok, hónapok, híres rabbik fotói, és persze az államelnök és a katonai főparancsnok fényképe. Mivel az osztály az ünnepi szünet után költözött új tanterembe, ezért még elég csupasz minden, de mi magunk vittünk be egy szép nagy szőnyeget, más szülők díszeket, függönyöket hoztak, szóval lassan egészen barátságos lesz a környezet. Mivel az iskolában van külön játszószoba, ezért játékok nincsenek. A gyerekek hagyományos, kétszemélyes padokban ülnek, székeken, még nem panaszkodott a fiam, hogy kényelmetlen lenne. Az osztályban 36-an vannak, ami rengeteg, de sajnos ennél kevesebb az állami oktatásban csak a speciális osztályokban van. Az iker-osztályuk, az elsős lányok is 33-an vannak. Második osztály indítására itt csak 40 fő felett van lehetőség, és persze az önkormányzat költségvetésétől függ minden.

Az osztályközösség az első pillanattól kezdve nagyon jó – szegény tanárnőt néha már előre sajnáltam, ahogy nyáron láttam a fiúkat a játszótéren bandázni – és ennek az az oka, hogy a 36 gyerekből 28 évek óta, még bölcsis koruk óta ismeri egymást (nyolc kisfiú etióp új bevándorló, akik csak pár hónapja élnek Izraelben, és egy közeli nagyváros befogadó központjából hozzák őket és a társaikat autóbusszal minden nap). Kisvárosban élünk, ez egy vallásos iskola, a szülők ugyanoda járatják a gyerekeiket bölcsibe, oviba, edzésre, a szülők egy helyen imádkoznak, szóval a szülői közösség is első pillanattól adott. Ez nagyon jó, és nagyon fontos dolog, talán számunkra a legfontosabb. Lehet, hogy más iskolában jobb képzést kapna, talán valahol lenne mégis picivel kisebb osztálylétszám, vagy szebb felszerelés, jobb körülmények, de itt olyan baráti közösség veszi körül a fiamat, ami nagyon sokat segít neki átjutni a nehézségeken.

Meni