Nyílt napra menni jó! A nyílt nap nem szülői, amit a szülők szószátyársága végtelenre nyújt, nem fogadó óra, ahol a jó dolgok mellett kénytelen-kelletlen szembesülsz gyermeked rejtett és kevésbé rejtett hibáival, hiányosságaival. A nyílt nap a dicsőség és büszkeség ideje, még azoknak a gyerekeknek és szülőknek is, akik nem az osztály legjobb a tanulói. Mert ilyenkor a tanító néni pontosan azt, attól és akkor kérdezi, amiről tudja, hogy a gyerek brillírozhat vele. Ez jó a gyereknek, mert sikere van, jó a szülőnek, mert büszke lehet, és hát a tanító néni is örül, mert van látszata a munkájának. Csabi legszívesebben az egész kiterjedt családot és a fél utcát meghívta volna a nyílt napra, de végül be kellett érnie velem. Mindenki más iskolában és munkában volt. Bár hivatalosan én is, de ezeket a fontos dolgokat nálunk akceptálják, így mehettem nyílt napra.

Tegnap volt nyílt nap, az első két órában, ami olvasás és számtan. A reggel a szokásos módon kezdődött, a gyerekek és a tanító néni köszöntötték egymást, és minket is, majd körbe ültek, elmondták a napindító verset, és egy keveset beszélgettek. Ez normál napokon hosszabb, most miattunk rövidebbre fogták, hogy többet láthassunk az eddig elsajátított tudományukból. 17 fő az osztálylétszám, három hiányzó volt. 13 szülő jött el, az egyik gyerek ki is jelentette : „13 szülő van, és 14 ember.” Ezen jót mosolyogtunk.

Mind két tanóra mozgásos feladatokkal kezdődött, verses-mondókás-mutogatós-eljátszós, az óra tematikájába illeszkedő játékokkal. A komoly munka első feladata a betűvadászat volt. A táblára írott betűk közül a tanító néni mondott egyet (pl. kis nyomtatott a, vagy kis írott m betű) és a gyerekeknek meg kellett találni, és bekarikázni. Utána hagyományos olvasás következett, mindegyik gyerekre sor került, és nagyon jól mulattam a szülőkön – beleértve magamat – amikor észrevettem, hogy mindegyik szülő formázza szájával a kiolvasandó  szöveget. Annyira szurkoltunk a gyerekeknek, hogy nem bírtunk tétlenek maradni.

A számtan óra babzsákos és körjátékos felütéssel indult. A körjátékosban először hangosan leszámolták a lépéseket, később már csak magukban mondták. A babzsákosról már egy korábbi posztban írtam, nem ismételném magam. Majd Kati néni elővett egy xilofont, lejátszott egy-egy dallamot, a gyerekek pedig számolták hány hangot hallottak. Az óra további részében összeadtak, kivontak. Dolgoztak együtt és önállóan.

Az önálló munkánál döbbenten vettem észre, hogy az én kisfiam – nincs mit szépíteni – csal. Az önálló számolásnál egyszerűen leste a mellette levőt, vagy az sugdosta neki az eredményt.

Egyszerűen nem értettem, miért kell neki ez? Hiszen ügyesen, magabiztosan, jól számol. Félt, hogy lemarad? Nem volt biztos a saját tudásában? Annyira stresszelte a szülői jelenlét, hogy mindenáron gyorsan – és  remélhetőleg jól – teljesíteni akart?

Még az óra után elmondtam neki, hogy ez nem volt szép dolog. Elmondtam, hogy sem én, sem a tanító néni nem azt akarjuk tudni, hogy a szomszéd kisfiú mit tud, hanem arra, hogy ő hogy számol, hogy amit csinált, az csalás. És ráadásul még azért sem jó, mert ha a másik gyerek butaságot írt, akkor ő is azt fog.

Elszégyellte magát, és akkor azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy elrontottam a napját, mert akkor és ott elmondtam, hogy amit csinált, az nem jó, nem becsületes? De ha délutánig várok, amikor érte megyek, és akkor hozom elő, akkor talán nem vésődik be annyira a mondandóm, mert hiszen órák telnek el, az élmény elhalványul, tán felét sem éri a „litániám”.

Mielőtt elmentem, megölelgettem, megsimogattam, biztosítottam, hogy a munkája többi részében ügyes volt, és én nagyon büszke vagyok rá. De azért egész nap tipródtam, jól csináltam-e.

Végül az nyugtatott meg, hogy délután mikor meglátta az épület előtt a kollégáimat, odakiáltott nekik: „Sziasztok, lányok! Nyílt nap volt, ott volt anya is, és én nagyon jó voltam, igaz, anya?”

Azért hazafelé battyogva egy mondat erejéig még visszatértünk a témára, hogy lássam, érti miért nem jó, amit tett. De otthon, a többieknek egyikünk sem mesélt erről, ez kettőnk titka. Egy hiba, amiért megkapta a visszajelzést tőlem. Nem akartam, hogy a többiek kórusban elmondják még egyszer ugyanazt, hiszen ha ezredszerre hallja, már csak elengedi a füle mellett. Remélem, hogy ennyi elegendő, hogy a további stikliknek elejét vegyük.

Temptation