Tudom, lerágott csont, amiről írni készülök, de mostanában mégis sokszor eszembe jut, és sokat gondolkodok ezen a témán. Miért pont egy kisgyerekes blogra készülök elküldeni? Sok az olvasó, a többség párkapcsolatban van, így talán találok néhány olyat, akit hozzám hasonlóan foglalkoztat ez a dolog. Magamról annyit, hogy kicsivel több mint 5 éve vagyok együtt a párommal, nem vagyunk házasok, de van egy 10 hónapos kislányunk. Én hozzá ezidáig hű voltam, és nem is tervezem másként. Ő két évvel ezelőtt egyszer megingott. Új munkahely, és az egyik kolleganőjével kölcsönösen tetszettek egymásnak, ami a velem való kapcsolatára is kihatott. Igazából nem tudom, mi történt köztük pontosan, nem is hiszem, hogy valaha meg fogom tudni, ő azt állítja, nem volt semmi végül, amit én hol elhiszek, hol nem.

Azzal egyet értek, aki azt mondja, a hűség döntés kérdése. Biztos vagyok benne, hogy az évek alatt, mindenkinél előfordul, hogy megtetszik neki valaki más az ellenkező nemből. Ez azt gondolom, simán belefér egy kapcsolatba. De mi van, ha ez a dolog kölcsönös? Min múlik, hogy az egyik ember belemegy a játékba, a másik inkább visszatáncol? Csak a személyiségen? Vagy az időzítésen? Az, aki nemet mond, jobban tiszteli, szereti a párját, vagy inkább csak gyávább? Egyáltalán, mikortól számít valami félrelépésnek? A szextől vagy már korábbról?

Ahogy írom ezt a posztot, egyre inkább az a válasz fogalmazódik meg a fejemben, hogy, örök hűség ha van is, nagyon ritka. 10-15 év együttlét után hiába próbálunk megújulni, akkor se leszünk annyira érdekesek, mint egy teljesen más ember. Ha saját magamból indulok ki, most 5 év után biztosra mondom, hogy nem lennék képes megcsalni a páromat, mert szeretem őt. De mi lesz 15 év együttlét után? Biztosan szeretni fogom. De ha belép az életembe egy harmadik, aki újból meg akar majd hódítani, aki másképp néz majd rám, vajon meddig leszek képes nemet mondani? Akármennyire szeretem a párom, álszent dolog lenne azt leírni, hogy biztosan nem élnék a lehetőséggel, ha tudom, hogy soha nem derülne ki és ezzel nem veszélyeztetném az addig gondosan felépített életemet.

Egy férfi mondta egyszer a munkahelyemen, akinek volt szeretője és felesége is, hogy a feleségét szereti, vele akar megöregedni, ezért a felesége. A szeretőjét időnként megdugja és ennyi. Szomorú is volt hallani meg nem is. Sajnáltam a feleséget, mert megcsalják, de azért mégiscsak tud valamit, ha a férje ezek után se akarja elhagyni. (Az igazság része, hogy itt egy 40+-os házaspárról beszélünk, akik már 20 éve biztos együtt vannak. A szerető idén töltötte a 20at… Gondolom legyezgette a fickó hiúságát, hogy ennyi idősen egy ilyen fiatal csajszit megkaphat.)

Nem akarom ennél hosszabbra fogni a mondandómat, mert különben senki se fogja elolvasni. Vélemények, tapasztalatok érdekelnek. Létezik örök hűség? Ha nem, akkor mennyi fér bele egy házasságba, ami jó esetben egy életre szól?

O.