kórházteszt szülés

Kórház neve: Toldy Ferenc Kórház Cegléd

Szülés időpontja: 2018. augusztus

Kórház állapota: Maga a kórház állapota hagy némi kívánnivalót maga után. A kórtermek, ágyak állapota a 70-es éveket idézi. A gyermekágyas osztályon a mosdók és zuhanyzók fel vannak újítva, és próbálják tisztán is tartani. Azért mindenkinek azt tanácsolom, hogy fertőtlenítő kendőt vigyen magával.

Szülészet/szülőszoba korszerűsége: A szülészet abszolút fel van újítva és nagyon szép. Van bordásfal, labda, ezeket mind lehet vajúdás alatt használni, illetve kád híján a zuhany alatt is lehet enyhíteni a fájásokon. Ha jól tudom, három szülőszoba van és egy vizsgáló. 

Orvosok, szülésznők, csecsemős nővérek segítőkészsége: Nekem fogadott orvosom és szülésznőm is volt. Velük kapcsolatban csak jókat tudok mondani, maximálisan odafigyeltek rám és segítettek az egész szülés alatt, hogy úgy történjen minden, ahogyan azt előtte megbeszéltük. Én úgy tudom, hogy nem kötelező sem az oxitocin, sem a gátmetszés, de többségében igénybe veszik. Inkább igen, mint nem. Előzetesen megbeszéltük a szülésznőmmel, hogy megpróbáljuk a gátvédelmet, de ha nem megy, nem erőltetjük. Nekem indított szülésem volt - ez eléggé kimeríti a siettetést - az volt a benyomásom, hogy arányaihoz képest sok a császáros kismama.

Majdnem a babám életébe került az orvos tapasztalatlansága
 
 kórházteszt szülés


„Az, hogy hagyják ezeket a frissen végzett orvosokat, vagy még csak rezidenseket egyedül döntéseket hozni, nagyon veszélyes, és esetemben majdnem a kisbabám életébe került.”

Tovább>>>

Csecsemős nővérekről nem sok jót hallottam, ennek ellenére nekem csak pozitív tapasztalatom van. Ha kérdeztem válaszoltak, segítettek, még szoptatni is segítettek hajnali 1-kor, amikor már nagyon sírt a babám.

Császármetszés: császárnál nem lehet bent apuka, de szülés után kenguruzhat a babával.

Látogatási rend: Nem jöhet be a babához közvetlenül senki. Naponta egyszer lehet megmutatni a babát üvegen keresztül csak úgy, hogy csecsemős nővér fogja. Érdemes ilyenkor egyszerre odahívni mindenkit. Naponta egyszer lehet a babát beadni húsz percre, így akkor tud kiszaladni hosszabb időre valaki a látogatókhoz. Ha jól emlékszem, ez a bemutatás is csak 14 és 17 óra között van csak. A babák egyébként egész nap kint vannak az anyukákkal, estére be lehet adni, van olyan csecsemős, aki szorgalmazta, hogy adjuk be és pihenjünk, van, aki épp csúnyán nézett, ha valaki be akarta adni. Én ötágyas szobában voltam (van még háromágyas és egyágyas) mi például semmit nem aludtunk éjjel, mert valakinek a babája mindig sírt vagy felsírta a többiét, így mi megbeszéltük egymás között, hogy beadjuk estére őket.

Mit kell vinni a baba ellátásához? Pelenkát és popsitörlő kendőt mindenképp. Krémet és hintőport adnak - minden babának jár - de van, hogy el kell kérni. Emellett érdemes vinni textilpelenkát, kistakarót és fotózkodós ruhát. Egyébként csak a kórházi angol pólyában lehet a baba.

Hány ágyra jut egy zuhanyzó? Kb. 15 ágy van az osztályon és erre jut két sima zuhanyzó. Emellett van még egy plusz fertőző zuhany.

Ha 2017-ben vagy 2018-ban hoztad világra gyermeked, küldd el nekünk te is véleményed a kórházról, ahol szültél. A szempontsort és a segítséget itt találod hozzá.

Van-e VIP szoba? Külön fizetős szoba nincs. Két darab egyágyas van, ami hivatalosan elkülönítőként funkcionál, de ha nincs kihasználva, akkor ki lehet fogni, hogy valaki odakerüljön.

Koszt mennyisége, minősége: Nem fogom visszasírni a kórházi kosztot. Inkább úgy készüljön mindenki, hogy intézzen magának otthonról kaját. Egyszer-kétszer ki lehetett fogni jó reggelit vagy ebédet. 

Kommunikáció: A szülésznőmmel/orvosommal előre megbeszéltük, hogy mit hogyan szeretnék, és menet közben is folyamatosan magyaráztak, hogy mi miért történik. Annak, akinek nincs fogadott orvosa, nem tudom, segítenek-e ilyen alapossággal.

Kaptál-e tanácsokat hazamenetel előtt: Igazából tanácsot a csecsemős nővérektől kaptunk folyamatosan. Utolsó viziten felhívták a figyelmünket a szoptatás fontosságára, de így külön nem volt tanácsadás a babával kapcsolatban. 

Összességében nekem az egész szülés és bentlét pozitív volt, de lehet azért, mert sokkal rosszabbat vártam. Nagyon jó, hogy alkalmazzák a rooming-in rendszert, de sajnos az ötágyas szobák nem a legpraktikusabbak erre. 

Pontszámok:
 

szülészet állapota: 8

kórtermek állapota: 3szülőszoba korszerűsége: 7

felszereltség (orvosi, higiéniai eszközök): 3

mellékhelyiségek/zuhanyzók állapota: 4

orvosok segítőkészsége: 6

szülésznők segítőkészsége: 9

csecsemős nővérek segítőkészsége: 8

kommunikáció, tájékoztatás: 6

tisztaság: 3

ellátás minősége: 2

személyes élmények: 8

egy kismama

kórházteszt szülésMás kórházakról ezekben a posztokban olvashatsz: 

Ebben a kórházban soha többé nem szülnék!

Szörnyű meleg van a győri kórházban

Kizavart a csecsemős nővér, amikor segítséget kértem

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>