Hol is kezdjem a történetet? Ülök a vécén és várok. Két csík. Aztán telnek a hónapok és a felhőtlen, boldog, intim perceinket a babámmal mindig megzavarja valaki. Alacsony AFP, jobb oldali agyi ciszta. Javasolt amiocentézis, Down-szindróma gyanúja. Integrált teszt negatív. Beleegyezzünk? Egy százalék vetélési kockázat a megcsonkított méhnyaknál. Rábeszéltek, kell az. (Persze, hogy kell, nem engedheti meg magának egy egészségügyi intézmény, hogy elessen ekkora összegtől, amit ezután fizet a tb. Egy kis lelki rábeszéléssel bármelyik hormonzavaros kismama meggyőzhető...) A lelet negatív, hurrá! Kislány.

A hetedik hónapos babamozin a cédével a kezemben kisétálnék, vagyis kirepülnék örömömben, amikor a doktornő visszaszól. Anyuka! Jöjjenek vissza egy kicsit, szeretnék mondani valamit! Leülünk. A szavait jól megjegyeztem, sokáig visszatértek álmomban is: A gyermeküknek ajakhasadéka van. Hmmm... Mije?? Az mi? De nem a nyúlszáj, ugye? De igen, ez is egy elnevezése. Nyugodjanak meg, ezzel bármeddig elélhet.

Kocsiban hazáig sírás. Laptop elő. Hello, google barátom. Aztán nőgyógyászt felhívni, azonnal tudnom kell, ő is lát-e valamit. És lát. SOS kutatok a témában, van két hónapunk megtalálni a legjobb orvost.
Yuppi! Megtaláltuk.

37. hét, rossz szívhang, erős fájások. Császármetszés. Felsír. Megpillantom. Olyan szép! Olyan picike! Odarakják a fejemhez. Megpuszilgatom, megígérem, hogy mindig vele leszek. A gyerekorvos elviszi, beüvölt:

„Ajakhasadék, teljes szájpadhasadék, egyebekben rendben van!” 

Milyen kedves, barátságos informálás.

Lassan növöget a kis drágám. Műtét három, majd tizenegy hónaposan. Alváslabor apnoe gyanúval, neurológus epilepszia gyanúval. Sokat megéltünk együtt. Az EKG- n megkérdezte egy lelkes, humánus nővérke: ha előbb kiderül, megtartjuk? Meglepetésemre azt feleltem:

„Magát sem dobták le a Tajgetoszról!”

Aztán kértem, hogy ne nyúljon a gyermekemhez, másik nővért kérek, de azonnal. A gyermekünket operáló orvos remek szakember, többgyermekes családapa. Egy végtelenül tiszta lelkű, hivatását szerető, nagyon precíz ember. Hálásak vagyunk neki.

Hát így indult a közös életünk, most pedig a lányom oviba megy. Ezernyi megpróbáltatáson túl, mi vagyunk a borsó meg a héja! Mikor elalszik, azt mondom, szeretlek, borsó. Ő pedig: szeretlek, héja. A kettőnk közti szoros kapocs néha már csípi mások szemét. Túlságosan szeretem. Csak nem értem, mit jelent. Hogyan lehet túlszeretni? Hiszen az őszinte szeretet végtelen. És az anya-gyermek kapcsolat sírig tartó szeretet. Veletek alszik még háromévesen? Igen! Cumizik alvásnál? Igen! És akkor mi van? Sosem láttam még cumizó, szüleivel alvó kisiskolást. Mindennek eljön az ideje. Nem fogom azért kevésbé szeretni a gyermekem, mert már hároméves! Sőt! Tudjátok mit? Azért is minden nappal jobban szeretem majd! Kedves anyák és leendő anyák! Szeressétek ti is annyira őket, amennyire csak lehet! Mert nem lehet „túlszeretni” !

Zsanett

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?