Az első augusztusi hőhullámot a szerencsések épp szabadságon töltik, a kevésbé szerencsések pedig nem. Mint a nyár folyamán eddig mindig, most is mindkét csapatnak próbálunk hűsítő családi programötleteket nyújtani.

Ha a szombati nap nagy részét az elsötétített szobában töltitek a hőség miatt, este mindenképpen érdemes lesz előbújni, és hűsölés gyanánt részt venni a tatai Fényes tanösvény éjszakai túráján, ahol mghallgathatjátok a madarak éjszakai énekét, megcsodálhatjátok az éjszakai denevér röptét és kalandozhattok a vízparti erdőben – garantáltan 30 fok alatti hőmérsékletben. A programon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött!

Amennyiben úgy gondoljátok, hogy még túl kicsik a gyerekek egy éjszakai túrához, a csillagos eget napközben is megcsodálhatjátok, ha beültök hűsölni a Planetáriumba. A Népligetet sújtó viharkárok felszámolása után a Planetárium augusztus 10-étől, hétfőtől várja újra a nézőket, akár már óvodás kortól. A legkisebbeknek javasolt program A süni és csillagok, az idősebb korosztály pedig a régi klasszikusok mellett új előadást, az Idővándort is megtekintheti itt.

Magyarországon számos barlang felfedezésére nyílik lehetőség, melyek közül a budapesti  Szemlő-hegyi barlang akár babakocsival is látogatható, így a család egyik tagja sem marad ki a kánikulában főként élvezetes 12 fokos hőmérsékletben megtett barlangtúrából. A vezetések óránként indulnak délelőtt 10-től kedd kivételével a hét minden napján.

Persze mi is tudjuk, hogy kánikulában nem lehet kihagyni a vízparti tippeket sem. Kezdjük a tavak nagyasszonyával, a Balatonnal. Ha ti is szembesültetek azzal, hogy a gyerekek az első pár nap után újabb és újabb kalandokra vágynak, akkor nektek találták ki a Cartoon Network Kalandra fel! sorozatának balatoni programjait a Balatoni Hacacáré keretében. Ezen a hétvégén –idén utoljára - a csopaki strandon bulizhattok Finn-nel és Jake-kel! Kedvcsinálókén nézzétek meg videós ajánlónkat az eseményről.

Akik Budapesthez közelebb keresik a hűsítő habokat, azoknak egy remek fürdőtavat ajánlunk, az Esztergom-Kertvároshoz tartozó Palatinus-tavat. A Budapesttől 40 kilométerre található tó hazánk egyik legtisztább tava, a belépő pedig mindössze 400 Ft felnőtteknek, 100 Ft gyerekeknek. Érdemes kipróbálni!

Augusztus 10-én kezdődik az ország legnagyobb fesztiválja, a Sziget Fesztivál, melyen olyan hírességek lépnek fel, mint Robbie Williams, Avicii, Kings of Leon, Florence and the Machine, Ellie Goulding, Kasabian, Limp Bizkit, és még sokan mások. A rendezvényről a korábbi Bezzeganya pályázat nyertese is beszámol majd, aki gyermekével tölti kint a hétvégét.

Szélforgó

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?