párkapcsolat házasság

Sajnos a napokban tudtam meg véletlenül, hogy a férjem gépén számítógépeztem, hogy ő éjszakánként egy lánnyal beszélget. 

A beszélgetés, amit ott láttam elég bizalmas volt. Idézem:

„Szívesen megölelgetnélek, de nem akarom a barátságunkat ezzel veszélyeztetni.”

Rákérdeztem a férjemnél, hogy ez akkor most mi. Állítólag egy fiatal lány, aki náluk tölti a gyakorlatát (a férjem a főnöke), és nincs köztük semmi, csak barátok. Nekem ez furcsa, én nem hiszek a férfi és nő közötti barátságban. Igazából nem is tudom, hogy erre neki miért van szüksége. Nekem nincsenek férfi barátaim.

Amikor én a gyereket altatom, akkor szokott éjszakánként írogatni neki. Én meg fent alszom egyedül vagy a gyerekkel. A férjem két előző házasságából lévő gyerekei is nálunk vannak, őket is én nevelem, és van egy közös gyerek. Most várom a második gyerekemet, neki a negyedik gyereke lesz. Sajnos a nemi életünk nem túl jó a terhesség alatt, nem kívánom az együttléteket. Az az első gyerekkel másképp volt. De nem tehet róla, pedig szeretném. Azt mondja, nem csal meg, csak beszélget vele. Nekem ez is fáj, hogy ő mással osztja meg a dolgait. Amúgy nem ez az első ilyen beszélgetős barátnője, egy másik nővel, amikor az már komolyat akart, akkor szakított. Meg én is rájöttem.

Nem tudom, mit gondoljak. Már a válásra is gondoltam.

Viola

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?