Apanapló (a kismama vendégposztja)

A hegedű megpihen egy pillanatra a napfényben. Arcát a Nap felé fordítja, belekacag a világba. Hirtelen tovalibben, a lágy szellő gyengéden viszi ágról-ágra. Hopp, egy pillangó!
Átröppen egy gyorsabb fuvallatra és fogócskázik egy kicsit. Kipirulva leül egy korai virágra, békésen osztozik a helyen egy szorgos méhecskével. Körbenéz. A tó vize boldogan
fodrozódik, a növények buzgón bontogatják a leveleiket, a fűben bogárkák zizegnek, mindenki igyekszik valahova. A dallam elgondolkodik. Szükség van most rá? A természet gyönyörű szimfóniát komponál. Ha elcsendesül egy picit, ő is hallja. A picik neszeznek, a nagyobbak csicseregnek, még azt is hallani, ahogy a bimbók nyílnak. A szél borzolja a fák lombjait, a napsugarak pajkosan bújócskáznak az ágak között, végre vége a komor télnek.

A hegedű elszomorodik, akármilyen szépen szól, nem veheti fel a versenyt. Ballag egy kicsit, aztán kényelmesen elhelyezkedik a hasamon. Hagyom. A víg özvegy keringőjét hallgatom, mellettem a szerelmem, szorosan átölel. Nincs szükség szavakra. Van egy közös világunk, ahova csak mi léphetünk be, most is ott időzünk. Itt
mindig béke van és boldogság.

Meg akartam őrizni a titkot, de közben szívem szerint az egész világnak elmondanám.
Megtudtuk, hogy egy kis vegyespárossal van dolgunk. Természetesen addig nem biztos, míg meg nem születnek, de most először érzem úgy, hogy igen, így van. Ha arra gondoltam, hogy mindkettő fiú vagy mindkettő lány, hiányérzetem volt. Most viszont nincs, hiába tiltakoztam kézzel-lábbal a kétpetéjű ikrek ellen. Nem is tudom, mi volt a bajom. Az orvos szerint mindkettő makkegészséges, és igen, vegyesek. Egyre jobban kötődöm hozzájuk. Szoktam őket gondolatban szeretgetni, már beszélgetek is nekik, alig várom, hogy érezzem, ahogy mocorognak.

Itt a tavasz, ami engem minden évben hihetetlenül feltölt. A tóparton fekve, zenét hallgatva, a férjemmel az oldalamon az egész világ tökéletesnek tűnik. Lehet ezért is vagyok
ilyen romantikus költői hangulatban. Sokat segít az, hogy a bajban ennyien állnak mellettem, és bármikor fordulhatok hozzájuk. Azt hiszem, most már tényleg el tudom hinni, hogy minden jobb lesz. A depresszió nagyon komoly dolog, a mélyponton úgy éreztem, hogy nincs kiút, vége mindennek. De nincs vége. Addig nincs, amíg van kikért és miért küzdeni. És amíg ki lehet feküdni a tópartra a napsütésben, addig nincs baj.

Kriszti

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?