Mikor végre telefonhoz jutottunk, sokkal egyszerűbbé vált az óceánon túlra szakadt rokonokkal a kapcsolattartás. Anyám levélben elújságolta a nagy hírt, hogy bekötötték a telefont, és megírta a számunkat. Aztán egyszer csak csörgött a telefon, és Elizabeth néni (született Erzsébet, gyerekkorában Erzsike esetleg Bözsi), mély reszelős hangja szólalt meg a vonal túlvégén. Persze rögtön körülültük a kisasztalt, néma csendben, hogy minél több hangfoszlányt elcsíphessünk a beszélgetésből. Feladta a csomagot, már úton van, levelet is mellékelt, tételes felsorolással a dobozba tett nyalánkságokról, hátha végre nem sérülten és hiányosan érkezik meg a csomag. Idén hazalátogatnak, már megvették a jegyeket, nyáron majd két hétig itthon lesznek, meglátogatják a rokonokat, majd innen Olaszországba utaznak nyaralni.

Így hát vártuk a csomagot. Aztán egyszer csak ott volt az értesítő a postaládában, anyám délután elment érte, mi pedig a konyhaablakból lestük, mikor jön vissza. Mikor megláttuk közeledni, rögtön feltéptük az ajtót és papucsban rohantunk le a lépcsőházban elé. Fehér hasú békás gumicukor, gumimacik, vajas keksz, tengerentúli csokoládék, számunkra különleges teák és egyéb apróságok. Kész Kánaán. Amíg anyám nem ellenőrizte gondosan a listát, nem nyúlhattunk semmihez, persze így sem volt meg minden, de csak néhány csokoládé hiányzott a csomagból. Izgatottan toporogtunk egymást taszigálva, mire végzett, már meg is vitattuk, hogy mit kóstolunk meg először. Kettő dolognál többet nem bonthattunk fel, a többit csak megnéztük, és elterveztük, milyen sorrendben bontjuk majd fel a nyalánkságokat. Aztán a gumimacikat kiterítettük egy tálcára, szín szerint szétválogattuk és elosztottuk igazságosan, amelyikből több volt, azt kisorsoltuk, kié legyen.

Anyám mindig reklamált a postán a megdézsmált pakk miatt, előfordult az is, hogy a csomagot félig üresen kézbesítették. A csomag már sérülten érkezett, általában ez volt válasz, akkor is, amikor egyébként semmilyen sérülésnek nyoma sem volt rajta, mivel minden nyugatról érkező levelet és csomagot felbontottak, elég nyilvánvaló volt, hogyan vesztek el belőle a csokoládék. Elizabeth néni is reklamált a tengerentúli hivatalban, és mindig azt a választ kapta, hogy a csomagot sértetlen állapotban adták át a magyar repülőtéren.

Aztán nyáron végre megérkezett Elizabeth néni, az új férjével jött, elegáns szállodában szálltak meg a belvárosban, majd másnap vendégségbe jöttek. Tömzsi ujjain aranygyűrűk csillogtak, nyakában méretes lánc, bódító nehéz parfümillat lengte körül. Mikor legutóbb itthon volt a fiaival, még egészen apró voltam, nemigen emlékeztem rá, de hamar levett a lábamról, mikor elővette a menő farmerszerelést viselő igazi Barbie babát. Szőke hullámos haja volt, a fülében kivehető, gyémánt mintájú fülbevaló, farmerszoknyáján rózsaszín csipke, lábán rózsaszín csizma, hajkefével és egyéb apró kiegészítőkkel.

Aztán előkerült még egy csomag, ami egy váltás babaruhát tartalmazott, így hát gyorsan neki is álltam öltöztetni, vetkőztetni, mit érdekelt engem a felnőttek társalgása.

Persze mindenki kapott valami ajándékot, napszemüveget, fürdőruhát, harisnyát, pólót és persze újabb utánpótlás érkezett a vasfüggöny mögött, csak nagy nehézségek árán beszerezhető nyugati édességekből.

Apámat nem különösebben zavarta, hogy Elizabeth néni férje egyetlen árva szót sem ért abból, amit mond, kedélyesen elbeszélgettek, apám magyarul mondta, a férfi angolul. Elizabeth néni időnként felkacagott, és némi iránymutatást adott mindkét félnek, hogy miről is szól a beszélgetés. Ha valaki hang nélkül nézte volna őket, lehet, fel sem tűnik neki, hogy a két férfi nem egy nyelvet beszél, lelkesen bólogattak egymásnak, koccintgattak, majd a sok koccintgatás után, már nagy gesztusokkal magyarázott mindegyik, a saját nyelvén.

Odakuporodtam a kanapéra, és alaposan szemügyre vettem Elizabeth nénit. Először egyenként végignézegettem az összes gyűrűjét, a kedvemért le is vette őket, kivéve egyet, ami nem jött le az ujjáról. Megszaglásztam és kérdeztem, mi ez a fura illat rajta, azt mondta, Ópium a parfüm neve, és anyámnak is hozott egy picike üveggel, de azt soha nem szaglászhattam meg. Nagyon drága, nem arra való, hogy szagolgassam, mondta mindig anyám. A haját is megtapogattam, egyszer meg is fésültem, anyám állandóan megpróbált leválasztani róla, mindenre azt mondta, hogy nem szabad, hagyd békén, de szerencsére Elizabeth néninek nem volt ellenére a rá irányuló gyermeki kíváncsiság, és leszerelte anyámat azzal, hogy mindig is szeretett volna egy kislányt, egyáltalán nem zavarja, hogy nyúzom, sőt, kifejezetten kedvére való.

Néhányszor eljöttek még ebédre vagy vacsorára az ittlétük alatt, mindenkit végiglátogattak, közben Elizabeth néni végigvezette férjét, gyermekkora színhelyein, még a Balatonra is leugrottak pár napra. A sok vendégeskedéstől kikerekedve utaztak tova Itáliába, hogy némi semmittevős nyaralás után hazarepüljenek az óceánon túlra.

Halacska

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?