Lányoknak és fiúknak, kicsiknek és nagyoknak, gyerekeknek és kismamáknak, szöveg nélküli, kihajtható füles, szórakoztató és ismeretterjesztő könyvek, melyeket akár a karácsonyfa alá is elhelyezhet a szülő/Jézuska/Mikulás/fenyőtündér.

Thé Tjong-Khing: Hová tűnt a torta?

A 3-8 éves gyerekeknek ajánlott könyv érdekessége, hogy kizárólag illusztrációk találhatók benne, melyekből szöveg nélkül is kikerekedik a történet – mégpedig a gyerekek és a szülők fantáziája alapján. A könyv elnyerte a Legjobb Holland gyerekkönyv díjat, a szerző pedig az Ezüst Ecset díj nyertese lett.

A könyv lehetőséget ad a gyermeknek, hogy a saját fantáziáját is felhasználja a mesék kialakításában, miközben az egymást követő képek valamilyen mértékben irányítják a kialakuló történeteket. Így mindenkinek más és más meséje lesz. A szülő, a gyerek igényétől függően vehet részt a mesealkotásban, a történet irányításában. Az együtt alkotás öröme kifejezetten jó hatással lehet a közöttük levő kapcsolatra. Ha fejleszteni akarja a gyermeke kreativitását, akkor a Hová tűnt a torta című könyv a megfelelő választás.” olvasható Dr. Schultz Erika gyermekpszichiáter véleménye a könyv Facebook oldalán.

Kiadó: Digitanart Stúdió
Ár: 2499 Ft

Dawn Isaac: 101 ötletes játék gyerekeknek a szabadban

A könyv szerzője díjnyertes kerttervező, három gyermek édesanyja, akinek az a célja, hogy gyermekei minél kevesebb időt töltsenek a tévé és a számítógép előtt és minél többet legyenek kint a szabadban az év minden szakában. Misszióját blogjában is terjeszti, a könyv pedig azért készült, hogy más szülőknek is segítséget nyújtson abban, hogy izgalmas játékokkal, elfoglaltságokkal könnyebben ki tudják csábítani gyermekeiket kültérre. A könyvben olyan ötlet is található, mely rövid idő alatt teljesíthető, de egész napos elfoglaltságra is kaphatunk tippeket.

Külön pluszpont, hogy nem csak tárgymutató van a könyv végén, hanem többféle szempont szerinti kategóriába rendezve is megtalálhatjuk a játéktippeket korosztálytól kezdve évszakon és időtartamon át a tevékenységformákig. Minden játékleírás színes fotókkal gazdagon illusztrált, és kis keretben jól láthatók a tevékenységhez szükséges felszerelések. A játékokhoz nem kell saját kert, egy park vagy egy játszótér éppúgy megteszi. Ízelítőül: madáreleség készítése, esőszintmérő, névre szóló sütőtök, gumicsizma-díszítés, krumplitorony építése, macivadászat, őszi hófestés. Utóbbihoz ételfestékek és szórófejes flakon bekészítve. Már csak a hó hiányzik…

Kiadó: Sanoma
Ár: 4200 Ft

A terhesség és a baba első három éve

A könyvújdonságban a szokásos, kismamáknak szóló információk (magzat fejlődése, terhesgondozás, testi változások, étkezés, mozgás, felkészülés a szülésre, szülés leírása, stb.) mellett a baba első három évének fontos állomásai, tudnivalói és teendői olvashatók. A fotókkal illusztrált kiadványban hasznos tippek, tanácsok is találhatók. „A könyv nem pusztán olvasnivaló: bevásárlólisták, határidőnapló és ellenőrző listák segítségével cselekvésre is késztet.”

A tartalomból:
a kezdetek és a terhesgondozás,
a magzat fejlődése hétről hétre,
a kismama étrendje,
a vajúdás és szülés,
felkészülés a baba érkezésére,
az újszülött és a csecsemő gondozása,
a tipegő fejlődésének követése,
a baba egészségének megőrzése
és még rengeteg közérthető, praktikus és naprakész információ.

Kiadó: Alexandra
Ár: 4999 Ft

Monty Roberts: Shy Boy - Egy vad musztáng megszelídítése

Shy Boy című könyvében Monty Roberts beszámol arról a páratlan kapcsolatról, melyet egy különleges lóval, egy vad musztánggal sikerült kialakítania.A fiatal musztánggal Monty Nevada sivatagos fennsíkján, egy háromnapos lovaglás alkalmával találkozott, és élete során szerzett tudását felhasználva sikerült vele kapcsolatot teremtenie. A következő egy évben Shy Boy megszokta és megszerette a farm körüli életet, élvezte, ha magára vonhatja a figyelmet, és valóságos rajongója lett a kisgyerekeknek. A nehéz feladatok teljesítésével és egy súlyos betegség leküzdésével a vadló kivívta gondozói elismerését és csodálatát. Ám Montyt nem hagyta nyugodni a kérdés: vajon nem élne-e Shy Boy szívesebben szabadon. Végül elszoruló szívvel visszavitte a musztángot a természetbe, hogy a saját sorsáról maga dönthessen. A gyönyörű fényképek - egy lélekemelő, megkapó történet illusztrációi - ezt az eseményt és annak hihetetlen végkifejletét tárják az olvasó elé.

Kiadó: Bia-Horse Kft.
Ár: 3999 Ft

Tea Stilton: Tea Angyalainak világa – Különkiadás

A Stilton-sorozat szerelmeseinek, azon belül is lányoknak ajánlott a nagy alakú könyv, mely egy gyűjtemény izgalmas feladatokból, játékokból, érdekességekből, történetekből, képregényekből, tesztekből a divat, a természet, a sport, a zene és az utazás témájában.

A „kalauz” Tea Stilton a Rágcsáló Hírek különleges tudósítója (és a főszerkesztő, Geronimo Stilton húga). A kalandozásban segítségére lesznek az „angyalok”: Paulina, Nicky, Pam, Violet és Colette.

Kiadó: Alexandra
Ár: 1999 Ft

Alex Frith: Kukkants bele! Mi történik a szeméttel?

Ha azt mondom, a szemétfeldolgozásról szól a gyerekeknek ajánlott könyv, elsőre talán nem tűnik túl érdekesnek. A Mi történik a szeméttel? című könyv mégis izgalmas, tartalmas, ráadásul szépen kivitelezett kiadvány, melyben a gyerekek több mint 60 kihajtható fül segítségével nyomon követhetik a szemét útját különböző gépeken és eljárásokon keresztül, és kiderül az is, hogyan hasznosítják újra a különböző típusú szemeteket (üveget, papírt, műanyagot, konzervdobozokat), és hogy milyen hasznos dolgok készülnek az újrahasznosított szemétből. Megtudhatják például, hogy egy síruha elkészítéséhez öt, egy teljes sífelszereléshez pedig elegendő 26 db palack.

A Tesz-Vesz városra emlékeztető illusztrációk önmagukban is igen részletgazdagok és informatívak, a könyv szövege mellett a kihajtható fülecskéken további érdekes információkat találnak az olvasók. Felnőttként is érdekes a tartalom, megtudhatjuk például, hogy a folyékony szemét egy csőbe eresztődik ki, a folyadék neve csurgalékvíz, amely erősen mérgező lehet, vagy hogy mitől biztonságos egy hulladéktemető. Kisfiúknak kötelező!

Kiadó: Sanoma
Ár: 3900 Ft

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?