A (kis)gyerekes lét (és előtte a terhesség is) nap mint nap kreatív megoldások keresésére készteti az embert. Hogy csak egy példát mondjak: ki ne találkozott volna az első fürdetés alkalmával a fürdetőkrém mosdatásra alkalmatlan mivoltával? Egész biztos, hogy ahány Bezzeganya-olvasó van, annyi módszer született. Nálunk például az vált be, hogy kézzel felhabosítjuk a krémet, majd zuhannyal még rásegítünk, így teljesen feloldódik. Nem is merném ezt ide leírni, ha nem lett volna több ismerősöm, aki áhítattal hallgatta az ötletet, mert ő már rég letett arról, hogy a jó öreg Unguentum Hydrophilicum nonionicumot megpróbálja habzásra bírni (én egyébként sminklemosásra is használom, tökéletes). Be kell valljam, egy-egy ilyen megoldás kiötlése olyan büszkeséggel tölt el, hogy legszívesebben vállon veregetném magam, aztán pedig jól elmesélném mindenkinek, hogy mások ne szívjanak úgy, mint én.

Vagy ott van például a tavaly karácsonyra kapott elektromos lepedő is. Terhességem elején extrém fázós voltam, így a szüleim számára adódott az ajándékötlet. Most viszont békésen pihen az ágyneműtartóban, hiszen a terhesség nem tartott örökké (bármennyire is úgy tűnt a végén). Igen ám, de a földre terített játszószőnyegen jéghideg lett a kisfiam keze, lába, orra. És akkor jött az ötlet: tegyük alá a melegítős lepedőt. Azóta nem kell azon aggódnom, hogy a kúszás gyakorlása közben megfázik.

Vagy: hogy oldjuk meg, hogy a fürdetés után a baba ne fázzon a szobában, de rendesen meg legyen törölve, mielőtt felöltöztetjük, viszont ne töltsön túl sokat a vizes törülközőben? Macskavati ötlete erre az, hogy a fürdetés után még a fürdőszobában megtörli a babát, majd a szobában egy új, száraz törülközőre fekteti, és úgy öltözteti fel. Előtte a fűtőtestre is lehet tenni a törülközőt.

Ez csupán néhány pofonegyszerű dolog (inkább csak gondolatébresztő), de régi olvasóként sokszor csak kapkodtam a fejem, annyi kreatív ötletet olvastam már itt a legkülönbözőbb dolgokra. Jó lenne, ha ez mind egy poszt alatt látható lenne.

Kedves olvasók, itt megoszthatjátok, hogy ti milyen megoldásokat eszeltetek ki a dolgok egyszerűbbé tételére.

Macskavati