December 21-én lesz egy éve, hogy Geréb Ágnes házi őrizetben van.  Pártolói  úgy gondolták,  számos jogtalanság  történt, amely  ellen tiltakozva hívták életre támogatói az Igazságot Geréb Ágnesnek Mozgalmat, és fogalmaztak meg petíciót, melyet 2011. december 20-án adtak át számos közjogi méltóságnak. A törvényalkotási hajrában nem vert nagy hullámokat az ügy, de egy képviselő mégis megszólalt, és véleményét a nagyközönség számára is megfogalmazta. Ékes Ilona országgyűlési képviselő (FIDESZ), a Semmelweis Mozgalom védnöke már több esetben megszólalt az újszülöttek és anyák emberi jogainak védelmében.

Egy korábbi nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a megfelelő szülészeti ellátásnak elsősorban és leginkább az anya lelkiállapotára kell fókuszálnia: a személyzet mindig tisztelettel és együttérzéssel kezelje őt és azon fáradozzon, hogy erősítse az anya bizalmát önmagában és szülési képességében, illetve a megfelelő szülészeti ellátásnak biztos tudományos bizonyítékokon kell alapulnia a várandósság, a vajúdás, a szülés és a szoptatás normális fiziológiájáról. Az uralkodó nyugati, medikalizált paradigmát olyan szülészeti gyakorlatra kellene cserélni, amely az optimális szülést támogatja, amilyen gyakorlatot például az Nemzetközi AnyaBaba-barát Szülészeti Ellátásért Kezdeményezés (IMBCI – www.imbci.org), ill. annak magyarországi képviselője, a Semmelweis Mozgalom (www.semmelweismozgalom.info) szorgalmaz.

A Geréb Ágnessel kapcsolatos petícióra Ékes Ilona így válaszolt:

 „Dr. Geréb Ágnes ügyét letartóztatása, azaz 2010 október 6-a óta folyamatosan figyelemmel kísérem. Sajnálattal látom, hogy ügye még mindig nem zárult le , helyzete nem tisztázódott, és még mindig házi őrizetben van. Azonban a bíróság ügymenete, annak gyorsasága a Parlament és a minisztériumok kompetenciáján kívül esik, az teljes egészében a bíróság hatásköre.

Ez év májusától életbe lépett az otthonszülést szabályozó kormányrendelet, melyet az Egészségügyi Államtitkárság a kezdetektől prioritásként kezelt, igyekezvén törleszteni az előző kormányok több évtizedes adósságát. Az otthonszülés kapcsán több esetben is sajtónyilvános egyeztetéseket folytatott az érintett szakmai és a civil szervezetekkel, így az Napvilág Születésház szakembereivel is.

Magam, 2011 májusában képviselői meghallgatásra fogadtam a szülésznő szakma képviselőit, melyen egy asztalhoz ültek az intézményen belül és kívül dolgozó szakemberek, az államtitkárság és az ombudsmani hivatal képviselője. A szülésznők helyzete mindkét esetben meglehetősen nehéz, ezért felvállaltam, hogy kérésüket továbbítom a megfelelő grémiumok felé. Ennek egyik eredménye az otthonszülést szabályozó kormányrendelet módosítása, mely 2012. január 1-től lép életbe. Tudomásom szerint eddig 3 bába folyamodott engedélyért, akiknek kéréseit és igényeit figyelembe vették.

A szülésznői szakma teljes egészének átalakítására szükség van, ez egy nagyobb lélegzetű folyamat, de minden erőnkkel a dolgozunk a megoldáson. Fontos, hogy az, ezen a területen dolgozó szakembereket egy különálló testület képviselje az adott szakma szabályai szerint. Szeretnénk, hogy a szülészeti ellátás az anya és újszülött igényeinek a leginkább megfeleljen, ezzel is támogatva a korai kötődés kialakulását és a családdá válás folyamatát.”