Debreceni Egyetem Női Klinikájának alagsorában, a meddőségi szakrendelésre várva három generáció ül a folyosón. Anyukám, a húgom, a kislányom és én. A kezünket tördeljük, ismét itt vagyunk. Kísérteties, mert szinte napra pontosan három éve én is ugyanitt ültem Anyukámmal – a kislányomról álmodozva. A diagnózis a húgom esetében is endometriózis, pont úgy, mint nekem három éve.

Azt tudom, milyen öt évig hiába várni a gyermekáldásra, hogy milyen érzés várni valamilyen információra, amibe belekapaszkodva elindulhatok az úton és nem egy helyben toporogva tűrni, ahogy egyik nap telik a másik után hiába. 2006-ban elveszítettem a magzatot, akit tíz hétig hordhattam. Innentől kezdődött a találgatás, a vizsgálatok sora, hormonok szedése.

Az orvosom fiatal doktornő volt, aki lelkesen és alaposan dolgozott azon, hogy megszülethessen a várva várt utód. Már két éve jártam hozzá, amikor a sorozatos győzködése után végre ráálltam a laparoszkópos műtétre (bárcsak hamarabb hallgattam volna rá!), mivel az egyik vérvétel után azzal fogadott, hogy konzultált az egyik orvossal rólam. Mindkettejük gyanúja az volt, hogy endometriózisom van. Erről a betegségről korábban nem hallottam, így elkezdtem az interneten kutakodni utána.

Meglepődve olvastam a tüneteket, ugyanis úgy gondoltam, rám egyik sem illik. Nem voltak erős fájdalmaim a menstruációm alatt – biztosan nem, hiszen az a kétnapos görcsölés, amiből kb. 12 órát a vécén görnyedve ülök, szerintem nem vészes, más nőnek is hasonló lehet. Nekem nem fáj a szex, nincsenek rendszertelen vérzéseim – az, hogy néha 50-60 napra jött meg gyógyszerrel, bizonyára néhány egészséges nővel is előfordul. Természetesen a laboreredmények világosan mutatták, hogy emelkedett CA125 értékem van, ami nyilván mást is mutathat.

Így került sor a laparoszkópos műtétre 2009. októberében, amit a doktornő kérésére egy tapasztalt főorvos végzett el. Ébredéskor meglepődve tapasztaltam, hogy a jobb oldalamból egy cső lóg ki és az őrzőben az ápolónő nem adott magyarázatot erre. Az orvosom később elmondta, sajnos a hasfalam tele volt apró endometriális csomókkal, a jobb petefészkemnek pedig a harmadát el kellett távolítani. Innentől nem volt kérdés, miért nem jött a baba. Az endometriózis miatt a szervezet nem engedi beágyazódni a megtermékenyített petesejtet, ezért hiába is próbálkoztunk. Ki tudja, mióta volt ez a szervezetemben... A vetélésem oka is megvolt a diagnózis által.

Ami ezután jött, az nem volt kellemes. Kaptam 6 db szurit (havonta egyet), amivel mesterséges klimaxot hoztak létre a szervezetemben, ezzel elölve az endometriózis megmaradt csomóit. A gyakorlatban ez 9-10 hónap ciklus nélküli időszak, tele hőhullámmal, csökkent nemi vággyal, hüvelyszárazsággal és reménnyel.

2010. szeptember volt már, mire elkezdhettünk próbálkozni a gyermekvállalással. Persze Debrecenben esélyt sem adtak annak, hogy természetes úton sikerülhet, visszarendeltek inszeminációra. A fiatal doktornő azonban ismét nagyon lelkesen és gondosan állt a helyzethez, kért 3 hónapot tőlem, ez alatt hormonokat szedtem. Sajnos sikertelenül, így a doktornő lelkesedése is alábbhagyott, továbbküldött a meddőségi szakrendelésre. A szervezetem azonban ekkor állt fel romjaiból és mutatta meg, mire képes: természetes úton babát vártunk akkor, amikor már minden készen állt az inszeminációra. 2011. októberében született meg császármetszéssel a kislányom, a műtétet a fiatal doktornő és a korábbi operációt végző főorvos végezte, szétnéztek a hasamban és semmi jelét nem látták az endometriózisnak.

A kezelésem happy enddel végződött, hiszen itt a gyermek, akire annyira vártunk! Sok dolgot éltünk át a férjemmel együtt, mire sikerült. És tudjátok, mit mondok? Megérte!

Csakhogy nem ezt a sorsot kívántam a 26 éves húgomnak. Ő régóta szenvedett az össze-vissza ciklusával, közti vérzésekkel, kínkeserves menstruációval. Amikor nekem kiderült a betegségem, olvastam, hogy genetikai úton is "szerezhető", ezért kértünk neki is vizsgálatot. Akkor megnyugodhattunk. Azonban a sorozatos kezelések, vizsgálatok sem segítettek a testvéremnek, továbbra is szenvedett ugyanazoktól a tünetektől. Három év után orvost váltott, mivel már csak fájdalomcsillapítóval tudott aludni. Az új orvos ultrahangon kétoldali petevezeték-elzáródást talált, a lehető leghamarabb operálni akarta. Múlt hónapban megtörtént a laparoszkópos műtét, sajnos sok összenövést, gyulladást és endometriózist talált.

Gyermeket akarnak, tavaszra tervezték a próbálkozást elkezdeni. Ez most csúszik a 6 db szuri miatt, amit szintén Debrecenben kap meg. Ugyanazon a folyosón, ugyanattól az orvostól, mint én 3 éve. Csak remélni tudom, hogy ugyanazzal a happy enddel végződik a kezelése, mint nekem.

GKata