Már hagyománynak számít, hogy a Mezőgazdasági Múzeum húsvét előtt húsvéti-tavaszköszöntő kiállítással vár mindenkit. A kiállításra ellátogatók megismerkedhetnek a húsvéti ünnepkör történetével, jeles napjaival és jelképeivel, a hagyományőrző népszokásokkal és a kézműves mesterségek fortélyaival.

A látogatók az óriástojás-installációk között barangolva a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum hímestojás-gyűjteményének legszebb darabjaiban gyönyörködhetnek, a kisebbeket pedig kézműves foglalkozások is várják. 

Neves kézművesek is részt vesznek a programon, az asztalaikhoz látogatók nem csak megfigyelhetik a tojásdíszítés különféle módjait és technikáit, de maguk is elsajátíthatják a tojásírás és -karcolás csínját-bínját. Míg a legkisebbek csuhényuszit készítenek, addig a nagyobbak kipróbálhatják a kerámiadíszítést, a hímzést és kosárfonást. A programot fafaragás-bemutató és nemezelés színesíti, miközben a minőségi kézműves termékek kedvelői kedvükre válogathatnak a húsvéti portékák vásárán (ezek szerint érdemes némi "zsebpénzt is magunkkal vinni, ha szeretnénk kisebb-nagyobb ajándékokat haza vagy ajándékba vinni).

A belépőjeggyel – a múzeum húsvéti ajándékaként – az összes állandó és időszaki kiállítás megtekinthető, többek közt Az idő birodalmaMeghökkentő történetek és jelenségek című interaktív kiállítás és játék is (ez utóbbi kiállításról jövő héten szeretnénk élménybeszámolóval jelentkezni).

Helyszín: Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Vajdahunyadvár

Nyitva tartás: 2014. április 12-től 22-ig, keddtől vasárnapig 10-17 óráig (húsvéthétfőn nyitva)

Belépőjegy árak: felnőtt 1550 Ft, gyermek (3-14 éves korig) és nyugdíjas (62 éves kortól) 1350 Ft, csoportos (óvodai és iskolai csoportok részére) 890 Ft, családi jegy (2 felnőtt és 2-3 gyermek részére) 5350 Ft

Csoportokat is fogadnak, előzetes bejelentkezés után. A következő telefonszámokon érdemes regisztrálni: 
06/1-422-0765 vagy 06/1-363-2711


További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?